Regés romantika a Homoród mentéről

Szépasszonyok, tündérek, óriások, erős és furfangos emberek történeteit, a mindennapok hiedelemvilágába is beavató, történelmi hűséggel és gazdag írói fantáziával megírt meséket sorakoztat fel Kozma Mária a Történelmi regék sorozatban. A csíkiak kötekedően humorizálnak, a gyergyóiak komorabbak, a Homoród mentiek romantikusabbak – vonta le szubjektív következtetését a kutatásai nyomán a szerző, aki számos néprajzi tanulmányt, történelemkönyvet, korabeli leírást lapozott át a történetek megírását megelőzően, vagy éppen a mesére szomjas unokával barangolta be a vidéket. S noha nem sorozatnak indult, az első kötet nyomán érkezett olvasói visszajelzések arra ösztönözték az írót, hogy legyen folytatás.

„A Régiségek Csíkországban úgy született, hogy rengeteget kirándultunk, jöttünk, mentünk autóval és gyalog a környéken a kisiskolás Marcival, és én egyfolytában meséltem neki. Mentünk a Tolvajos-tető felé, eszembe jutott a Nagyerdő alatti ütközet, a Tolvajok kútja nevű forrás, Karcfalván eszembe jutott, hogyan találták meg a templom átépítésekor a régi pogánykori kis rézcsészét, kelyhet, késeket, amelyeket valószínű, hogy különböző rituálékban használták fel. Szépvíz felé Szent László jutott eszembe. Nekem is meglepetés volt, hogy milyen sok, eddig szótlan történet él bennem, egy részét gyerekkoromban hallottam, másokat – az adott helyhez kötött legendákat, regéket – olvastam. Fodor Sándor mondta egyszer: öregembernek mindenről eszébe jut valami. A legfontosabb, hogy értő és érdeklődő hallgatóra találtam Marciban, aki gyakran elismételtette velem a történeteket” – avatott be Kozma Mária a műhelytitokba. Egy idő után megfogalmazódott benne, hogy leírja ezeket a történeteket.

A csíki regék után a gyergyóiak következtek. Mint mesélte, amikor ezeknek a történeteknek megírásához olvasta a forrásanyagot, érdekes dologra jött rá: a gyergyói történetek „sötétebbek”, komorabbak, mint a csíkiak.

A csíki mesék mégis tele vannak szépasszonyokkal, akik az erdőben laknak, táncoltatják a legényeket, sokkal több a tündér, a gyergyói mondakörnél viszont a legrokonszenvesebb, a legpozitívabb szereplő mindig az erős ember, illetve több az ezermester. A különbség nagyon érdekes és arra is gondolok, hogy igazolhatja adott pillanatban azt, hogy Székelyföld területein különböző csoportok telepedtek le, és hogy ezek talán egy kicsit különböztek lelkiekben is” – magyarázza a szerző.

Kozma Mária kifejtette, számára a harmadik kötet megírása volt a legnagyobb kihívás, hiszen úgy fogott hozzá, hogy nem ismerte behatóan a Homoród mente vidékét. „Szinte földrajztudós is lett belőlem, rengeteget kellett számolnom – hogy például lóháton mennyi idő alatt lehet eljutni egyik faluból a másikba –, vagy éppen az útvonalakat pontosan megismernem. Tudnom kellett, hogy ha az egyik szereplő elindul az egyik faluból a másikba, akkor vajon Kőhalomig hogyan jut el, milyen útvonalon, milyen erdők, kutak, milyen nevű források léteznek ott. Nem volt terepismeretem, nem jártam végig ezeket a falvakat, viszont mindent elolvastam, amihez hozzájutottam. Az egyik forrás küldött a másikhoz.”

A kötet végén is fellelhető forrásanyag kapcsán elmondta, azért is tartotta fontosnak jelezni ezeket, mert annak is utánajárt, hogy például azok a növények, amelyeket említ a történetekben, egyáltalán léteztek-e a 16–18. században az adott vidéken. „Gondolkoztam azon is, hogy Kőhalom nem is tartozik Hargita megyéhez, és ma nem is nagyon emlegetjük a Homoród mente részeként. De adott pillanatban számomra igencsak fontossá vált, hogy felelevenítsem a régi történelmi viszonyokat is.

Hogy mit esznek, mit isznak, hogyan közlekednek a szereplők, ha kimennek a házból, hol kel fel a nap, tőlük jobbra vagy balra, mert három fejezettel odébb is ott kell felkeljen. Ehhez nem mindig elég a képzelet, hanem kell az az ismeret is, ami lehet, hogy az írásban csak egy félmondat erejéig jelenik meg.”

Kozma Mária hangsúlyozta, mennyire tiszteletreméltó Orbán Balázs munkája, aki bejárta a Székelyföldet, mindent leírt, amit látott vagy megtalált a Domus Historiákban, falujegyzőkönyvekben. Neki köszönhető, hogy egyetlen könyvben a Székelyföld minden településéről találunk helyi mondát, legendát, híres ember emlékezetes tettét a közösségért stb. A könyvsorozatban levő regékben is benne van Orbán Balázs legalább egy utalással.

„Adott volt egy történet, megindult a képzeletem, kiegészítettem és életszerűbbé tettem a környezetet, amiben megesett. Nincs ez irányú kutatáson alapuló összehasonlítási alapom, de úgy tűnik az alapján, amit elolvastam, de saját személyes tapasztalatom révén is, hogy

Persze minden tájegységnek vannak tündérei, a várakat vagy óriások, vagy tündérek építették. Romantikusnak pedig ott van például Ramocsa, a virágot lépő tündér, őt nevezhetjük akár a beteljesült szerelem jelképének is. A Homoród menti történetekben sokkal nyilvánvalóbban szerepelnek jó és rossz tündérek, mint a csíki vagy a gyergyói történetekben. Az Almási-barlangban lakó tündérek okozzák a Homoród mentén a nagy járványokat. Kijönnek, körülnéznek, valamiért nem tetszenek nekik az emberek, gyorsan hoznak rájuk egy járványt. Őket kell kiengesztelni ahhoz, hogy a járvány elmúljon. Hőseim mesealakok, de a meséknek is van valóságos, helyhez kötött igazsága, amikor ráismerünk benne az itthoni tájra, az őseinktől örökölt és tanult gondolkodásmódra, és talán-talán megszeretjük és sajátunknak érezzük legendás sorsukat” – vallja az írónő.