– Hogyan találkozott Mezei József nevével?
– 1870-ben jelent meg verseskötete, egyet ükanyámnak is dedikált. A kötet egyik verssorának – „Hol vagy múzsám, festészet múzsája?” – köszönhetően jött létre ez a nagymonográfia, ugyanis a költőnek hitt Mezei Józsefről kiderült számomra, hogy valójában festőművész volt.
Művészettörténészekkel, levéltárosokkal, muzeológusokkal, egyházi alkalmazottakkal folytattam hosszas levelezést, kutattam a Nemzeti Galériában, a Nemzeti Múzeumban, az Országos Levéltárban, a Magyar Tudományos Akadémián, a Hadtörténeti Intézetben, az interneten, mely során róla szóló dokumentumok, festményei és általa készített fényképek kerültek elő. Mindezt teljesen autodidakta módon végeztem, hiszen nincsen ilyen irányú végzettségem, fényképészként dolgoztam negyven éven át a Csíki Székely Múzeumban.
– Melyek voltak a leginkább említésre méltó felfedezései?
– Mezei József a magyarországi Kislétán született, azonban a községben elfeledték emlékét, ezért a kislétai közösségi oldalra írtam róla. Egy ottani helytörténésznek, Pénzes Lászlónak köszönhetően 2016-ban emlékművet állítottak számára, és az emlékmű másik oldalán még további 23 honvédnek. Azóta itt tartják a március 15-ei ünnepségeket. Ezt elérni nagy öröm volt számomra. Szintén sikernek könyvelhettem el, hogy a Kolozsvári Képzőművészeti Múzeum gyűjteményében lévő, ismeretlen férfiról készített portrén a neves néprajzkutató Lehoczky Tivadart ismertem fel. Több személyiség portréját is megfestette, így Petőfi Sándort, Bem József, Damjanich János és Czetz János tábornokokat. Kutatásom legértékesebb darabja a Mezei Józsefhez intézett Orbán Balázs-dedikálás.
– Milyen kép alakult ki Mezei Józsefről, ki volt ő, mit kell tudni róla?
– Mezei József 1823-ban született Kislétán, földmérő mérnöknek tanult, majd tüzérhadnagyként részt vett az 1848-as szabadságharcban, az erdélyi hadjáratban, Bem-tábornok csapatában. A forradalom után Marastoni Jakab képzőművészeti akadémiáján tanult fél évet. Majd két évet olaszországi tanulmányúton volt. Száznál is több alkotását tudtam összeírni, amit tizenöt év festészeti munkássága alatt készített. Sok oltárképet festett Szatmár és Bereg megye templomai számára, a nagybányai római katolikus templomok összes oltárképe Mezei alkotása, de ő festette a máramarosszigeti templom főoltárát is. Fontos megemlíteni, hogy Orbán Balázsnak barátja és munkatársa volt, a Székelyföld leírása monumentális mű számára készített fényképeket. Tragikus sorsú művész volt, hiszen 38 évesen elveszítette egyetlen kislányát, és negyvenéves korára elveszítette látását. 1882-ben Budapesten hunyt el, a mai Fiumei Úti Sírkertben temették el, de sírjának pontos helye nem ismert.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.