HIRDETÉS
– Mikor kerültél közelebb a zenéhez?
– Egy kisvárosban, Baróton éltünk életem első 10 évében, ahol édesanyám szervezte a városnapok koncertjeit. Ez az időszak és a zene, a zenészek közelsége nagyon sokat jelentett.
– Miért pont a dob lett a nyerő?
– Háromévesen már fakanalakkal és mindenféle egyéb konyhai eszközzel csörömpöltem az edényeken, miközben szólt a zene otthon. Így elég korán kiderült, hogy a ritmusok világa felé hajlok. Tízéves voltam, amikor nagyapámtól megkaptam az első hangszeremet. Tulajdonképpen akkor indultam el ezen az úton tudatosan, amit azóta is szorgalmasan aszfaltozok…
– Bár világéletemben imádtam a dobosokat, valahogy mindig úgy éreztem, hogy elvesznek a színpadon. Sokan viccelődnek is azzal, hogy a dobos a zenész legjobb barátja. Te hogyan éled meg mindezt?
– Ez személyiségfüggő is. Nem tudnám megmondani, hogy te választod a hangszert, vagy a hangszer választ téged, de az biztos, hogy számomra sokkal kényelmesebb az, hogy a színpadon hátrébb ülök. Ez sokkal inkább én vagyok… Nem én kell közvetlenül kommunikáljak a közönséggel, így a „magam csendjében”, fókuszáltan tudom végezni a feladatom, szórakoztatni azokat, akik épp hallgatnak. Hozzáteszem, ilyen zenész-sztereotípiák azért nem csak a dobosokról vannak.
– Hogyan kerültél ki Magyarországra?
– Először Székelyudvarhelyen Geréb Mikinél tanultam, majd jártam Csíkszeredába és Marosvásárhelyre is magántanárokhoz. Elvégeztem a tizedik osztályt, és már nagyon szerettem volna még előbbre lépni. Sajnos Romániában nincs olyan zeneiskola, ahol van dobtanszak és érettségizni is lehet. Egy dobtáborban ismerkedtem meg Bordás Józsival, akinek elmeséltem, hogy milyen kevés lehetőségem van otthon. A tábor után egy pár hónappal később felhívott, hogy felkérte a budapesti Rajkó-Talentum Tánc- és Zeneművészeti Iskola, hogy indítson el egy dobtanszakot. Kérdezte, érdekel-e a dolog. Nem volt kérdés, természetesen érdekelt. Összecsomagoltam, felvételiztem, és szeptembertől tizenegyedik osztályosként folytattam az iskolát Budapesten, dobtanszakon. Érettségi után a Kőbányai Zenei Stúdióban tanultam még négy évet, és azóta vagyok én is aktív tanár.
– Tagja vagy a Házhoz megy a Zenede Oktatási Centrumnak is. Mit kell tudni erről az intézményről?
– Ez egy országjáró turné diákoknak, aminek része egy egyórás könnyűzenetörténeti koncert/előadás, ahol a zene, a hangszerek fejlődését meséli el Bordás József, a projekt vezetője és a zenekar minden korszak slágereiből eljátszik egy válogatást. Ezután következik a „hangszersimogató”: a koncert után egy másik, hangszerekkel berendezett teremben várjuk a gyerekeket. Viszünk elektromos dobokat, zongorákat, gitárokat és ezeket ki is tudják próbálni. Célunk, hogy minél több gyerek nyisson a hangszertanulás felé.
Nagy álmom volt, hogy játszhassak egy arénában, tavaly négyszer is megadatott ez nekem. Ebből háromszor az Azahriah-produkció részeként a Puskásban. Ez volt az eddigi szakmai életem legkomolyabb történése. Ötvenezer ember előtt állni a színpadon, iszonyat nagy érzelmi töltet.
Októberben a női kézilabda Európa-bajnokságnak a nyitóceremóniáján is részt vettem Debrecenben, ahol egy ritmus köré épülő, lézershow-val egybekötött, DJ-vel, a világbajnokságon második helyet elért Beatbox csapattal és egy csodás hangú énekesnővel fűszerezett műsort csináltunk. Fantasztikus volt!
Ilyen és ehhez hasonló élmények megélése, a saját otthonunk kialakítása, a stabil lábakon állás voltak a legmerészebb álmaim, most pedig próbálom a lehető legjobban megélni mindazt, amit eddig kaptam.
– Mivel foglalkozol jelenleg?
– Tanítok és játszom alapvetően. Egy csepeli, hátrányos helyzetű gyerekeket nevelő iskolában vagyok dobtanár – nagyon hálás feladat –, és van egy magániskolám, ahol minden dobolni vágyót várok szeretettel. Emellett öt különböző formációban dobolok: King’s Meg trió, Bagosi Band, LaNo Live, Balog Kitti, és a Monyo Projekt.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
