HIRDETÉS
Aligha létezik kultúra vagy hagyomány, amelyet ne érintett volna meg a tojás formai tökéletessége és misztikus jelentéstartalma. Ősidők óta a tojás nem csupán táplálék, hanem az élet titkának zárt, mégis áttetsző szimbóluma: látszólag mozdulatlan, ám belsejében a lét lüktetése érlelődik. Egyetlen forma sem idézi meg ennyire érzékletesen a kozmikus kezdet pillanatát – a tökéletes gömb születésének feszültségét, a semmiből fakadó mindenséget.
A tojásban ott rejlik a születés metafizikája, az örök körforgás ígérete, a teremtés mozdulattá dermedt lenyomata.
Jelképpé magasztosul minden kezdet és újrakezdés, minden újjászületés és megújulás, legyen az testi vagy lelki értelemben vett átváltozás. Mint az élet eszenciáját őrző forma, a termékenység és az isteni rend képmása, a tojás nemcsak a világ mitikus genezisének modellje, hanem a transzcendens átlényegülés képe is.
– jegyzi meg Kisné Portik Irén Az őstojástól húsvétig című könyvében.
Ahogy telt az idő, a család fiútagjai is letelepedtek a kályha mellé, egy kis cserépedény fölött melegítették a viaszt, emlékeikből előhívták a motívumokat, és egymást kiegészítve, javítgatva alakították ki a csomafalvi mintakincset.
Ezek a falusi tojásmotívumok nem hivalkodóak: egyszerű, kevéssé díszített, szinte szerény, ám annál tisztább hagyományból táplálkoznak.
Ennek eredményeként lett végül egy nagy kosárnyi piros, írott tojás, tele szeretettel, figyelemmel és közös emlékezéssel.
A tojásíró mesterség lassan átalakult felelősséggé is. Egyre többen keresték fel a házukat, kosártojással a kezükben, kérve, hogy húsvétra írják meg számukra. Gizi néni édesanyja már alig győzte a kéréseket, így lánya is egyre aktívabb szerepet vállalt a munkafolyamatban. Amikor Gizi néni férjhez ment, és más alkotókkal, többek között Kisné Portik Irénnel is kapcsolatba került, a tojásírás közösségi hagyománnyá szélesedett. Együtt kutatták fel azokat az asszonyokat, akik még emlékeztek az eredetre, és így egyfajta mozaikként állt újra össze a helyi, népi kulturális tudás.
– mesélte a gyergyócsomafalvi népi iparművész.
Sokáig és sokan biztatták, mire beadta munkáit zsűrizésre a magyarországi Hagyományok Házához – hosszas folyamat után pedig elnyerte a népi iparművész címet. Ezzel hivatalos elismerést nyert az, ami már rég belül, szívből, a közösségből fakadt: az írott tojás hagyománya, amely az emlékezés, az élet rendjének kézzel írt kódja.
„Az első lépés a tojás előkészítése, amit szobahőmérsékleten kell végezni. A tojásokat alaposan megmossuk mosogatószeres vízben, majd lassan megfőzzük őket, és hagyjuk, hogy langyos vízben pihenjenek, amíg elkezdjük a munkát. Ezután következik az írás fázisa, amely a viasz melegítésével kezdődik. A viasz hőmérséklete kulcsfontosságú, hiszen, ha túl forró, pacázik, ha túl hideg, akkor nem dolgozik megfelelően a kesicénk. A megfelelő hőmérséklet biztosításához külön figyelmet kell fordítani, hogy az edényben lévő viasz egyenletesen melegedjen” – avatott be a tojásírás munkafolyamatába Gizi néni.
Miután a tojásokat megírtuk a kívánt mintákkal, következik a festés, ami szintén nem elkapkodható művelet.
A festék nem lehet túl forró, és ügyelni kell arra is, hogy a tojásokat ne tegyük túl hamar bele, különben a viasz leolvad róla. A festés egy olyan fázis, ami nemcsak a színt, hanem a mintákat is megőrzi a tojásokon. Ezek a minták szimbolizálják a családi örökséget és a helyi hagyományokat. A festés után a viaszt is eltávolítjuk, majd mehet is a húsvéti kosarunkba, vagy a megszentelt barkára.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
