Utazás A Dalba: Koszika és a Swing à la Django „természetes” találkozása

Szász Cs. Emese 2022. január 17., 17:13

A Duna Televízió A Dal című műsorában versenyez nemsokára Koszorus Krisztina. A marosvásárhelyi énekesnő a magyarországi Swing à la Django meghívott énekesnőjeként lesz látható és hallható, ugyanis Utazás című közös daluk bejutott a dalválasztó műsor legjobb negyven produkciója közé.

Utazás A Dalba: Koszika és a Swing à la Django „természetes” találkozása
galéria
Koszikát a magyarországi Swing à la Django énekesnőjeként láthatjuk a Duna Televízió képernyőjén Fotó: Mediaklikk.hu

Január 29-étól jön A Dal tizenegyedik évada a Duna Televízió képernyőjén. A zenei vetélkedő két éve már nem az Eurovíziós Dalfesztivál hazai versenyzőjének kiválasztására fókuszál, hiszen Magyarország nem indul a fesztiválon. A műsort azonban így is megrendezik, amellyel „közvetlenül a magyar könnyűzene tehetségeit, az általuk létrehozott értékteremtő produkciókat segítik”. Idén új műsorvezetőkkel és rendhagyó zenei koncepcióval várja a nézőket a műfajában egyedülálló dalválasztó műsor, amelyben kiválasztják a 2022-es év dalát.

A mintegy félezer jelentkezőből ezúttal is negyven produkcióra szűkítették a versenyzők körét. A bejutók közt találjuk a marosvásárhelyi Koszorus Krisztinát, vagy ahogy a legtöbben ismerik, Koszikát, aki ezúttal a magyarországi Swing à la Django együttessel énekel. Az Utazás című dalukat nevezték be a megmérettetésbe.

Hétfőn éppen Budapesten, az A38-as Hajón vették fel az ominózus dal akusztikus verzióját, amikor telefonon utolértük az énekesnőt. Elmondta, tavaly nyáron Csíkszeredában találkozott először a Swing à la Django zenekarral, akiknek egy közös ismerősük ajánlotta be Koszikát énekelni. „Megkértek, ugorjak be a Csíkszeredai Városnapokon a koncertjükre, s jó lenne, ha egy saját dalt is összedobnánk. Ők átküldtek egy dalötletet, én arra írtam egy szöveget,

a fellépés pedig nagyon jól sikerült, olyan természetes volt. A srácok is úgy fogalmaztak, hogy olyan volt, mintha mindig is együtt zenéltünk volna”

– eleveníti fel a közös munka kezdeteit Koszika. Aztán pedig a fiúk kitalálták, hogy lehetne nevezni is a dalt a Duna Televízió műsorába, ahol a fiúk nem először versenyeznek. „Ők kicsit átalakították, ráncfelvarrást – ahogy én nevezem, rímfelvarrást – végeztek a dalon, ami be is jutott a legjobbak közé, úgyhogy most azért vagyunk itt, hogy próbáljunk, és felvegyük a dal akusztikus verzióját” – osztotta meg velünk az énekesnő.

Akusztikus felvétel az A38-as hajón. Közönség előtt, igazi koncertfílinggel Fotó: Forrás: Koszorus Krisztina

„Ez egy ilyen latinos popdal, a srácok leginkább dzsesszt játszanak, illetve bossa nova stílust, de ez most kicsit poposabb. Azt mondtuk, hogy ez nem is nem bossa nova, hanem popsanova” – poénkodik az énekesnő. Hozzáteszi, a dal az utazásról szól, de a család szeretete is benne van, az, hogy ha elkerülsz otthonról, mindig van egy biztos pont, ahová hazatérhetsz. Koszika úgy érzi, az akusztikus felvétel után még latinosabb, még dzsesszesebb lett a dal, még közelebb áll hozzá. Az viszont meglepte, hogy a felvétel alatt is volt közönség. Megtudtuk,

csütörtökön debütál a dal videóklipje is a legnagyobb videómegosztó csatornán.

A zenei dalválasztó műsor amúgy január 29-én rajtol a Duna Televízióban. A négy válogatóból adásonként öt, összesen húsz dal jut tovább a két elődöntőbe: négy produkció a zsűri pontjai alapján, az ötödik a közönség szavazataival. Az elődöntőkből négy–négy dal kerül be a fináléba, így nyolc dalt hallhatnak újra a nézők, amelyek közül márciusban kiderül, melyik lesz Magyarország slágere 2022-ben. A döntőben a zsűri által legjobbnak ítélt, legtöbb pontot kapott négy produkcióra lehet szavazni, a végső győztesről idén is a közönség dönt.

Hogy melyik élő műsorban lesz benne az Utazás című dal és Koszika, azt még nem tudni. Annyit elárult azonban, hogy most még nem izgul, de az élő fellépés előtt valószínűleg lesz benne némi lámpaláz.

„A srácok rutinosak, én új terepen leszek, új emberek előtt, új helyszínen, biztos, lesz bennem egy kis drukk. De nagyon remélem, hogy pozitív töltetű lesz ez az egész, és segíteni fog abban, hogy átéljem az egésznek a súlyát, mintsem gátolni abban, hogy valamit ki tudjak adni magamból”

– összegez a marosvásárhelyi énekesnő.

Koncert Sepsiszentgyörgyön

Koszika és a Swing à la Django együttes január 20-án, 20 órától, a magyar kultúra napja alkalmából lép fel a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház nagytermében.
Koszorus Krisztina Koszikát, a Koszika & The HotShots énekesnőjét népzenész család legfrissebb hajtásaként már kisgyermek kora óta csak a zene érdekelte. Bár szakmáját tekintve klasszikus hegedűművész, leginkább énekesnek vallja magát. Könnyűzenével 2006 óta foglalkozik, kipróbálta magát a dzsessz, a latin- és a népzene műfajában, de a rockopera sem ismeretlen számára, hiszen Gizellát játszotta az István, a király székelyföldi nagyprodukció egyik szereposztásában.
A Swing à la Django együttes egy innovatív, a világon egyedülálló hangszeres felállással bíró zenekar. Különleges stílusötvözetet teremtettek, zenéjük hangzásában harmóniára talál a magyar autentikus folklór zene, a francia manouche swing és a sanzonok világa, a tangó, a dzsessz és a bossa nova, ennek eredménye ez az általuk Hungarian Django Swing-nek nevezett egyedi stílus. A Dal 2021-ben megnyertek két elődöntőt, és ötödik helyezettként zárták a versenyt Maradok című dalukkal.
0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.