Öt adag szeretet: a Rácz család

Minden legény s leány közös élete úgy kezdődik, hogy kóstolgatják egymást – mondja kacagva Rácz Árpád, amikor a házuk tornácán beszélgetünk, és arról kérdezem, hogyan is kezdődött a Rácz-család története. Felesége, Piroska céklás almalevet és medvehagymás pogácsát tesz az asztalra. Házi termékek – kínálnak.

„Mindketten középlokiak vagyunk. Itt, ahol most lakunk, az édesanyám felőli dédszüleim laktak. Édesanyám 1946-ban született, előtte egy testvére meghalt, utána még született négy gyerek, de négyen élték meg a felnőttkort. Gazdálkodó és vállalkozó család volt, mert nagyapám kacérkodott a kereskedelemmel, aztán a kommunizmusban elvették az üzletét. Édesapám székelynek tartotta magát, de Désen született, az édesapja Szamosújváron volt kántortanító. Nagyapámat 1944-ben elvitték a frontra, orosz fogságba esett. Hétéves volt édesapám, amikor 1948-ban meghalt az édesanyja, az apja még fogságban volt. A nagyszülőkhöz került Csíkszentmiklósra. Amiután nagyapám hazakerült, Csíkszentmiklóson és Szépvízen lett romántanár, később újranősült. Édesapám erdésztechnikus volt, de nem szerette az erdészetet, ezért elment vasutasnak. Az életét vasúti forgalmistaként élte le, idekerült Gyimesközéplokra, és összeismerkedtek édesanyámmal” – meséli Árpád.

Árpád feleségével, Piroskával 2001-ben kötötte össze az életét, egy éven keresztül hol itt, hol ott laktak, majd úgy döntöttek, hogy a dédszülők portájára költöznek. „Itt volt ez a ház, nem így nézett ki, mint most: volt egy nagy kétszobás, kamrás ház, vele szemben a kisház, azt kipofoztuk, újrafödtük, átalakítottuk kicsit, és 2011-ig ott laktunk. Aztán a dédszüleim házát elbontottuk teljesen, újraépítettük, és azóta itt élünk. Teljesen belakjuk” – mutatja Árpád az otthonukat.

Közben sorra születtek a gyerekek. 2001-ben Bíborka, 2004-ben Boróka, majd kilenc évre rá Bora Boglárka, Botond 2014-ben, és a legkisebb, Barna 2016-ban. Mivel Gyimesben régen az volt a szokás, hogy azt a nevet adták a megszülető gyermeknek, amilyen névnap volt aznap, eszerint Barni Bonaventúra kellett volna legyen. Végül a védőszentje lett Bonaventúra – magyarázzák. „Mi nem ennyi gyermeket terveztünk. Sokkal többet terveztünk, mert focicsapatot akartunk. De az utolsó szülésnél komoly problémák merültek fel, a feleségem majdnem belehalt, és ez a családgyarapításnak pontot tett a végére. De hála Istennek elegen vagyunk” – bólogat a családapa.

Arról is szó esik, hogy ma már Gyimesben sem jellemző, hogy sok gyerek legyen egy családban. Az utcában, ahol laknak, az övék a legnagyobb család. A baráti körükben viszont van még olyan család, ahol három-négy gyermek is van. Árpád úgy véli, az emberek „állandóan futnak valami után” manapság, és a gyermek háttérbe került. A felesége szerint a szülők úgy gondolják, mindent meg kell adjanak a gyereküknek. „Pedig mi sem kaptunk meg mindent, s pont jó volt úgy. Terveztünk és célokat tűztünk ki, amiket el akartunk érni” – fűzi hozzá a férje.

Piroska rámutat, egy nőnek nem mindig könnyű anyává válni. „Sok nő fellélegzik, amikor a gyermek kicsit nagyobb lesz, önállóbb, nehéz újra anyává válni és kezdeni megint. Nekem sem volt könnyű, mert én is így voltam, hogy amikor már egy kicsit megnőttek volna, akkor jött az újabb apróság. Persze, öröm volt, mert mindig egy újabb adag szeretetet kaptam.”

A családfő rámutat, egy nagycsaládban mindig van elfoglaltság, nem kell azon gondolkodni, hogy vajon mit tegyenek. Gazdálkodnak is, a földet meg kell művelni, gyümölcsösük van, állatokat tartanak.

Például olyan szép mesterség a pásztorkodás, mégis lenézik az emberek. Pedig a legszebb dolog, és ha nincs pásztor, akkor az életnek egy szelete meg van állva. Meg kéne becsülni az ilyen dolgokat. Most kétkezi munkát senki sem akar végezni. Valahol valami elszakadt. Gyimesben jellemzően gazdálkodó, erdőkitermelésből élő emberek laktak, nem is volt nagy hagyománya a tanulásnak. A mai napig látszik az iskolákban, hogy nem jellemző az, hogy elszaggatnák a hámistrángot. Van egy-egy kivétel, de itt amikor a fű kinő, akkor a gyermek kéne menjen a juhokkal, mert ő ezt szereti csinálni, és ezt is kellene engedni. Amelyik akar tanulni, azt tanítani, de amelyik nem akar, azt nem kéne kényszeríteni, hogy ő magas fokú iskolát végezzen, mert a juhok mellett nincs értelme egy doktori disszertációval ülni. A mi oktatási rendszerünk sablonszerű. Mindenkit egyformán mindenre meg akarunk tanítani, de ennek semmi értelme. Valami moduláris rendszert kellene kitalálni, mert látjuk, érezzük, hogy ez így nem jó.”

A Rácz családban a gyerekek is besegítenek a gazdálkodásba, a ház körüli munkákba. Mesélik, Boti már türelmetlenkedik, hogy mikor lesz meg a saját kaszája, villája. „Egyelőre még kíváncsiság, de oda kell tenni. Nem értem, hogy sok szülő nem teszi rá semmire se a gyerekét.

Elmondják a gyerekeim is, hogy egyes osztálytársaik egész nyáron nem csinálnak semmit. Mondom, lehet azt is, de nálunk nem ez a szabály”– mondja határozottan Árpád. Kiderül, a tavaly nyáron sok év után végre elment a család együtt nyaralni. De mindenkinek megvan a maga feladata. „Van, ami tetszik, van, ami nem, de kell venni a kapát, s kell menni kapálni. Főzni már tudnak a lányok, oda is állnak. Vannak dolgok, amiket mi végzünk, de vannak, amiket rájuk is osztunk. Rendszeresen fát raknak el, hordanak el, takarítanak. Ennyi gyerek után kell a rendcsinálás is.”

A két nagyobbik lány a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumba jár, Bíborka most végezte el a tizenkettedik osztályt, Boróka a kilencediket. Bogi a bükkhavasi iskolába megy reggelenként az édesapjával, előkészítős, Boti szintén odajár óvodába. Barni a bükki napközibe járt, amíg a vírushelyzet közbe nem szólt.

A család, a gazdálkodás mellett Rácz Árpád fontosnak tartja, hogy a hagyományokat átadja a következő generációknak, ő a közösségi megmozdulások egyik fontos mozgatórugója. „Így szoktuk meg, örökké egyébbel is foglalkoztunk, mint a családdal, és az időnket úgy osztottuk, hogy másra is jusson. Míg két gyerek volt, könnyebb volt, de el kell ismerjük, hogy volt, aminek a kárára is ment, sokszor volt vita is ebből itthon. Az iskolaigazgatás istenigazából a nyakamba szakadt. Egyik napról a másikra matematikatanár és igazgató nélkül maradt az iskola. Kijött a tanfelügyelő és mondta, hogy legyek igazgató.”

Így lett 2004 tavaszán a Hidegségi Általános Iskola igazgatója, ugyanettől az évtől kezdődően megyei tanácsos is. Gyimesben 2002-ben megalapították a Csángó Ifjak Középloki Közösségét.

Működtettünk egy teleházat, akkor nem volt mobilinternet, számítógép és nyomtató is kevés, és volt létjogosultsága. Volt egy helyi lapunk, a Gyimesközéploki Tudósító. A legnagyobb rendezvényünk a Gyimesközéploki Tánctábor, amelyet minden évben megszervezünk a Tiszta Forrás Alapítvánnyal és a gyimesközéploki önkormányzattal. Mindenben részt veszünk azon, amit Gyimesközéplokon szerveznek. Ott vagyunk mindig a Túróspuliszka Fesztiválon, főzünk, régebb a logisztikában is segítettünk, de aztán észrevettük, hogy vannak nekünk is határaink, és van, amit visszább kell venni”– magyarázza Árpád, aki iskolaigazgatóként is számos programot szervez a diákoknak. Emellett évente részt vesz a 32-es határvadászok emléktúráján, énekel a Gyimesvölgye Férfikórusban és az egyházi kórusban is. Mint mondja, régebb még több mindennel foglalkozott, de most van a család, „van, ami után járni” és az otthont igazgatni. „De kell a közösség is. A néphagyomány nagyon fontos, a gyerekeink is táncolnak.”

Az elmúlt hónapokról is szó esik, az online oktatásról. Elmeséli, az osztályában sok gyereknek sem számítógépe, sem internet-hozzáférése nincs, ezért hétfőnként elvitte mindenkinek a feladatlapokat egész hétre. Otthon pedig a legnagyobb lány kapott ajándékba egy laptopot a nagymamájától, szereztek még egy digitális eszközt, a két nagyobbik így tudott bekapcsolódni az online oktatásba. Bogit pedig a felesége telefonja segítette. De, mint mondja, a gyerekek szempontjából nem volt jó ez az időszak, felborult a megszokott programjuk.

A tornácról, ahol ülünk, csodaszép a kilátás a szomszédos, meredek hegyoldalra. A házigazda szerint télen még szebb. „Nyáron rosszabb, mert a hegyoldalba ki kell menni, le kell kaszálni a füvet. Én a telet szeretem, van karácsony, szilveszter, eszünk, iszunk, mulatunk. Nyáron sokat kell dolgozni” – mondja, majd körbevezet az udvaron. A ház környékéről sok minden kikerül: a juhok után kapnak sajtot, így megvan egész évre a túró, disznót, bárányt tartanak, krumplit, hagymát, zöldborsót, paszulyt termesztenek. Van konyhakert, van bőven, amit gyomlálni – sorolja. A kertben ribizlibokrok, odébb farakás, készülnek egyik évről a másikra. A gyümölcsfákat mutatja, itt alma, ott körte, amott cseresznyefa. A kerítés mellé medvehagymát telepített a gazda, amíg megnézzük, Bogi már fel is kapaszkodik a cseresznyefa tetejére.

– mosolyog a vendéglátónk.