Száz: a jelenből a múltba és visszafelé. Puskás István magántörténelme

Katona Zoltán 2021. március 18., 17:57 utolsó módosítás: 2021. március 22., 19:13

Miután az utóbbi negyven évben elolvasott több ezer klasszikus és kortárs írásművet, körülbelül fél év alatt írt egy több mint négyszáz oldalas regényt. Talán röviden így lehetne összefoglalni a Száz című regénnyel való irodalmi debütálását Puskás István Székelyudvarhelyen élő közgazdász-könyvelőnek, de ennél azért sokkal többről van szó.

Száz: a jelenből a múltba és visszafelé. Puskás István magántörténelme
galéria
Puskás István első regényével a kezében Fotó: Erdély Bálint Előd

 „Olvasó, néző és hallgató vagyok” – hangsúlyozza beszélgetésünkkor az ötvenes évek elején járó, könyvelőként szakmailag többszörösen díjazott és elismert Puskás István, aki az utóbbi húsz-huszonöt évben talán egyetlen székelyudvarhelyi irodalmi találkozóról vagy könyvbemutatóról sem hiányzott. Fiatalon, még a nyolcvanas években voltak vers- és kispróza-írási próbálkozásai (egy alkalommal be is vitte az Igaz Szóhoz, személyesen Markó Béla szerkesztőnek adta át a verseket), de akkor azok nem jelen(het)tek meg, később pedig nem próbálkozott másutt. Olvasott rengeteget, és ezelőtt egy  évvel, térdműtétjét követően „normára szabva” (napi kétszer két oldalt) kezdett írni. A kisprózák pedig egy idő után elkezdtek egy mozaik elemeiként működni, s mire meglett a századik, szerzőjük egy különleges szerkezetű regénnyé fűzte össze őket. A regény a Száz címet kapta, és a DTP Stúdió Kiadónál jelent meg. 

Az olvasó könyvelő

Puskás István soha nem készült írónak, de gyermekkora óta, elsősorban orvos szüleinek és környezetének köszönhetően igen erős érdeklődéssel volt elsősorban az irodalom és a színház iránt. Még fiatal, egyetemet végzett házasemberként, 1990 nyarán költözött Marosvásárhelyről Székelyudvarhelyre, és itt is ragadt a kisvárosban – a márciusi események miatt több ezer vásárhelyi fiatal magyarhoz hasonlóan nem akart tovább a „Városban” élni, de Magyarországra költözni sem, ahogy azt oly sokan tették. Inkább Udvarhelyt választották, ahol ő közgazdászként, felesége pedig tanárnőként kapott állást, így az orvosházaspár-szülők is, illetve az orvos-ikertestvér is közel voltak, Gyergyóditróban, illetve a szülővárosban. Alig másfél évnyi alkalmazotti státus (a bútorgyár egyik könyvelője volt) után magáncéget, könyvelő irodát nyitott, amelyet azóta is fejleszt és igazgat. Emellett megszállott kerékpározó és szaladó („volt, amíg meg nem műtötték a térdét” – teszi hozzá kesernyésen), illetve „kultúrember”, akit barátai a „Puskás István könyvel / hóna alatt a könyvvel” rigmussal viccelnek meg néha. Színházba nemcsak Udvarhelyen jár, mert „volt úgy, hogy három hónapig vártam jegyre, hogy meg tudjam nézni Kolozsváron a Ványa bácsit”, de az igazi érdeklődési köre az irodalom volt, és az is marad.

Száz – de mi?

Tulajdonképpen egy – terjedelme miatt – nagyregénynek is nevezhető mű fejezeteinek száma. A regény címe a lehető legegyszerűbb, de mégis nagyon sok mindent hordoz magában, száz évet, pontosabban a Trianon óta eltelt száz évet. Puskás ugyanis tudatosan úgy építette fel első művét, hogy a könyv szerkezete is kérdéseket vessen fel: a fejezeteket (illetve ezeket inkább két-három oldalas kis novelláknak nevezném, mert úgy is megállják a helyüket) visszafelé számozta, majd egy érdekes sorrend alakul ki: 0, 99, 1, 98, 2, a vége pedig így értelemszerűen 49 és 50 lesz – maguk a történetek is ezeken a szálakon futnak, a jelenből a múltba és visszafelé.

Nincsenek személy- és településnevek, de ha az ember egy kicsit is ismeri Erdély és Kelet-Európa történelmét, azt, hogy itt mik történtek ebben az időben, akkor könnyen el tudja helyezni a szereplőket és a történeteket.

Sok-sok olyan ismert erdélyi, székelyföldi történet jelenik meg hétköznapi emberek sorsába ágyazva, amelyek meghatározták az elmúlt száz évet, legyen szó az első- és második világháborúról, 1956-ról, Trianonról, illetve legfőképp a pontosan harmincegy évvel ezelőtti marosvásárhelyi fekete márciusról – ezzel is kezdődik, mert a bevezető, 99-es számot viselő fejezet arról az egyelőre nem nagyon feldolgozott történetről szól, hogy egy magyar „szabadcsapat” hogyan ment be Marosvásárhely főterére segíteni a bajbajutott magyarokon. A könyvben egyébként nagyon sokszor visszatér a Vásárhely-motívum, a „Városként” említett település több figurája, az igen jellegzetes helyzetek a hatvanas-hetvenes években (az erőszakos románosítás), a nyolcvanas évek fojtó levegője, egy Reflex-koncert (a zenekarban rövid ideig a szerző testvére is játszott), a rendszerváltás után Budapestre került vásárhelyi fiatalok beszélgetése és más történetek. Puskás nem kendőzi el, ezek a rövid sztorik mind-mind megtörténtek, a szerző fantáziája nem sok fikciót kellett melléje keverjen.

Száz történet, száz év történelem Fotó: Erdély Bálint Előd

Egyfajta magántörténelem is a könyv, hiszen saját élethelyzetekből is több szöveg íródott, de az erdélyi magyarság mára már „elfelejtett” egyéniségeinek, főleg fiatal íróknak, költőknek is megeleveníti a személyét: megjelenik Tar Károly, Baka István, Boér Géza, Sütő István, Vásárhelyi Géza, Jakabffy Attila, illetve a magyarországi Csengey Dénes. Fájdalom, hogy szinte mind fiatalon, erejük teljében hunytak el. Több fejezetet is szentel Moyses Mártonnak, aki 1970-ben Brassóban felgyújtotta magát, így tiltakozva a rendszer embertelensége miatt – ám a fiatal székelyföldi mártíron kívül még nagyon sok és különféle áldozata volt a romániai magyarságnak az elmúlt száz évben. Puskás nem törekszik tökéletességre, csak fel-felvillant egy-egy ismert vagy ismertté vált történetet, amelyet az olvasó is továbbgondolhat.

Debütálni nem ekkora regénnyel szoktak

Murányi János személyében volt szerkesztője is a könyvnek, tehát a szerző nem követte el azt a hibát, mint azt sokan szokták, hogy szerkesztő nélkül adnak be nyomdába kéziratot, s az úgy meg is jelenik. Sajnos esetünkben is található néhány gépelési, illetve helyesírási, fogalmazási hiba – ha lesz második kiadás, akkor ezeket biztosan korrigálja majd. Olvasás közben néha bejött az időzavar, de nem kell mindent szájba rágni, ettől függetlenül egy jól olvasható könyv a Száz, szerkezete pedig különleges.  

A kötet technikai kivitelezése nem is egészen egyszerű, de nincs is túltolva, keményborítós, igényes, a borítón levő óra az időt szimbolizálja, egy vaskos, nagy kötetről van szó – debütálni nem ekkora regénnyel szoktak, de az olvasók majd remélhetőleg tesznek róla, hogy a szerzőhöz eljussanak a visszajelzések. Ha meg kellene nevezzek egy korosztályt, akiknek ajánlom, akkor az az ötvenes éveikben járóké lenne: azok, akik fiatalon, egyetemistaként, katonaként vagy csak úgy egyáltalán átélték a rendszerváltást, és igen jól emlékeznek az azt megelőző évekre, évtizedekre is. S ha az illető még székelyföldi vagy netán marosvásárhelyi is, akkor biztos vagyok benne, hogy nyomot fog benne hagyni a könyv.

(Puskás István: Száz. DTP Stúdió Kiadó, 405 oldal, Székelyudvarhely, 2021)

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.