Tízéves a Székelyhon.ro: egy portál és egy eszme születése

2009-re az internet fejlődése és a sajtófogyasztási szokások megkövetelték az akkor már legnagyobb székelyföldi kiadóvá cseperedett, abban a pillanatban az Udvarhelyi Híradót, a Csíki Hírlapot és a Vásárhelyi Hírlapot előállító, Albert András székelyudvarhelyi vállalkozó tulajdonában lévő sajtóvállalkozás számára is az erőteljesebb, összehangoltabb internetes jelenlétet. Ezeknek a napilapoknak ugyan mind volt internetes honlapjuk, amelyekre fel is kerültek – mai szemmel nézve meglehetősen kőkorszaki, rudimentális formában – egy-egy adott lapszám cikkei és egyéb anyagai, nyilvánvalóvá vált azonban, hogy ez a gyakorlat sokáig nem tartható.

Nem volt tartható sem sajtószakmai, sem értékesítési szempontból. Feltölteni az internetre a tegnapi híreket már akkor sem volt nagy teljesítmény, erősen szükségessé vált ezért a szerkesztőségek munkáját adaptálni ennek az akkor még mindig viszonylag újnak számító médiumnak az igényeihez.

Akkor még csak tízéves volt a Transindex, más pedig nem is nagyon létezett a romániai magyar internetes sajtópiacon, csak nyomtatott napilapok, akik az aznapi újságok cikkeit, vagyis a tegnapi híreket töltötték fel. Internetes hírportál alapítására pedig Székelyföldön is volt már kísérlet, az ezredfordulón például jómagam vettem kézbe egy ideig a Hírek.ro elnevezésű projekt szakmai vezetését, meglehetősen nagy területet lefedő tudósítói hálózatot is sikerült kiépíteni, de ez a vállalkozás még idejekorán volt elindítva, néhány hónap után el is halt, bár maga a domain ma is létezik, egy máshonnan származó híreket megosztó Facebook-oldalra visz.

A szakmai-értékesítési igény tehát adott volt, illetve hát felismerte a kiadó akkori vezetése, már csak a formát kellett kitalálni. Az is életszerű elképzelés volt, hogy valamilyen módon a három napilap mai szemmel nézve még igencsak népes szerkesztőségeit kell felhasználni arra, hogy a születendő hírportált összehangolt netes tartalommal töltsék meg. Ezt az új hírportált azonban először nem Székelyhon.ro-nak hívták volna, a napilapok.ro domain volt számára lefoglalva.

Éreztem, hogy ez kevés: olyan új médiumot kell nekünk kitalálni, amire egy teljesen új brandet lehet ráépíteni, és nem olyat, amiről az embernek az az érzése, hogy egy gyűjtőportál lesz. Nem a kiadó újságjai által előállított cikkeket kellett nekünk egy felületre összegyúrni, hanem az internetre kellett internetes cikkeket/videókat/galériákat stb. feltölteni – gondoltam.

És miért pont a Székelyhon lett ez a brand?

Tudni kell, hogy ez a cím nem az internetes portál fejlécén jelent meg először, abban az időben a kiadónak a Hargita Megyei Tanáccsal együttműködésben elkészített mellékletének, egyfajta önkormányzati harsonának volt ez a címe. Az új hírportál volt azonban az első internetes médium, amely nem Székelyföld egyes régióit, valamelyik romániai megyét vagy Erdélyt akarta lefedni, hanem az egész Székelyföldet a maga egységében. Szerkesztőségek működtek Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen, tudósítók csatlakoztak Gyergyószékről, Háromszékről. Az erős, közös székelyföldi identitás még nem volt annyira magától adott, mint mondjuk manapság. A tulajdonos azonban elkötelezettje volt a székelyföldi identitás építésének és erősítésének, és jómagam is azt éreztem, hogy ez lehet az a brand, amivel az új sajtótermék is erősödni, fejlődni tud, amit szívesen beengednek otthonaikba, képernyőikre az emberek, így amikor a napilapok.ro helyett a szekelyhon.ro domain megvásárlására tettem javaslatot, sokat nem is kellett érveljek mellette: egyből tudta mindenki, hogy ez lesz az igazi.

A tulajdonképpeni novemberi indulást hónapokig tartó előkészületek előzték meg, ami nem csak szakmai-szervezési munkát jelentett: a honlapot ugyanis technikai értelemben is meg kellett írni. Ez volt az elképzelésnek az a része, amit végül nem lehetett csak helyi erők bevonásával megoldani, hisz az eddig csak újságokat kiadó szerkesztőségekben nyilván nem dolgoztak programozók, olyan informatikai vállalkozást pedig, amelyik képes lett volna az új portál kódjának a nullából történő megírására – úgy, hogy a munkát pár hónap alatt elvégzi, és nem kéri el érte egy új plázának az árát –, egyszerűen helyben nem találtunk. Végül egy nagyváradi programozó, Lőrincz Zsolt által Budapesten alapított kisvállalkozás, a Webüzem írta meg a Székelyhon legelső kódját: a design akkor még inkább a kódra épült, mint fordítva, ez mondjuk látszott is rajta, de az akkori piacon mégis újszerűen hatott.

Hogy mennyire lett sikersztori a hivatalosan 2009. november 12-én rajtolt médium? Úgy érzem, nem az én tisztem megítélni. Az elmúlt tíz év hozott jót is, rosszat is, a kezdeti lendületet válságos periódusok követték, míg elérkeztünk a mai naphoz. A kezdetekre valószínűleg mindenki szívesen emlékszik, hát még úgy, hogy a kollégák mondhatni egyemberként támogatták ezt az elképzelést, ezt a projektet, amivel tulajdonképpen a jövőnket építettük. A közreműködők első csapatából azonban meglepően sokan már nincsenek közöttünk, eltávoztak, emigráltak, visszavonultak, nyugdíjba mentek, leépítések áldozatai lettek, de már olyan is van, aki a temetőbe költözött… Az olvasók érdeklődése a Székelyhon.ro iránt azonban egyre növekvő, amiért azok, akik még itt lehetünk, hálásak vagyunk. A sors különös fintora – másképp persze stratégiai szükségszerűség –, hogy időközben a Székelyhon brand az internetről az újságjainkba is beköltözött: és ki tudja, hogy mit hoz még számunkra a jövő?

A szerző a Székelyhon.ro alapító főszerkesztője