Megkéső önállósodás, eltűnő kulcsosgyerekek

A kulcsosgyerek kifejezés az 1970-es, 1980-as években terjedt el. Azokat a gyerekeket nevezték így, akiknek a szülei dolgoztak, s iskola után nem vigyázott rájuk a nagymama vagy a szomszédasszony, így

kaptak saját kulcsot a lakáshoz – ami jellemzően a nyakukban lógott –, s egyedül jártak haza, majd otthon is szülői felügyelet nélkül voltak egy ideig.

Sokan nosztalgiával és pozitívan emlékeznek vissza ezekre az időre, mint a végtelen gyermeki szabadság aranykorára, ma már azonban sokan inkább sajnálják a kulcsos gyerekeket és a szüleiket, és aggódnak a délutánonként szülői felügyelet nélkül mászkáló gyerekekért. Miért van ez? Sokkal kevéssé önállóak a mai gyerekek? Vagy a világ változott volna túl sokat?

Barabás Csilla a nyolcvanas években született, a kilencvenes években már igazi kulcsosgyerekként élte mindennapjait. „Hétévesen kezdtem az iskolát harminc évvel ezelőtt, és úgy emlékszem, hogy csak az évnyitóra kísértek el a szüleim, a második naptól kezdve már egyedül jártam iskolába. A húgom még óvodás volt, és többször küldtek el érte elsősként az oviba, ami körülbelül húsz perc sétára volt az otthonunktól, és két úttesten is át kellett kelni. Az elején nagyon féltem a környékbeli nagyobb és kötekedő gyerekektől, de tudtam, hogy ezt várják el tőlem a szüleim, így tettem a dolgom, aztán megszoktam, és szerencsére soha nem történt semmi gond” – eleveníti fel az akkor történteket Csilla.

A ma már háromgyerekes édesanya elismeri, akkoriban nyilván jóval kevesebb autó volt a városban, így nem kellett épp annyira félni a balesetektől. Hozzáteszi, a játszótérre is a testvérével ketten jártak a marosvásárhelyi Tudor lakótelepen lévő Gyémánt piac mellettire, ott viszont sosem féltek, lekötötte őket a játék, a többi a gyerek.

Hasonló felelősséget ma biztosan nem várna el a gyerekeitől az édesanya: három gyereke közül kettő iskolás, második osztályos a legnagyobb, őt ettől a félévtől kezdve engedték egyedül suliba. „Egyedül jár haza is az iskolából, és vele együtt az előkészítős lányom is, mert egy iskolába járnak. Szerencsére az utcánkban van az iskola, három percre tőlünk, és mindig itthon van valaki, amikor hazaérnek, így kulcsot még nem akasztottunk a nyakukba. Bár egyszer nem csengetett a kaputelefonunk, így az előkészítős lányom hiába csengetett, nem engedtük be. Szegény tíz percet sírt a tömbház előtt, míg lementünk érte, mert már gyanús volt, hogy nem ért még haza. Akkor eldöntöttük, hogy adunk kulcsot nekik, mert bármikor előfordulhatnak ilyen helyzetek” – avat be a terveikbe az édesanya.

Rámutat, játszótérre is szokta egyedül leengedni a gyerekeit, de az is a tömbház előtt van, bár nem látja az ablakból őket, de megbízik bennük, s abban, hogy nem mennek el máshová, és az úttestre sem szaladnak ki. „A négyévesemet még nem hagytam egyedül a játszótéren, ő túl kicsi még ehhez, és semmi veszélyérzete vagy felelősségtudata nincs.”

Ha csak teheti, nem hagyja egyedül otthon sem gyerekeit a marosvásárhelyi édesanya, maximum tíz-húsz percre, amíg leszalad a tömbházuk melletti kisboltba. Ilyen esetekben már a legkisebbet is hagyta a nagyokra, de éppen csak pár percre. A közeljövőben nem is tervezi, hogy huzamosabban hagyják otthon őket egyedül.

„A mi szüleink sem szívesen hagytak magunkra, a körülmények kényszerítették őket, olyan volt a munkaidő, s nem lehetett megoldani másképp” – vélekedik a kulcsosgyerekek kérdéséről Kovács Réka, hozzáteszi, sok más szülőhöz hasonlóan az ő szülei is váltott munkaprogramban dolgoztak, hogy valaki mindig tudjon a gyerekekkel lenni, mégis volt legalább fél óra, amíg az egyik szülő elment, s a másik hazajött, addig kénytelenek voltak egyedül lenni a testvérével.

Hozzáteszi, más világ volt akkoriban: nem volt annyi autó, a közbiztonság tekintetében is jobban álltunk, de azért is járhatott a legtöbb gyerek egyedül iskolába, mert közel lakott a sulihoz, ugyanis mindenki a körzeti iskolába járt, csak kivételes esetekben kellett a város másik végébe iskolába vinni a gyereket.

Ma sok minden nem áll a felsoroltakból, ráadásul a háromgyerekes Réka és családja Marosszentgyörgyön lakik, míg a gyerekek Marosvásárhelyre járnak iskolába, óvodába, a szülők is a megyeközpontban dolgoznak. Ez a tény nagyban késlelteti az önálló iskolába járás folyamatát. Rékának most van egy 12, egy 10, valamint egy 5 éves gyereke, s

tisztán látja, hogy a körülmények mellett mennyire gyerekfüggő is ez az önállóság.

„Emlékszem, még a városban tömbházlakásban laktunk, a nagy 6-7 éves lehetett, a kicsi meg 4, amikor először hagytam őket otthon egyedül egy annyi időre, amíg leugrottam a boltba. Rajzfilm előtt hagytam, mert tudtam, hogy akkor nem veszekszenek, leköti a tévé a figyelmüket, s ott fognak ülni, amíg én gyorsan megjárom. Ez nagyon lassan tolódott ki aztán fél órára, egy órára” – meséli az édesanya, aki ma már a két nagyot otthon meri hagyni szükség esetén kulccsal és telefonnal, de például az ötévest most sem szívesen hagyja, hiába van mellette a két nagy testvér. Egyrészt más temperamentumú a kicsi – fogalmazza meg az anyuka –, sokkal több veszélybe keveredik, izgágább, aktívabb gyermek, másrészt nem akarja a szülői felelősséget a nagyokra hárítani, fél is attól, hogy ha baj történik, pánikszerűen reagálnak a tesók.

Az önállósodás kérdését is gyerek- és körülményfüggőnek látja a marosszentgyörgyi édesanya, aki úgy érzi, sokáig sok mindent megcsinált a nagyok helyett, cipőkötés, öltöztetés, stb., míg a kicsinek egyes dolgokat hamarabb megenged, például hamarabb bízza rá az ollót, a kést, míg öltözni például nagyon nem akar egyedül a gyerek.

Az iskolába járás esetén is nagy különbség van aközött, hogy a városban a szomszéd utcába kell-e elsétáljon a gyerek, vagy egy közeli községből kell bejárni a városba.

„Akik a városban laknak, hamarabb kezdenek egyedül járni iskolába, 3-4. osztályban már gyalog elmennek, aki buszozni kényszerül, az is elkezdi 5-6. osztályban. Én még nem mertem elengedni, visszük, hozzuk őket. A legnagyobb önállósodása az, hogy iskola után eljön a munkahelyünkre, de akkor is több mint tíz átjárón, utcasarkon kell átmennie, sokáig nem merte. Szerintem még legalább egy évet várunk azzal, hogy felüljön az 5-ös buszra, s azzal hazamenjen. A tízéves még nem közlekedik egyedül a városban, de a nagytesóval igen” – osztja meg velünk az édesanya.

Ma már a kisiskolások közt nem találunk tömegével kulcsosgyerekeket, az első iskolai években általában a szülőnek, nagyszülőnek vagy valamilyen felvigyázó felnőttnek adja át tanítás után a gyereket a pedagógus. A szülők sem akarják engedni, de a tanítók sem szívesen bocsátanák el magukra a 6-7 éves gyerekeket.

Nagy-Árkosi Éva tanítónő harminc éve tanít kisiskolásokat, s látja, hogy kissé megkéstek ezek a folyamatok. „Manapság a kisiskolásokat hozzák-viszik az iskolába, még akkor is, ha közel laknak. 8-10 éves korra van, aki megengedi a gyerekének, hogy a testvérével jöjjön, de a hazamenést már meg kell oldani, ha nem talál az órarendjük.

– fogalmazza meg a tanítónő. Hozzáteszi: ilyenkor is fontos a közlekedési szabályok ismerete és betartása, hiszen sokszor autók közt kell szlalomozni, amíg eljut a gyerek az iskolába. A szakemberek szerint nincs is 12 éves korig reális veszélyérzete egy gyereknek.

A pedagógus azt javasolja, hogy amikor ilyen önállóságra tanítjuk a kicsiket, érdemes eleinte még távolról követni, s figyelni, hogy megoldja-e az út közbeni helyzeteket. Régen hamarabb jártak iskolába egyedül a gyerekek – ismeri el Nagy-Árkosi Éva, hozzátéve, hogy tény, nem volt ilyen forgalom, nem volt ennyi autó, s a közbiztonság is jobb volt, mert esett már meg, hogy gyerekről tépték le az aranyláncot fényes nappal az utcán, vagy a telefonja miatt kergették meg.

Az önállóságra való nevelés – mint egyébként minden a gyereknevelésben – tanulási folyamat: teret és időt kell engedni a gyereknek önmaga „felnövesztéséhez” – vélekedik a pedagógus, aki szerint törekedni kell arra, hogy élmény, móka, akár szórakozás legyen ez a folyamat, mert akkor kevesebb kényszerre és dacra számíthatunk.

Egyszerű dolgokra gondolok, hogy a kék vagy a piros blúzt akarja felvenni például. Ezzel a gyerek megtanulja felismerni saját érzéseit, hogy az jó neki, hogy választhat, megéli, hogy van beleszólása a saját életébe. Ha önállóságra akarjuk szoktatni, akkor időnként hagyjuk, hogy ő maga küzdjön meg bizonyos feladatokkal, ne végezzünk el olyan dolgokat helyette, amire ő már képes” – mutat rá a tanító. Öltözködés, ajtónyitás, cipzárfelhúzás – természetesen segíteni kell, ha kudarcot vall, ilyenkor fontos az empátia, így taníthatjuk meg, hogy a kudarc ellenére újra próbálkozzon.

A pedagógus rámutat, a koronavírus-járvány és az online oktatás miatt az elmúlt két évben egyértelművé vált, hogy milyen nehéz sok esetben a gyerekfelügyeletet megoldani, s bizony megesett, hogy egy-két gyereket kénytelenek voltak a szülők otthon magára hagyni, mert nem tudták másként megoldani. Míg az Egyesült Államokban például törvény szabályozza, hogy mi az a korhatár, ami alatt büntethetik is a szülőt, ha felügyelet nélkül hagyja a gyermekét, nálunk nincs ilyen kőbe vésett szabály.

A szakemberek szerint azonban hétéves korig nem maradhat egyedül egy gyerek otthon, 8-10 éves korban egy-két órára, 11-12 éves korban pedig három órára hagyhatjuk magukra a gyermekeket.

Nagy-Árkosi Éva hozzáteszi, persze vannak szükségmegoldások, ilyenkor sok szülőnek nagy segítség a telefon, hogy felhívhatja, akár videótelefonon ellenőrizheti a gyerekét, de megbízható szomszédot is meg lehet kérni, hogy nézzen rá a magára maradó csemeténkre időnként.

„Az önállósodás folyamata mindenképpen gyerekfüggő, van, akinél hamarabb kialakul, van, akinél később. A szülőnek ismernie kell a gyerekét, s saját magát is, mert megesik, hogy éppen a szülő nem akarja „elengedni” a gyereket. Mindemellett ebben a folyamatban

a gyereknek mindenképpen szüksége van a család támogatására: szeretettel, megértéssel kell a gyerek felé fordulni, törekedni kell az egyensúlyra a szeretet és a szigor között,

mert csak így sajátít el alapvető szabályokat. Nagyon fontos ugyanakkor a következetesség és az is, hogy a pozitív megerősítések legyenek túlsúlyban” – sorolja az önállósodást segítő tényezőket a tanítónő, aki szerint a sport nagyon sokat segít például ebben is: fegyelemre, kitartásra, önállóságra tanít, de érdemes bevonni a házi tevékenységekbe, házimunkába is a gyerekeket. Ugyanakkor a pedagógus szerint fontos tudni és hangoztatni is, hogy a szeretet nem jelenti azt, hogy a gyerek helyett a szülő csinál meg mindent.