Vidnyánszky Attila: egységes egész vagyunk

Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál! – Madách Imre sorait választották a Magyarországon zajló 10. Színházi Olimpia mottójának, amelynek gerincét a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) előadásai adják, de a program átszövi egész Magyarországot,

keresztmetszetét adva a kortárs színházi törekvéseknek.

A hivatalosan április 15-én megnyitott rendezvénysorozat keretében a csatlakozó budapesti és vidéki teátrumokban, bábszínházakban, a magyar táncélet intézményeiben, a zenés színházakban gazdag kínálattal várják a nézőket,

fesztiválokat szerveznek az olimpia égisze alatt, és a befogadó színházak egy külföldi produkció mellett egy-egy határon túli magyar színház előadását is vendégül látják.

Az ókori olimpiák szellemében, ugyanakkor a hagyomány és korszerűség jegyében hívták életre 1995-ben Görögországban a Színházi Olimpiát olyan neves rendezők, drámaírók, színházi szakemberek, mint Theodórosz Terzopulosz, Tadashi Suzuki, Robert Wilson, Núria Espert, Tony Harrison, Jurij Ljubimov, Heiner Müller vagy Antunes Filho. A világ legnagyobb és legrangosabb eseményét időről időre egy-egy országban, városban rendezik. 1995-ben tehát a görögországi Delphoiban indult útjára (Az új évezred kapujában mottóval), 1999-ben Japánban, Sizouokában (Reményt teremtünk), 2011-ben Moszkvában (Színház az emberért), 2006-ban Isztambulban (Minden határon túl), 2010-ben Szöulban (Az ember és a szeretet), 2014-ben Pekingben (Álom), 2016-ban Wrocławban (A világ az igazság helye), 2018-ben Új-Delhiben (A barátság zászlaja), míg 2019-ben Szentpéterváron és a japán Togában (Hidakat teremtünk mottóval) szervezték meg a világszínházi seregszemlét.

A jubileumi kiadás attól is különleges, hogy nem csak egy helyszínen zajlik, hiszen a budapesti központi események mellett az egész országra kiterjesztették a színházi találkozások lehetőségét.

A Színházi Olimpia Nemzetközi Bizottságának alapító elnöke Theodórosz Terzopulosz, a bizottság felügyeli az olimpiák szervezését. A 2023-as olimpia szervezésével Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház vezetőjét bízták meg, akit áprilisban hivatalosan is a bizottság tagjai közé választottak.

De hogyan is sikerült Magyarországnak megkapnia a jubileumi kiadás szervezési jogát? Hiszen a Színházi Olimpiára magyar társulatot az évek során csak ritkán hívtak meg: 2001-ben a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház a Dorottya című előadással, valamint a Hattyúdal utcaszínház vett részt az olimpián, majd 2018-ban a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Nemzeti Színház kapott meghívást a 2019-ben Szentpéterváron és Togában (Japán) megszervezett rangos rendezvényre. „Maga a részvétel is már egy jelentős dolognak tekinthető, és 2018-ban, amikor megkaptuk a meghívót az olimpiára, már akkor megfogalmazódott bennem, hogy de jó volna emlékezetesen szerepelni, egy olyan névjegyet letenni, amely feljogosítana bennünket arra, hogy mi szervezzük a következőt.

2019-ben szépen szerepeltünk a Rocco és fivérei előadásunkkal Szentpéterváron, nagy szakmai sikert aratott, és pár hétre a vendégjátékunk után az akkori kultúráért felelős államtitkárral, Fekete Péterrel meghívtak bennünket a szentpétervári nemzetközi kulturális fórumra. Addigra én már sok helyen lenyilatkoztam, hogy milyen álmaink, terveink vannak, hiszen a magyar színházi élet olyan gazdag, erős és sokszínű, hogy megérdemelné, ha beemelnék egy kicsit jobban ebbe az olimpiai mozgalomba” – idézte fel Vidnyánszky Attila. Elmondta, a pétervári kulturális fórumon fel is vázolták az elképzeléseiket, és már ott hangsúlyozta:

azt szeretné, hogy a magyarországi kiadás ne csak egy szűk színházi elit ünnepe volna, és ne csak egyetlen színházhoz kötődne, hanem az egész szakma keresztmetszetét érintené, és a budapesti súlypont mellett minél több vidéki város is bekapcsolódjon az olimpia programjaiba.

„Nagyon pozitívan értékelték az előadásunkat, és elindult egy komoly háttérmunka és gondolkodás. Aztán 2020-ban, amikor már januárban éppen sejtette magát a koronavírus, egy sajtótájékoztatón Theodórusz Terzopulosz elmondta, hogy nagyon elnyerte a szervezőbizottság tetszését ez a gondolat, és ő azon lesz, hogy Magyarország megkapja a szervezési jogot. Többfordulós történet volt, míg aztán

Nagyon-nagyon sok háttérmunka, nyüzsgés, zsongás kellett hozzá. Ugyanakkor minden elv, eszme, gondolat szép és jó, de ha nincs anyagi háttér mögötte, akkor ott hal meg, ahol megszületett.

Akkor már tudtam, hogyan lehet ebbe bevonni a határon túli színházakat is: az volt az ajánlatom a befogadó színházak felé, hogy meghívhatnak egy társulatot bárhonnan a világból és egyet a külhoni területekről, az olimpia kontójára. Ez volt a nagyon egyszerű ajánlat, és ha közben kitaláltak mellé egyéb programokat és fesztivált, nagyon jó, de ha csak ez a két vendégjáték létrejön, már egy pezsgő színházi történet lesz belőle.

– magyarázta a 10. Színházi Olimpia művészeti vezetője.

A számos külföldi, különböző színházi és anyanyelven megszólaló előadás, kuriózumszámba menő produkció mellett a magyar színházi élet keresztmetszetét is nyújtja a rendezvény programsorozata: a Pajtaszínház-mozgalom, a kis falvak színjátszócsoportjai, a gyerek- és diákszínjátszók (akik például jelentős európai fesztivált szerveznek Pécsett), az amatőr színházak (ők Debrecenben szervezik meg a nemzetközi fesztiváljukat), a tánc-, báb- és cirkuszművészet képviselői, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) diákjai is részt vesznek az olimpián.

A főszervező Nemzeti Színházhoz több mint száz intézmény csatlakozott partnerszervezőként, akik programjaikkal gazdagítják az olimpia kínálatát.

„Soha nem volt ilyen összefogás, soha! Ötvennyolc országból több mint négyszáz társulat érkezik, mintegy nyolcezer résztvevővel. És az őszi programjai az olimpiának még nyitottak, mert van egy őszi része is, hiszen 200 éves a miskolci színház, és szerettük volna ezt is megünnepelni. De itt lesznek a színházi világ legrangosabb társulatai, csodálatosabbnál csodálatosabb programokkal várjuk a nézőket. És mindebből nem maradhattak ki a határon túli színházak.

– mutatott rá Vidnyánszky Attila.

Beszélgetésünk során arra is kitértünk, hogy az utóbbi években a Nemzeti Színház hangsúlyosabban jelen van előadásokkal a külhoni területeken, mint korábban, hiszen úgy vélik, hogy a Nemzeti Színháznak a nemzet színházának kell lennie. Arról, hogy miért fontos ez a misszió, a színház igazgatója elmondta, hogy ezt a gondolatot már a 2012-ben benyújtott pályázatában kiemelte. „Sőt, még 2002-ben, amikor Márta Istvánnal pályáztunk a Nemzeti Színház élére – akkor sikertelenül –, már megfogalmaztam, hogy én a nemzet színházát szeretném megcsinálni.

Ezért nyitottuk meg ezt a színházat. Csak az elmúlt egy hónapban többszáz gimnazista volt itt, vagy éppen a pajtaszínházasok vehették birtokukba pár napra. Befogadószínházként is évente több mint száz előadást láttunk vendégül – a koronavírus kicsit leállította ezt, de már újra kezdjük utolérni magunkat ilyen szempontból. Ugyanakkor szeretnénk jelen lenni a külhoni területeken. Természetesen örülünk, ha hívnak bennünket, fogadókészek, partnerként kezelnek és együttműködnek velünk a határon túli színházak, de ha nem, akkor is megyünk. Most van egy áttörés például a kassai színháznál – a régi magyar színház –, a szlovák állami magyar színháznál, amelyikből hamarosan nemzeti színház lesz. Oda korábban úgy tudtunk bemenni, hogy egy évvel azelőtt kibéreltük úgy, hogy ők nem tudták, hogy mire bérli ki a helyi kisebbség, és mikor már szembesültek vele, hogy ide most a Nemzeti Színház fog bemenni, amelyik ott a háború óta nem játszott, akkor ledöbbentek. Tamási Árontól játszottuk akkor a Vitéz lélek című előadást, és az egy tett volt. De így vagyunk minden elcsatolt résszel.

Kérdésünkre, hogy ez mit jelent, úgy válaszolt: más elvek mentén szerveződnek. Hozzátette, mindenki úgy szervezi a saját színházát, ahogy akarja, és ha az a közösség, amelyikből vétetett és amely számára működik, elfogadja, ha olyannak akarja látni, akkor olyan is lesz, amilyen. „Vannak színházak, amelyekkel nagyon nehezen értettünk eddig szót. De most van egy kicsi elmozdulás, áttörés, például Erdélyben. Volt olyan színház, amelyet háromszor hívtam a Madách Nemzeti Színházi Találkozóra és nem jött el, de most eljön. Az európai színházi élet erősen liberális értékek mellett szerveződik. Mi vagyunk a nagyon kevés kivétel egyike. Sajnos ez így van a határon túli, az erdélyi színházak kapcsán is.”

A 10. Színházi Olimpián a határon túli magyar társulatok mellett román színházak előadásait is megtaláljuk, de bekapcsolódnak a MITEM és az olimpia programjába román színművészetis hallgatók is. A szervezők ugyanis egy különleges koprodukcióval készülnek Madách Imre születésének 200. évfordulója alkalmából. „Az ember tragédiája több mint negyven nyelvre van lefordítva, ez a világ egyik legcsodálatosabb szövege. Egyre erősödik bennem az érzés, hogy csoda, hogy ez magyarul született meg, és alig van a világon szöveg, amelyik ehhez méltó, és büszkének kell lenni, hogy magyar ember írta ezt. Jó volna tehát minél több helyre eljuttatni, főleg fiatalokhoz. Így adódott a gondolat, hogy szólítsunk meg egyetemeket úgy, hogy például az angolok csinálják a londoni színt, az olaszok a római színt stb. Olyannyira sikeresnek bizonyult ez a munkálkodás, hogy

Több mint százhetven diák jön külföldről, hozzájuk csatlakoznak a magyar egyetemek, több mint kétszáz diák tizenkét nyelven fogja előadni Az ember tragédiáját. Az Eiffel Műhelyházban három napon át megmutatjuk egymásnak, hogy mivel készültünk, aztán én kiköltözöm velük a Hajógyári szigetre, összegyúrom és ott lesz egy rendhagyó előadás. Nagyon várom, remélem, várakozásaink szerint sikerül. Június 23-án mutatjuk be, fölveszi a közszolgálati televízió, és a magyar dráma napján, szeptember 21-én, amit Madách Tragédiája kapcsán ünneplünk, műsorra is tűzi. De mivel ez egy páratlan alkotói-közösségi folyamat lesz, a Színházi Olimpia és a Színház- és Filmművészeti Egyetem együttműködésében egy dokumentumfilm is készül arról, hogyan próbálnak és készülnek együtt a világ különböző pontjairól érkező színinövendékek.

– avatott be Vidnyánszky.

Felmerült a kérdés, hogy a koronavírus után hogyan sikerült újra behívni a nézőket a színházba, és hogy a mesterséges intelligencia, az egyre inkább a technológia irányába mozduló világban hogyan lehet létjogosultsága a színháznak.

„Ez nyugtat meg, mert mi leszünk az utolsók, akik megszűnünk, mert mi emberrel működünk.

De az emberekből nem fog kihalni a vágy, hogy embert lássanak, valóságos, élő embert a fájdalmaival, örömeivel, szenvedélyeivel, itt és most közvetlenül megnyilatkozva. Ez élteti a színházat és ez tesz engem ilyen szempontból optimistává. Mert minél gépiesítettebb lesz a világunk, annál inkább jönni fognak az emberek a színházba. Most, az olimpia ideje alatt csak a színházunkban végigkövetni a programot, már önmagában teljesítmény.

– zárta a beszélgetést Vidnyánszky Attila.