Sziporkázó fesztiválbemutatkozás: világszínvonal Oltszemen

Nagy dobással akarta megerősíteni helyzetét a sepsiszentgyörgyi Comparty Events, amelynek korábbi nagyot szóló eseménye a 2018-as Goran Bregovic-koncert volt, de persze 2004 óta már számtalan szervezés kötődik a nevükhöz. Most gondoltak egy merészet, s összehoztak Székelyföldre egy olyan szintű és színvonalú programsorozatot, amely bárhol a világon megállná a helyét.

Az egyre sűrűbb romániai fesztiválpalettán nem lehetett könnyű beazonosítani sem a megfelelő időpontot, sem a célközönség mezsgyéjét, de aztán – szerintem szerencsésen – arra a közelmúltbéli slágerzenére esett a választás, amiből még nem túl nagy a felhozatal, legalábbis amit az inkább napjaink alkotóira, fellépőire meg az őket fogyasztó legifjabbakra koncentráló szervezők eddig elhanyagoltak. Imitt-amott egy-egy település-ünnepen (főleg a sepsiszentgyörgyin), különleges alkalmon előfordult már mostanában, hogy tiszteletét tette egy-egy világszerte ismerősen csengő, pályája csúcsán mondjuk a nyolcvanas-kilencvenes években levő név, eljött az idő hát, hogy az ebben a szegmensben kidolgozott kapcsolatrendszert egy fajsúlyosabb saját fesztiválon lehessen kamatoztatni.

Ez lehetett a DiMansions, a szűk értelemben vett Székelyföld (Aranyosszék és Marosvásárhely nélkül) meglátásom szerint első világszínvonalú fesztiváljának induló kiadása. Az a néhány ezer ember, aki kíváncsi volt erre a bemutatkozásra, valószínűleg egyetért velem, amikor azt mondom, hogy a szervezők sem pénzt, sem energiát nem spóroltak a DiMansions tető alá hozásán: ezt ráadásul szó szerint kell érteni, hisz a főszínpad közönségét itt egy hatalmas, akár tízezer fő befogadására képes sátor óvta az időjárás viszontagságaitól. Ez a június közepe éppen kánikulai időszakra esett, nem volt gond az esővel, sárral, a nyáron is hűvös székelyföldi éjszakában azonban így is jól jött, hogy van fedél a fejek felett.

A színpadkép, hang- és világítástechnika túlzás nélkül különleges és világszínvonalú volt.

Mint az „igazi”, nagy fesztiválokon, azok számára, akik hajlandóak voltak az amúgy nem túl olcsó alaptarifához képest is kétszeres árat szánni a belépésre, VIP-szintű ellátásban volt részük a külön, számukra feltartott parkolótól a fősátori páholyig.

Mikor azt mondom, hogy nem olcsó, azért hozzá kell fűzni azt is, hogy első ránézésre lehet, hogy a 140 lej körüli napijegy és mintegy 270 lejes fesztiválbérlet székelyföldi viszonylatban borsosnak tűnik, de itt az összehasonlítási alap a romániai fesztiválpiac, s akkor ezek az árak már nem is tűnnek olyan magasnak: a torockói Double Rise 299 lejbe kerül (igaz, négy napra és jóval hosszabb fellépőlistával, de ebbe a fajta összehasonlítási játékba most nem fogok belemenni), a marosvásárhelyi Vibe 209, a bonchidai Electric Castle 599, a kolozsvári Untold 619. Barátságosabb árszintű rendezvénynek a gernyeszegi Awake számít a maga 139 lejével, a Méra World Music 129 lejjel és persze a Tusványos, amely messze a legolcsóbb 60 lejes hetijegyével, ráadásul aki minden nap 16 óráig belép, annak ingyenes.

De nem csak a látványos külcsín és a hangzás az, amitől világszínvonalúnak jellemzem a fesztivált: a kommunikációs csapat is igencsak kitett magáért a virtuális világban és a helyszínen is. A hivatalos kommunikáció kétnyelvű, román és magyar volt, néha az angollal kiegészítve. Az üzenetek aprólékosan megtervezettnek tűntek a Facebook-posztoktól a WhatsApp-os hírlevélen át egészen addig, hogy mi kerül ki a főszínpad kivetítőire.

A fesztivál egyik legizgalmasabb zugának bizonyult a különböző büfékocsiknak és lacikonyháknak helyet adó belső udvar. Fizetni fesztiválkártyával lehetett, 30 lejes minimális feltöltéssel, ez pedig nem is számított különösebben nagy összegnek, ha azt nézzük, hogy egy sima kávé 6, egy üdítő 7, egy fröccs 11 lejbe került. Ami az ennivalót illeti, lehetett kézműves hamburgereket is választani 30 lej körüli összegekért, de beérhettük egy tál 10 lejes babgulyással is.

Jóleső volt látni, hogy ezen a vonalon is főleg a helyi, többnyire háromszéki vállalkozások rúgtak labdába. Persze még jobban esett volna, ha a kávéfőzőjét idejekorán kikapcsoltató tulaj gúnyos-ironikus reakciója nem az lett volna a tejes koffeintartalmú italt kérő kliens rendelése hallatán, hogy ad helyette Red Bullt tejjel: a vásárló megbecsülésén tudjuk, még van mit dolgozni Székelyföldön.

Fesztiválhelyszínként a turizmus körforgásába bekapcsolni kívánt oltszemi Mikó-kastély ugyan alkalmasnak bizonyult, de megközelíthetősége azért hagy kívánnivalót maga után.

A legközelebbi vasúti megállóhely, a málnásfalui több mint két kilométerre, de ez nem vasútállomás, infrastruktúrája gyakorlatilag nincs, ezért éjszaka ez nem igazán opció. A tömegközlekedés hiányát különjáratok működtetésével próbálták orvosolni a szervezők, Sepsiszentgyörgyről, Brassóból, Kézdivásárhelyről és Csíkszeredából is indultak buszok. A személyautóval érkezőknek jókora parkolót jelöltek ki, amiről azonban túlzás lenne azt állítani, hogy ki volt építve, tulajdonképpen a kastéllyal szomszédos kaszáló szolgált parkoló gyanánt, amin lenyírták a füvet, s kihúzott szalagokkal valamelyest rendezték. Mostoha időjárás, eső esetén ebből lehetett volna probléma.

Hogy megtalálták-e a szervezők a számításaikat, jó kérdés: pénteken és szombaton népesebb, vasárnap azonban kissé szellősebb volt a jelenlét. Annyi biztos, hogy a Comparty Events nem csak egy évre tervez, hiszen már a kapuzárást követő napon áruba bocsátotta a 2020-as kiadás első bérleteit: egyetlen nap erejéig és korlátozott számban kedvező áron lehet ezeket megvásárolni.