HIRDETÉS
HIRDETÉS

Westworld: hetente adagolt rejtélyhalmaz üresjáratokkal

Tamás Attila 2018. június 28., 17:14
HIRDETÉS

Kirakósnak is megfelelő, balladai homállyal apelláló, véres, erőszakos, a realitástól teljesen elrugaszkodó, drámai elemekkel teletűzdelt és kellőképpen izgalmas az HBO egyik nagyágyújának kikiáltott Westworld sorozat, amely túl van a második évadán is. Kritika.

Fotó: Westworld/HBO

Ismerős az a helyzet, amikor az ember egy nagy dobozt kap a barátaitól születésnapi ajándékként? Kibontja és egy kisebb doboz van benne, majd egy még kisebb és így tovább, míg végül a legutolsó egy aprócska, nem szokványos ajándékot rejt. Ilyen a Westworld második évada is:

bontogatjuk az élmény-dobozokat, míg végül eljutunk az ajándékhoz, de valami olyan lapul a legkisebb dobozban, amire a legkevésbé sem számítottunk.

HIRDETÉS

Fotó: Westworld/HBO

A 2016-ban, Trónok Harca „utódként” indult western-világban játszódó mystery-box szériához nagy elvárások fűződtek, tekintve, hogy elhúzódott a produkciós folyamat, és a készítők valami igazán nagy, látványos, komplex történetfolyamot ígértek, az HBO égisze alatt pedig egy alapvetően high-concept sorozat készült, ami végül be is váltotta a hozzá fűzött reményeket, és az egekig magasztalták a kritikusok és a nézők.

Bár készült belőle korábban film, mégis egyedi volt a történet, amely egy western-élményparkban játszódik, ahol emberek és androidok „élik” a mindennapjaikat. Az alapkoncepció szerint

az emberek szórakozni járnak a parkba, ahol kedvükre kiélhetik vágyaikat: halomra lövöldözhetik az öntudattal nem rendelkező hostokat (mesterséges intelligenciával rendelkező, az embertől megkülönböztethetetlen gazdatestek), kuplerájokban élvezkedhetnek, vagy épp felfedezőútra indulhatnak a városon kívüli pusztaságba, ahol indián törzsek és még ki tudja, milyen veszélyek leselkednek rájuk.

Fotó: Westworld/HBO

Az első évadban végignézzük, ahogy a főszereplő andoridok öntudatra ébrednek és megkérdőjelezik a létezésüket, majd kilépnek a narratívájukból, miközben az emberek mit sem sejtve folytatják a kalandozásaikat közöttük. Közben pedig a vezérlőpultban játszódó szálban is egy iszonyú nagy csavarral bonyolódik a történet, amelyet a múlt árnyai is kísértenek,

az egész cselekmény pedig egy hatalmas vérengzésbe torkollik, aminek maga a park „atyja” is áldozatul esik a saját maga által, előre kitervelt módon.

Fotó: Westworld/HBO

A sorozat számos kérdést felvet a mesterséges intelligenciával, az öntudattal és a sorsszerűséggel kapcsolatban: szereplői megkérdőjelezik a létezést, vagy éppen új értelmet kap az egzisztencia, ugyanakkor hatalmas dilemma elé állítják a nézőt:

vajon mindenki egy előre kitervelt terv végrehajtója, amit egy nagy tudat fog össze, vagy a szereplők a maguk sorsának a kovácsai?

Fotó: Westworld/HBO

Már az első évadot nehéz volt követni a több szálon és idősíkon játszódó történet és a rejtélyek miatt, a második etapban ezt négyzetre emelik, hogy néző legyen a talpán, aki eligazodik a számos puzzle-darabként szétszedett és tálalt idősík és történés között. Tulajdonképpen ez adja a sorozat esszenciáját:

a készítők végig homályban tartanak, a történetet különböző nézőpontokból adagolják.

Fotó: Westworld/HBO

Ez azonban az új évadban sokszor a visszájára sül el, mert nagyon oda kell figyelni, hogy legalább egy részét próbáljuk megérteni és kibogozni a szemünk előtt zajló történéseknek.

A Jonathan Nolan (Christopher Nolan öccse) és Lisa Joy által készített sorozat egy hatalmas mystery-box, ami nagyon okosan van felépítve.

Olyan, mintha egy hatalmas teremben lennénk, ahol csak fokozatosan gyúlnak fel a fények, és csak a végén látjuk meg az összképet, amiről kiderül, hogy ez csak egy része az egésznek, és mire magunkhoz térünk, azt vesszük észre, hogy nem is egy teremben vagyunk…

Valahogy így lehet érzékeltetni a kirakós-szerű sztorit, amit egyelőre csak a készítők látnak egy asztalon, ahogy minden darabja egymáshoz illeszkedik.

Fotó: Westworld/HBO

A második évadban a hostok fellázádásától vesszük fel a fonalat: Dolores és csapata a vérengzést követően látszólag egy közös cél felé halad: teljesen felszabadulni és kitörni a kreált világból, miközben a parkot irányítóknál bejönnek „nehézfiúk” rendet tenni és megakadályozni, hogy ez a lázadás nagyobb méreteket öltsön. Az emberek látszólag nem urai a helyzetnek, az andoridok viszont magabiztosan haladnak a cél felé, Bernard pedig, aki a kapocs szerepét hivatott betölteni a két világ között, az életéért küzd és feldereng, hogy valami szörnyűséget követett el a múltban. Ez így nyilván túl egyszerű lenne, de az első rész megnézése után rájövünk, hogy

a történet legalább négy idősíkon fut, és nem is a Westworld lenne, ha nem derülne ki, hogy bizonyos körök már előre le vannak futva, csak épp úgy tűnik, mintha az adott cselekmény először történne meg, holott ezt már rég „lejátszották”.

Fotó: Westworld/HBO

A történet nagyszerűsége pont ebben rejlik, azonban a második fordulóra a készítők egy kicsit átestek a ló túlsó oldalára, emiatt több unalmas, semmitmondó, időhúzós részt kapunk, amik egyértelműen azért vannak, hogy a fináléban lerántani kívánt rejtélyek és az ebből adódó katarzisos pillanatok előtt kitöltsék a játékidőt.

Persze ennek megvan a jó oldala is, hiszen kapunk bőven karakter- és világépítést: a készítők élnek a nagy költségvetés adta lehetőségekkel, és betekintést nyújtanak a western-világgal párhuzamos élményparkokba is.

Fotó: Westworld/HBO

A bengáli, valamint a sógun-világ a mostani bemutatásuk mellett bőven rejt további lehetőséget a történet további folytatását illetően, de a való világból is kapunk ízelítőt, sőt a park tulajdonosának tragikus történetét is megismerhetjük.

A hullámzó színvonalú évadban láthatunk látványos összecsapásokat, ármánykodásokat, elmélyültebb karakterábrázolásokat, de számos öncélúnak is mondható húzást. A finálé azonban valamelyest kárpótol ezekért az időhúzásokért, hiszen

a közel másfél órás lezárásban elég sok minden értelmet nyer, és a helyükre kerülnek a szétszórt puzzle-darabkák, megértünk dolgokat és összefüggéseket.

Fotó: Westworld/HBO

Valószínűleg nem vagyok ezzel egyedül, így meg merném kockáztatni, hogy az egyértelmű Nolan-stílusjegyek miatt a Westworld lehet, hogy jobban működne egészestés filmként, amelyben nem lenne helye az időhúzásnak és az üresjáratoknak. Mivel az egyik idősík képi világában is eltér a többitől, és két fekete sávval határolt, filmes plánban látjuk, emiatt, főként a finálé közben

az volt az érzésem, mintha egy Christopher Nolan-filmet néznék.

Fotó: Westworld/HBO

Jogosan tehető fel tehát a kérdés, hogy mennyire élvezhető egy hetente adagolt rejtélyhalmaz, amit csak úgy érdemes követni, ha minden apró részletre odafigyelünk. Ezért is érdemes bevárni az összes részt és egyszerre ledarálni az egészet, mert így nem föltétlenül vesznek el egy hét történései alatt a részletek, úgyhogy aki a kritika után dönt úgy, hogy megnézi, valószínűleg jobban fogja élvezni, mint aki hozzám hasonlóan heti bontásban követte a sorozatot.

És mi várható a folytatásban, amit a készítők a második évad végén elég merész húzásokkal alapoztak meg? Jonathan Nolan az Entertaintment Weeklynek adott interjújában elmondta, hogy számos lehetőség van a történetben, és a következő évadban főként a cselekmény kereteként szolgáló való világra, az emberek történetére fókuszálnának, ezt azonban valószínűleg nem láthatjuk 2020 előtt, mivel a rájuk jellemző igényességgel akarják elkészíteni a következő évadot, és nem szívesen csapnák össze.

Fotó: Westworld/HBO

Valószínűleg már megvan a történet vége, a hatalmas csavar, csak az a kérdés, hogy ezt mennyire adagolva kapja meg a néző.

Csak ne az legyen, hogy a nézői és kritikusi pozitív visszajelzések alapján tovább nyúzzák az egészet a kelleténél, hanem úgy adjon ki egy kerek egészet, hogy az elejétől a végéig élvezhető legyen. Üresjáratok nélkül.

Fotó: Westworld/HBO

1 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS