HIRDETÉS
HIRDETÉS

 

Ünnep gitárszólamra: rockopera-bemutató két évtizede

Péter Beáta 2018. március 15., 16:00
HIRDETÉS

Lázas készülődés zajlott húsz évvel ezelőtt Csíkszereda központjában. A Szabadság téren egyre csak gyűlt a tömeg, a Duna Televízió stábja készenlétben állt, hogy élőben közvetítse az eseményeket. Ekkor mutatták be ugyanis másodjára a Papp Kincses Emese által rendezett Ne késsetek, harangok! című rockoperát. Felelevenítjük az akkori történéseket.

HIRDETÉS

Hivatásos és amatőr táncosok, énekesek, zenészek, diákok és még számos segítő dolgozott hónapokon keresztül, hogy egy olyan nagyszabású előadással rukkoljanak elő a magyar nemzeti ünnepre Csíkszeredában, amelynek híre és élménye aztán – a Duna Televíziónak is köszönhetően – országhatárokon átívelt.

Kossuth és a tömeg. Azelőtt és azóta sem volt ilyen nemzeti ünnep Csíkszeredában

Az előadás rendezője, Papp Kincses Emese sajnos már nincs közöttünk, az akkori szereplőgárda tagjai azóta szétszéledtek a szélrózsa minden irányába, de abban az időben ez a produkció, a rá való készülődés olyan összekapaszkodás volt, amelyek sokak számára meghatározó élménnyé vált, máig szívesen emlékeznek rá a benne részt vevők és talán a közönség soraiból is sokan.

Páskándi Géza – Kormorán A költő visszatér című rockoperájának hanganyagát a Role együttes írta át és hangszerelte, a felvételek a Role stúdiójában készültek. A produkcióban a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncosai – Sára Ferenc és Fodor Csaba koreográfiáival –, valamint a Márton Áron Gimnázium diákjai is részt vettek.

„Emese volt ennek az egésznek a lelke. Mindannyian csak kis részleteket ismerünk az akkori történésekből. Az első bemutató 1996-ban volt”

– kezdte a beszélgetést Szekeres Adorján, a Kossuth Lajost alakító szereplő, amikor néhány hajdani rockoperással leültünk felidézni az emlékeket.

Szimbólumhordozó statiszták. Az 1996-os bemutató felvételei

A Role együttessel 1993-ban került kapcsolatba Papp Kincses Emese, majd '94-ben felvetette a rockopera Csíkszeredában való bemutatásának az ötletét. „A bálványosi diáktáborban kezdtünk beszélgetni erről. Ő látta az általunk '93-ban bemutatott Keresztút című rockoperát, mondta, hogy Páskándi özvegye megkereste, hogy Csíkban is elő lehetne adni a művet, Emese belátása szerint alakítva. Eljuttatott egy paksaméta partitúrát hozzánk, amiből – utólag bevallom – semmit nem használtunk. Elkezdtünk tehát dolgozni az ötleten. Nekem akkoriban mélyponton volt a házasságom, elhagyott a család,

ott csöveztem a mostani konzulátus épületében, étlen, szomjan, fűtetlen teremben, és közben készült a hanganyaga a Ne késsetek, harangok! rockoperának.

A zenekar is akkoriban bomlott fel, gyakorlatilag nem volt semmim, de ez a rockopera tartotta bennem a lelket, melegített. A munkába temetkeztem, rengeteget dolgoztam rajta” – emlékezett vissza Nagy Tivadar, a Role zenekar vezetője.

Csoportkép a szereplőkkel és a rendezővel

Mint mesélte, megfeszített tempóban zajlott a munka, a ’96-os bemutató napján az előadás első fele volt kazettára rögzítve, mesterelve, lekeverve, a második felén reggel még dolgozott. Mindenki tűkön ült, hogy mi lesz ebből. Azt is felelevenítette, hogy aznap éjszaka havazott, és a szabadtéri előadásra nézve nem örültek ennek. „A műsor előtt egy órával még senki nem jött ki a város részéről, mert arról volt szó, hogy a kultúrház elől, ahol szerepeltünk, el kéne takarítani a havat.

És emlékszem, Emese egyedül nekiállt, és seperte a havat. Hihetetlen erő volt benne.

Aztán egy idő után egy-két fiatalember besegített.”

Ekkoriban alakult meg a Role együttes mellett az Agora Alapítvány is. „Egyszer csak mondták, hogy a város adott valami pénzt, néztük, hogy lehet hozzájutni. De kiderült, nem kaphatjuk meg, mert nincs semmilyen intézmény mögöttünk. Felmérgelődtünk, s így jött létre az Agora Alapítvány barátaink segítségével, hogy ezután ne legyen ilyen akadály. Utána se kaptuk meg azt a pénzt, de rájöttünk, hogy lehet pályázni, a Tilos kávéházban volt az irodánk, ott írtuk a pályázatokat. Kaptunk egy kutyát is, beindultak a Galbeckben a bulik, zajlott az élet.”

Pedig már 1996-ot írtunk, kevés színes felvétel maradt fenn az eseményről

Szekeres Adorján – korábban jégkorongozó – akkoriban a polgármesteri hivatal alkalmazottja volt. „A családi eseményeken kívül két dolog számít mérföldkőnek az életemben: húsz éves koromban Japánban a világbajnokságon való részvétel, és ebben a rockoperában való szereplés. Amellett, hogy Kossuthot alakítottam, a hivatal részéről is próbáltam az ügyet egyengetni. Kellettem, mert abban az akkori zűrzavarban még éppen a Ne késsetek, harangok! hiányzott az akkori polgármesternek.”

Noha külső és belső viták, félelmek, nehézségek előzték meg, 1996. március 15-én a Szabadság téren – a „placcon” – bemutatták a rockoperát.

A – egyesek szerint több mint tízezer fős – közönség sorai között volt Balogh Bíborka és Márdirosz (Ferencz S.) Ajka is. „1996-ban nyolcadikosok voltunk, akkoriban már Ajkával énekeltünk az egyházi kórusban. Az előadás láttán határoztuk el, hogy ha lesz alkalom még rá, akkor részt akarunk venni benne” – magyarázta Balogh Bíborka, aki két évvel később aztán valóban szerepelt az előadásban, és – noha akkor még nem is sejtették –, jövendőbeli férje is a rockoperában szereplő forradalmár ifjak sorában volt.

A díszletek megvalósítása sem volt túl könnyű

„Voltak barátaink, akik a fölöttünk levő évfolyamokon jártak, és ők meséltek lelkesen a rockoperáról. Mi úgy kerültünk bele, hogy az osztályfőnökünk, Boldizsár Ágoston szólt, hogy van egy ilyen lehetőség. Nekünk akkor, diákoknak, nagyon erősítette a nemzeti öntudatunkat ez a produkció.

Ekkor kezdtük felfogni március 15-e jelentőségét, az egésznek az eszméjét. Ezután még sok verses-zenés összeállításban részt vettünk”

– fűzte hozzá Márdirosz Ajka. Elmondta, akkor döbbent rá, hogy eltelt húsz év azóta, amikor egyik nap kislánya hazaérkezett az iskolából, és megkérdezte, hogy ismeri-e A költő visszatér című dalt, mert ők is fogják énekelni március 15-én.

A visszaemlékezésekből derült ki az is, hogy sokan rákérdeztek, hogyan sikerült rávenni Deák Bill Gyulát, hogy kölcsönözze a hangját Vasváry Pál szerepéhez, akit Hadnagy Lajos alakított, nem hitték ugyanis, hogy egy „postásnak” ilyen hangja lehet – Lala abban az időben a postánál dolgozott. A rendező a Role zenekar tagjaira bízta, hogy válogassák össze az énekeseket, és készítsék el a hanganyagot. Így került be a stábba többek között Bodor Emese is, akinek ez volt az első fellépése és hangfelvétele, később pedig a zenekar oszlopos tagja lett. Az egyetlen, akit az előadás megálmodója ajánlott, az Boldizsár Ágoston volt, aki a Pap és az osztrák kamarás szerepében volt látható.

Néptánc és rockopera: azóta gyakran használt párosítás

„Ez egy olyan ünneppé alakult, amilyen azelőtt és azóta sem volt. Úgy indult, hogy Papp Kincses Emese egy nap telefonált az iskolába, hogy diákokra lenne szüksége egy műsorhoz, de hogy milyen műsorhoz, nem volt egyértelmű számomra. De Emesét ismerve tudtam, hogy amibe ő belefog, annak valamilyen teteje és értelme lesz.

Voltam annyira merész, hogy a saját diákjaimat bevontam ebbe a csoportba, ugyanis akkoriban nagyon ellenem voltak többen is, mondván, hogy a diákoknak nem szabad politizálni.

Ez a diákok részéről egyfajta attitűd volt, mert saját magukat adták ebben a prezentációban, de nem politikai elveket követtek. Egyszerűen a negyvennyolcas forradalom szelleme érintette meg őket, és ebben ők meg akarták mutatni magukat –nagyon lelkesen, nem kellett senkit sem kötelezni arra, hogy jöjjön szerepelni. Voltak olyanok is, akik akkor találkoztak először egy színpadi előadással” – mutatott rá Boldizsár Ágoston, aki a rendező munkatársa is lett a produkcióban.

Szikszai László, Papp Kincses Emese unokája 1998-ban hétévesen játszott a rockoperában. Ő volt az, akit a produkció végén Kossuth (Szekeres Adorján) a magasba emelt, mint a fiatalságban, a jövőben vetett remény és hit jelképét. Mint mondja, mai napig elevenen él benne az előadás.

Jövőbe vetett remény. Teltház, azaz telt placc előtt zajlott a bemutató

„Valahányszor egymásba botlunk Szekeres Adorjánnal, mindig előkerült a téma, hogy „bezzeg milyen jó idők voltak, amikor még ekkorka (kezével mutatja, hogy mekkora) kis srác voltál, és együtt hajoltunk meg tízezer ember előtt. Valóban jó idők voltak. Érdekes, szinte szürreális élmény volt lágyszívű és mindig higgadt nagymamámat, Papp Kincses Emesét, Memikét határozott, keménykezű rendezői szerepkörben látni.

Most is előttem a kép, ahogy a főpróbán, mikrofonnal a kezében rohangált fel-alá a márványlépcsőkön, harsogta az utasításokat, frappánsan letolt néhány statisztát, ha nem mozogtak összhangban, és közben a szél belekapott a dús, göndör, hosszú vörös hajába.

Kissé meg voltam szeppenve, hogy ő ilyen is tud lenni, de végtelenül büszke voltam rá. Közben jó nagy tömeg összegyűlt a téren, már akkor nézegettük, hogy ha ennyien vannak a próbán, vajon mennyien lesznek az előadáson? Emlékszem most is az izgalomra, ami bennem volt az előadás alatt, és a gombócokra a torkomban, amiket egyre kevesebb sikerrel próbáltam lenyelni. Járkáltam fel-alá bent a művelődési házban, miközben kint zajlott a produkció (Ejj, máris a kozákok táncolnak, mindjárt jövök! Hoppá, Petőfi énekel, most kell kimenjek!) Azonban, amint kiléptem a szép napsütésbe, a sok ezer ember elé, minden izgalom elillant. Felemelő élmény volt. Az se zavart, hogy a szél szinte rögtön kifújta a gyertyámat, és a székelyruhám összekoszolódott, amikor letérdeltem. Büszkén sétáltam le a lépcsőkön Kossuth Lajos oldalán. Éreztem, hogy jó munkát végeztünk, hogy valami igazán különlegesnek voltam a részese” – osztotta meg velünk Szikszai László.

Az 1996-os bemutatót még nem, de az 1998-ast már élőben közvetítette a Duna TV

Szekeres Adorján azt is felidézte, úgy volt kitalálva az ünnepség forgatókönyve, hogy a téren elhangzottak a díszbeszédek, majd következett a rockopera. Ezután szentkirályi székelyek, Adorjáni Károly által beszervezett lovasok kíséretében, „Kossuth” felült egy hintóra, és a Tizenkét pontot tartalmazó tekercset felmutatva a Mikó-várhoz hajtottak, ahol a Petőfi-szobornál Bocskor Salló Lóránt elszavalta a Nemzeti dalt. „Ez a sorsnak a szerencsés összjátéka volt, hogy ’98-ban a rockoperát a forradalom 150. évfordulóján adtuk elő és a Duna Televízió éppen Csíkszeredából közvetített élőben. A felvételt aztán én másoltattam át videokazettáról DVD-re, osztogattam és valaki feltöltötte a Youtube-ra” – mesélte Adorján, aki úgy véli, mindenki feltétel nélküli összefogást tanúsított annak idején.

Boldizsár Ágoston nemrégiben szerzett tudomást róla, és nézte meg a felvételt. „Nagyon meghatott, nem gondoltam, hogy ezt még húsz év múlva is valaki emlegetni fogja.

Nekem életem egyik legszebb színházi élménye, noha több darabban játszottam azelőtt is és azután is, de mint látvány és mint közönségre való hatás, ritka alkalom volt ez, talán egyedi.

Nagy volt a lelkesedés a diákok részéről is, mai napig egyikük-másikuk egy-egy mozdulata előttem van, ahogy a lányok szaladtak a kendővel, vagy kellett mondani, hogy szedjétek össze magatokat, egyszerre mozogjatok. Emesének nem ez volt az egyetlen rendezése, de annyian ölelték és gratuláltak és annyira boldog volt ezután az előadás után, hogy merem állítani, életének ez volt a legnagyobb boldogsága, ami a művészi megvalósítást illeti. Pedig még volt egy és más. Ezzel az előadással elmentünk Kolozsvárra, Marosvásárhelyre, Székelyudvarhelyre, Gyergyószentmiklósra. Nem tudta, hogy miből fogjuk kifizetni a költségeket, de addig ment, hogy mindig előkerült a pénz. Sokunknak a lelkében ő még él. Magyarságban, emberi tartásban és szakmai hozzáértésben példaértékű lehet bárki számára, pedig „csak” egy magyar-német szakos tanár volt.”

Szüksége volt erre az előadásra a városnak

Márdirosz Ajka rámutatott: Emese néni ráérzett arra, hogy erre az előadásra szüksége van a városnak. „Nem volt még beindulva a színház – akkoriban szerveződött –, az emberek ki voltak éhezve az ilyen jellegű produkcióikra. Kellett a magyarságnak, és ez a kulturális élet szempontjából is egy olyan alap volt, amire aztán a későbbiekben lehetett építeni.”

A szereplőgárda az azóta a lángok martalékává vált „Tricotaj-kantinban” vezetett le

„Kívánjuk a tejes puliszkát, kívánjuk, kívánjuk! Kívánjuk a tejes csokoládét, kívánjuk, kívánjuk – énekeltük vidáman, kevéssé szöveghűen a próbák alatt, de közben mélyen emlékezetünkbe és a szívünkbe véstük a tizenkét pontot. Engem Magyarországra sodort a sors szele, és sok év alatt sem volt részem olyan felemelő ünneplésben, mint odahaza. A tizenkét pont követeléseinek java része viszont nem vesztett aktualitásából, úgy tűnik, az kortól és időtől függetlenül az örök fiatalok életérzésének része maradt” – hangsúlyozta Marosi Csilla, aki most Budapesten él, és mint diáklány vett részt a rockoperában.

A rockopera és az ünnep mondanivalója örök érvényű

Boldizsár Ágoston úgy véli, a mai napig érvényes a Ne késsetek, harangok! minden egyes mondata, a műben megfogalmazott szabadság gondolata. „A világ nem változott, az emberek idősödtek, lehet, hogy bizonyos kérdésekre politikailag nem annyira érzékenyek, de a mai ifjúságnak a lelkében is ugyanazok kellene éljenek, mint a márciusi ifjak lelkében. És ez azon múlik, hogy a magyartanár, az iskola, az oktatás, a sajtó, a média mit mond erről a napról. Mert a gyerek nincs, ahonnan feltalálja, ezt meg kell tanulja azoktól, akik ezt meg merik mutatni neki.

Kívánjuk a sajtó szabadságát, a magyar iskolát stb. A tizenkét pontból egyik sem vált időszerűtlenné, és ezek napjaink emberének is kívánság lehet és az kell legyen

– legalábbis itt Erdélyben a még megmaradt magyarságnak, annak, aki még magyarnak meg akar maradni és annak vallja magát.”

0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS