Radnóti útján a versvándorral

A „versvándorral” 2016-ban találkoztunk Csíkrákoson, akkor József Attila-műsorral érkezett. Mint kiderült, az volt az első tanév, amikor már nem tanított iskolában, hanem vándorbotot vett a kezébe, és elindult, hogy bejárja a Kárpát-medencét. Tóth Péter Lóránt ugyanis korábban testnevelés és történelem szakos tanárként dolgozott a magyarországi Kunszentmiklóson, mellette pedig rendhagyó irodalom- és történelemórákat tartott. Tizenkét év tanítás után döntött úgy, hogy megpróbálja ezt az életformát – mesélte, amikor a Csíkszeredai Sapientia EMTE büféjében egy kávé mellett beszélgettünk. Délelőtt iskolákban tartott rendhagyó irodalomórákat, este pedig az egyetemen, a felnőttek számára készült Radnóti-műsort mutatta be.

„Akkor még kiszámíthatatlannak tűnt az egész, de nagy szerencsém volt abban a tanévben, mert tulajdonképpen belecsöppentem a Kárpát-medencébe. 147 határon túli iskolát látogattam meg Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben, Délvidéken és a horvátországi Baranyában. Abban az évben beutaztam az egész Kárpát-medencét, és ez az utazás és azok a találkozások – diákokkal, pedagóguskollégákkal – lehetővé tették azt, hogy azóta is ezen az úton vagyok. Kunszentmiklóson lakom, de a Kárpát-medencében élek. Életvitelszerűen járom a Kárpát-medencét” – meséli Lóránt.

Mint mesélte, a versvándor jelzőt nem ő találta ki magának, hanem épp az útja elején, 2016-ban egy horvátországi iskolában egy tanító néni így mutatta be a gyerekeknek:

Úgy véli, valóban találó, mert kifejezi az ő életformáját.

Jelenleg mintegy 12 műsor van a tarisznyájában, akad köztük olyan, amelyet egyedül állított össze, de születtek koprodukciók is, például Kálló Béla Jászai Mari-díjas színésszel a Szabadságharc című előadás, amelyben Arany és Petőfi barátságát mutatják be, vagy éppen a Hajvert Ákossal és Török Noémivel készült Az örökség című előadás, amelynek központjában Arany János versei állnak. Évente két új előadással jelentkezik, jövőre a „Humor a magyar irodalomban” tematikát járná körül.

Tóth Péter Lóránt kifejtette, mindig az a döntő egy előadás létrejöttekor, hogy amikor egy adott költő versét olvassa, mi az, ami megfogja őt olyan szempontból, hogy a költeményeken keresztül tudjon magáról beszélni. Hogy melyek azok a gondolatok, amelyeket a saját gondolatainak a közvetítéséhez fel tud használni.

„Egy versbe úgy bele van sűrítve minden, hogy sokkal könnyebb, szebb és sokkal találóbb egy-egy érzésnek, vagy gondolatnak a megfogalmazása. Amikor a rendhagyó órákat összeállítom a gyerekeknek, akkor egy adott költőről beszélek, az életéről, versekkel és életrajzi történetekkel fűszerezve” – fejtette ki.

Számára nagyon fontos az, hogy az adott költőn keresztül milyen érzelmeket tud megmozgatni a gyerekekben, milyen 21. századi problémákat tud feszegetni, ami a költők életén keresztül el tud jutni a gyerekekhez. Fontos, hogy ne csak a múltról legyen szó benne, ne csak a történelemről, hanem a jelenről és akár a jövőről is.

Próbálom a gyerekek és a felnőttek figyelmét is felhívni erre, hogy minél inkább húzzák magukhoz közel a művészetet” – mutatott rá.

Hozzátette, sokat segített neki a versmondás és az emberekkel való találkozás, mert ő tipikusan az a fiú volt diákkorában, aki nagyon gátlásos, visszahúzódó, de közben ő volt az osztály bohóca. És azzal, hogy ő verseket kezdett mondani, és elmondta ezeket különböző közösségekben, ahol rengeteg szeretetet és elfogadást kapott, elfogadta az életét olyannak, amilyen.

„Önbizalmat adott ez az egész történet, és azok az óriási nagy viharok, amik korbácsoltak a lelkemben mindenféle dolog miatt, azok lecsillapodtak.

Éppen ezért, mert szembe mertem nézni önmagammal, el mertem fogadni magamat olyannak, amilyen vagyok és másokat is. És ennél nagyobb ajándék nincsen.

Ez lelki út. De ott van a rengeteg fizikai út is. És ezért is kezdtem el annak idején, hogy eljussak Csíkszeredába, és elmenjek a Nyerges-tetőre és megnézzem, hogy milyen Csíkországban, ahol legszebben énekelnek a madarak és ott vannak a fenyőfák, hogy menjek el Aradra, és nézzem meg, hogy hol nyugszanak az aradi hősök, vagy Kassán Rákóczi, és sorolhatnám a helyeket ebben a gyönyörű nagy Kárpát-medencében. Sokszor, amikor elutazom határon túlra, és ott vagyok már pár napja, annyira belefeledkezek az ottani létbe, hogy el is felejtem, hogy az nem Magyarország. Furcsa érzés ez nekem” – vallotta be az előadóművész.

Gyakran érzi úgy, mintha Trianon egy rémálom lenne, és ebből majd egyszer felébresztik. „Azt tapasztaltam, hogy a száz évvel ezelőtti dolgok nagyon benne égnek az emberek szívébe-lelkébe, már szinte genetikai módon bennünk van ez a trauma és ez a sokkhatás. És most keressük magunkat és az egymáshoz vezető utat. Ezért is csinálom ezeket az előadásokat, mert nagyon nagy kérdés számomra az, hogy tíz, húsz, ötven, száz év múlva mi lesz itt. És azért kell a gyerekeknek beszélni József Attiláról, Radnótiról, Aranyról, Trianonról, Hunyadiról, Szent Lászlóról, hogy tudják, milyen értékeink vannak” – hangsúlyozta.

A Radnóti- és Latinovits Zoltán-díjas versmondó február 24–28. között a Hargita Megyei Főtanfelügyelőség szervezésében és a Magyarság Háza támogatásával Székelyföldön tartott rendhagyó irodalomórákat és pódiumműsorokat Radnóti életének utolsó hat hónapjáról.