Retródömping és misztikum – mitől nagyszerű a Stranger Things sorozat?

Adott a nyolcvanas évek egyik kitalált amerikai kisvárosa, néhány belevaló iskolás gyerek, egy középiskolai szerelmi háromszög, egy családot felforgató rejtélyes eltűnés, egy különleges képességekkel megáldott szereplő és egy – az előbb felsoroltak feje fölött lebegő – arctalan szörnyűség. És persze nosztalgia, amennyi a csövön kifér. Ezek az összetevői a 2017-ben már kultsátuszba emelkedett sorozatnak, a Stranger Thingsnek, ami már milliók képernyőjét és nem utolsósorban szívét-lelkét hódította meg.

Ez az egyik olyan tévésorozat, amit mindenképp látni kell.

Nem is kicsi az a szelet, amit a kultsorozatok palettáján hasított ki magának a Stranger Things, amelynek az október végén debütált, teljes egészében kiadott második évada a minőség rovása nélkül folytatja, amit a tavaly elkezdett: csupa szív történet, sokoldalú karakterekkel, kellő izgalmakkal és mozgalmas cselekménnyel tálalva.

Műfajilag tekintve nem lehet egy helyre besorolni, hiszen egyszerre tud könnyed családi film és ijesztő horror is lenni, de úgy, hogy egy percig sem mondhatjuk rá, hogy egy összecsapott műfajegyveleg, hiszen a Duffel testvérek egy igazi mesterművet tettek le a nézők asztalára.

Az Indiana államban levő kitalált Hawkinsban, az 1980-as évek elején játszódó történet ugyanakkor tisztelgés a legnagyobb horror-klasszikusok és misztikus családi filmek oltárán.

Will Byers és barátainak története az első évadban sem szűkölködik izgalmas fordulatokban, a második évadban pedig rátesznek még egy lapáttal a készítők, ugyanakkor egyes szereplők jellemeinek elmélyítésére is nagy hangsúlyt fektetnek, ugyanakkor izgalmas új mellékszereplőket hoznak be a történetbe. Így többek között 

a természetfeletti képességekkel rendelkező főszereplő önmegismerő útra indul, és hozzá köthető az új évad legfurcsább része is, amely teljesen kiragadja a nézőt a megszokott hawkins-i környezetből, és egy teljesen más világba helyezi át a cselekményt.

Ez azonban épphogy a történet javára válik, hiszen az adott világnak egy nagyobb részletét ismerjük meg, ami hatalmas potenciálokat vetít előre a későbbi évadokra is, így valószínűsíthetően a későbbiekben már nem csupán egy mikroközösség harcát „élvezhetjük” a természetfölöttivel.

És, hogy még mitől nagyszerű a Stranger Things? A nagyon finom filmes utalásoknak köszönhetően.

Ha elég 80-as évekbeli családi filmet és horrort láttunk, akkor egyes jelenetekben visszaköszönnek az Alien, a Harmadik típusú találkozások, a Kincsvadászok, az Állj mellém, az E.T. – A földönkívüli, a Ragyogás, a Szellemirtók, a Vissza a jövőbe, az Ördögűző, illetve a Star Wars ikonikus képkockái, vagy éppen az ezekre a filmekre történő egyértelmű utalások.

De ha tényleg jól megfigyelünk minden részletet, akkor a sorozat tobzódik a korhű utalásokban, legyen az egy Cápa-poszter a falon, vagy az első Terminátor-film mozis premierjének hirdetése a kisvárosban.

Ezen felül pedig a 80-as évek összes bútora, díszítőeleme, eszköze, stílusjegye a helyén van, csak nagyítóval találhatnánk olyan dolgot, ami ebben a nosztalgia-tobzódásban nincs teljesen a helyén, ha viszont kiszúrjuk, akkor is elengedően legyintünk: természetesen jól van ez így, hiszen

olyan egyedi atmoszférája van a sorozatnak, amely felér egy időutazással, még akkor is, ha csak pont a televízióból ismerjük az adott korszak Amerikáját.

A sorozatot tehát nemtől és kortól függetlenül mindenkinek lehet ajánlani, hiszen a története univerzális, de mégis különleges,

a megjelenített világ pedig rögtön beszippant és nem ereszt, amíg le nem daráltuk az összes részt.

Ez pedig nem nehéz, hiszen eddig mindössze egy 8 és egy 9 részes évadot adtak ki belőle, de már berendelték a harmadik évadot, amely várhatóan jövő októberben érkezik.

A készítők ígérete szerint a gyerekszereplők párhuzamosan „nőnek fel” a sorozattal, így minden évad az átvezető történeten felül az adott életkor problémáival hozakodik elő, tehát

bőven van még potenciál a sorozatban.

Csak ne kellene ennyit várni az évadok között.