Bálint Béla, a székely vezérács

Katona Zoltán 2019. december 06., 17:35 utolsó módosítás: 2019. december 06., 17:37

Egy székelyföldi szerkezetépítő és csoportja igen sokat tettek hozzá az új Puskás Arénához: az az építkezési cég, amelynek az alsósófalvi Bálint Béla a vezérácsa, több hónapig dolgozott az épülő stadionban – többek között nekik köszönhető az, hogy az új létesítmény határidőre és az elvárt követelményeknek megfelelően elkészült. Bálint Bélát az általa épített családi házában kerestük fel – mint kiderült, nem ma kezdte szeretett szakmáját, de további nagy és magasztos tervei vannak.

Itt még épült a Puskás Aréna. Számos alsósófalvi keze munkája van benne Fotó: Forrás: Bálint Béla

„Bajban lettek volna Pesten a székelyek nélkül!” – egyebek mellett ez a mondat hangzott el az új Puskás Stadion avatóján a pálya közepéről, ahol a rövid, alig pár perces megnyitóbeszédek között ez a mondat mosolyra fakasztotta a jelen lévő majd hetvenezer embert. Aki ezt mondta, nem más, mint a 48 éves alsósófalvi Bálint Béla vezérács, aki csoportjával hónapokig dolgozott a legnagyobb és legkorszerűbb magyar stadion felépítésén. Alsósófalvi otthonában látogattuk meg a tősgyökeres sóvidéki építkezési szakembert, családja körében beszélgettünk múltról, jelenről, szakmáról és úgy általában a világról.

Panelházas kezdetek

Negyvenes éveiben járó házaspár fogad Alsósófalva felső, már a domboldalra épült részében – a 48 éves Béla és 43 éves felesége, Irén mindketten tősgyökeres sófalviak, ahol a Bálintoknak több ága is van. Mint Béla mondja, családjuknak az egyik dédnagyanyjuk neve, a Polixénia miatt a Pólika ragadványnevet adták a sófalviak, de utoljára csak az ő édesapját szólították így. Béla fiatalkora másképpen alakult, mint általában a székely családokban a néhány évtizeddel ezelőtti időkben, amikor apáról fiúra szállt a mesterség: a családban nem volt senki, aki építkezéssel foglalkozott volna, Béla a nyolcvanas években – tizenéves korában – mégis e szakma felé orientálódott.

„Erdész szerettem volna lenni gyermekkoromban, de ez abban a rendszerben nekem lehetetlen volt, így jött az építésziskola. Eleinte líceumba jártam, de abból kimaradtam, jött az építkezési szakiskola, mindez Csíkszeredában. Én ácsnak szakosodtam, s ott is kezdtem dolgozni mindössze tizenhét évesen. Sajnos olyan brigádba kerültünk, ahol nem sokat lehetett tanulni. Akkor építették a város most is álló tömbházait, azokon dolgoztunk, de szívattak, rossz volt, nem hagytak érvényesülni. Aztán beálltam a házelemgyárba dolgozni, ahol nagyon jó volt, jól is kerestünk, tanulni is sokat lehetett, imádtunk munkába járni” – emlékszik vissza az indulásra Bálint Béla. „Sajnos 1991-ben átalakult, majd megállt a cég, nekem tetőcserepeket kellett volna csinálnom, de nem szerettem, s úgy eljöttem szabadságra, hogy a mai napig azon vagyok” – teszi hozzá mosolyogva.   

Elindultak, mint a népmesében

A húszéves Béla és két társa ezt követően Magyarországon próbált szerencsét. Hárman elindultak, mint a népmesében, zsebükben alig ezer-ezer forint volt, a pénznek pedig kiszámítható sorsa lett: elitták. Azonban Óbudán találkoztak egy negyedik sófalvival, aki Zuglóban dolgozott. Ott kezdtek dolgozni ők is, Béla egyik mesterének tartotta Tóni bácsit, akitől rengeteget tanult akkoriban. Az ácsmesterség fortélyait, csínját-bínját az együtt töltött hét-nyolc évben tanulta meg, miközben Budapesten magánházakat építettek. Nagyon sokat.   

A fiatalember katonai behívója azonban egyre gyakrabban jött, egy idő után pedig kénytelen volt hazajönni egy évre katonáskodni. Önkéntesen vonult be (hogy legyen meg a szolgálat), emiatt nem volt nehéz Szilágysomlyón és Nagybányán a seregben, azt követően 1993-ban pedig mehetett vissza Magyarországra dolgozni. Akkoriban azonban még nagyon nehéz volt legálisan munkát szerezni, akkori főnöke „cselezett” is ezekkel a dolgokkal, aminek az lett a vége, hogy Bélát és munkatársait egy évre kitiltották Magyarországról.   

Bálint Béla csoportjával hónapokig dolgozott a legnagyobb és legkorszerűbb magyar stadion felépítésén Fotó: Erdély Bálint Előd

„Hazajöttünk, idehaza a környéken iskolák, napközik, kultúrotthonok felújításán dolgoztunk egy évig, majd visszamentünk Magyarországra, és beálltunk egy építkezési céghez. Majdnem húszan voltunk együtt sófalviak abban az időben, az M3-as autópályán készítettük a beengedőkapukat. Ez alapvetően fémmunka volt, zsaluzás, betonozás, ott viszont felfigyeltek rám, mert sok mindenhez értettem. Aztán néhány hónap alatt egyre nagyobb és nagyobb munkákat vállalt el a cégünk, miközben a tapasztalatunk, a hozzáértésünk is egyre nagyobb lett – fokozatosan mentünk felfele. De hogy példát is mondjak: akkoriban a West End City építkezésében is részt vettem, illetve a kilencvenes években Budapesten óriási építkezések voltak, és nekem nagyon sokhoz volt közöm. Mást ne mondjak, az Aréna Pláza. A Papp László Sportaréna bal oldali, tehát az autóbusz-pályaudvar felőli részének az építésénél már a műszaki irányításban is részt vettem, illetve mellette irodaházat és más épületeket is mi készítettünk.

Tehát abban a zónában, a Puskás stadion és a sportcsarnok környékén, ha szétnézek, rá tudnék mutatni néhány épületre, amely az én, illetve a munkatársaim, a cégünk keze nyomát viseli”

– meséli büszkén Béla, s így már érthető, hogy a stadionavatón nemcsak erre az utóbbi munkára értette azt, amit nagyon frappánsan megjegyzett. Egyfajta küldetés is lett így az élete, de arra nagyon büszke, hogy évtizedek múlva az unokái, leszármazottai Budapesten vagy erdélyi nagyvárosokban olyan épületekre nézhetnek fel, amelyek építésében részt vett.   

Nagyobbik fiát már bedobta a mély vízbe

Béla mostani cégénél építésvezetőként dolgozik nap mint nap, „de ezt úgy kell elképzelni, hogy ilyen mindenes” – teszi hozzá, tulajdonképpen a munkát koordinálja. Olyan helyzet is volt, hogy idehaza három nagyvárosban, Temesváron, Aradon, Nagyváradon egyszerre dolgoztak – akkor is az ő feladata volt az ütemtervek kidolgozása, az emberek, a munkacsoportok megszervezése. „Folyamatosan az emberek között vagyok, ismerem minden problémájukat. Nálam három hibalehetősége van egy embernek, a negyediknél nincs bocsánat. Hála Istennek olyan brigádjaim vannak, amelyekben az emberek is jó barátok. Mivel nagyon veszélyes munkákról van szó, olyan embereket kell szerezni, akikben megbízom, mert az életünk is függ egymástól. Ki kell alakuljon a bajtársias viszony, és így építettünk fel mindent az elmúlt húsz évben” – jelenti ki nagyon határozottan.

Az építészeten nem könnyű a munka: sokszor napi tíz, tizenkét, tizenöt órát is dolgoznak Fotó: Forrás: Bálint Béla

A Közép-Európában egyedülálló Művészetek Palotájának egyik termét is ők építették, a Müpa ma Budapest és Magyarország vezető kulturális intézményének számít – egyébként 28 hónap alatt készült el a kétezres évek elején.  „Az egy embergyilkos projekt volt, olyan, mint most a Puskás. Ahhoz hasonló, gumitamponokon álló, gyakorlatilag bombabiztos épület a világon még ezen kívül kettő van, egy Torontóban, egy pedig Sydneyben” – mondja, és közben visszaemlékszik, hogy 2001-ben, ebben az időben született meg első fia, Szilárd. A 18 éves fiú a nyáron már belekóstolhatott a munkába, édesapja bedobta a mély vízbe a Puskás Stadion építésének idején, s bár ez a munka nagyon nehéz, sokszor napi tíz, tizenkét, tizenöt órát is dolgoznak, a fiatalembernek volt kedve hozzá.

Olyan helyzet is volt, hogy Alsósófalváról hatvan ember dolgozott egyszerre Budapesten.

„Azért szerettek bennünket, mert jóval gyorsabban és megbízhatóbban dolgoztunk mindig. Az építőiparban jelenleg nagyon kevés a szakember, mi folyamatosan betanítunk” – mondja Béla, hozzátéve, hogy a magyar vagy erdélyi építőipari szakemberek egy részét a németországi és az ausztriai építkezések szívták el. 

Cégük magasan jegyzett a magyarországi piacon, jól meg is fizeti az alkalmazottait, de nagyon sokat is vár el tőlük. A terv az, hogy olyan létesítményeket (például jelenleg Biharkeresztesen építenek egy ultramodern házelemgyárat), cégeket hozzanak létre, amelyek idehaza kínálnak majd versenyképes fizetést dolgozóiknak. És valahol ez is egy küldetés, méghozzá nem is kicsi.

Büszke arra, hogy majdan unokái Budapesten olyan épületekre nézhetnek fel, amelyek építésében részt vett Fotó: Forrás: Bálint Béla

Akárhányszor járunk majd a Puskás Arénában, a Müpában vagy a sportarénában, Bálint Béla és az alsósófalviak mindig jussanak eszünkbe, mert székelyekként tényleg büszkék lehetünk rájuk. 

 A cikk először a Székelyhon napilap Liget című életmód-kiadványában jelent meg 2019. december 6-án.
1 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat