A szórakoztatóipar jelenébe nyújt betekintést a Jóbarátok különkiadása

Tamás Attila 2021. június 07., 18:22

A Jóbarátok: Újra együtt (Friends: The Reunion) olyan, mint a mesebeli okos lány: be is váltja a hozzá fűzött reményeket, meg nem is, megható is, meg nem is, próbál is megfelelni a rajongóknak, meg nem is. Az inkább középszerűnek mondható speciális epizód ugyanakkor a szórakoztatóipar jelenéről is képet ad, ha másért nem, ezért érdemes megnézni.

A szórakoztatóipar jelenébe nyújt betekintést a Jóbarátok különkiadása
galéria
Fotó: HBO Max

Kevés tévésorozat mondhatja el magáról, hogy 17 évvel a befejezése után is hatalmas rajongóbázissal rendelkezik, sőt a rajongóbázisuk jelentős hányada olyan fiatalokból áll, akik a sorozat első évadainak adásba kerülésekor még meg sem voltak születve.

Az 1994 és 2004 között futó Jóbarátok (Friends) mára az egyetemes popkultúra része, megkerülhetetlen alkotás, ami mondhatni jókor volt jó helyen ahhoz, hogy még ma is milliók érdeklődésére tartson számot. Mi sem bizonyítja jobban az értékét, hogy

a Netflix képes volt 100 millió dollárt fizetni a sugárzási jogokat birtokló Warner Mediának, hogy egy évig az akkor még szinte egyeduralkodónak számító streamingfelületen legyen elérhető a Friends összes epizódja.

A húszas éveik végén, a harmincas évek elején járó Monica, Rachel, Phoebe, Chandler, Joey és Ross évadokra és epizódokra osztott történetei egy olyan azonosulási formát kínáltak a fiatal korosztálynak, amihez hasonlót más sitcom akkoriban, sőt még azóta sem igazán: ez a hat jóbarát mindig ott volt egymásnak az élet egyik legnehezebb és legtöbb kihívással teli szakaszában, és olyan élethelyzeteket mutatott be, amivel könnyen lehetett és lehet ma is azonosulni. Persze így, több mint 25 év távlatából azért mégsem olyan tökéletes a sorozatban bemutatott idill, hiszen például

teljesen életszerűtlen volt maga az alapszituáció, hogy miként tudott ez a hat ember tágas New-York-i lakásokat megengedni magának a húszas évei végén, még akkor is, ha osztoztak a lakbéren.

A rendkívül jól öregedő sorozat a befejezése után is újból és újból a reneszánszát éli, és valahol érthető, hogy a rajongók nem engedik el, hiszen tökéletes agykikapcsoló szórakozást nyújthat egy nehéz nap után, vagy épp egy esős hétvégén, a járványhelyzet miatti karantén pedig szintén rásegített arra, hogy sokan leporolják ezt a klasszikust, és újranézzék mind a tíz évadot, „ha már úgysem lehet menni sehová” alapon.

Fotó: HBO Max

Bár a sorozat hat főszereplője Jennifer Annistonon kívül nem futott be igazán nagy színészi karriert, ők köszönik szépen, jól vannak, hiszen a mai napig van bevételük a szériából, hiszen a szerződéseikben az is benne volt, hogy a sorozat által termelt bevétel egy bizonyos százaléka őket illeti, így a hatalmas akkori kialkudott gázsik mellett már tényleg azon a szinten vannak, hogy

nem szorulnak rá arra, hogy folyamatosan újabb és újabb filmszerepek után kuncsorogjanak.

A sorozat után mindegyikük a saját útjára lépett, és bár időnként eseményszámba ment, ha kettejüket vagy hármójukat egy helyszínen lehetett látni, a nyilvánosság előtt gyakorlatilag nem találkozott a hat színész. A rajongói elvárások – miszerint jó lenne együtt látni a hat „jóbarátot” – évekkel a sorozat után, a széria reneszánszával táptalajra találtak a sorozat jogait tulajdonló Warnernél, így először pletyka, majd hivatalos bejelentés szinten is megtörtént, hogy újból összehozzák a Jóbarátok szereplőit egy afféle találkozóra, de hogy az mikor és milyen formában valósulhat meg, még nagyon sokáig a találgatások tárgya maradt. Amikor végre körvonalazódni kezdett, hogy sikerül összehozni mind a hat színészt, akkor ütött be a világjárvány, így

jegelni kellett a projektet, és a 2020 májusában bemutatandó speciális epizód megjelenési ideje a bizonytalanság ködébe veszett.

Időközben a Netflix szerződése is lejárt a Jóbarátok sugárzási jogaira, így az évadok az HBO Max streamingplatformot tulajdonló Warnerhez kerültek vissza, akik nem is voltak restek átemelni a sorozatot a kínálatukba, és a streaming-rivalizálásnak köszönhetően az európai nézők sem kellett  sokáig nélkülözzék a sorozatot az HBO Go-nak köszönhetően.

Videó: HBO Max

Adott volt tehát, hogy ennek a marketingkampányát is meg kell tolni valamivel, hogy az emberekben tudatosuljon, hogyha továbbra is nézni akarják a Jóbarátokat, akkor elő kell fizetniük az HBO streamingplatformjára,

így elkezdték hinteni az információmorzsákat a már készülőben levő reunion-epizódról, amiről többek között az derült ki, hogy

nem egy dramatizált epizód lesz, ami a szereplők történetét viszi tovább 17 évvel a sorozat befejezése után.

Fotó: HBO Max

A Friends: The Reunionról szóló hírek és találgatások, valamint a május 21-ére kitűzött megjelenési dátum mellett végül május 13-án futott be az első kedvcsináló, ezt követően pedig nem kellett sokat várni az igazi előzetesre sem, ami már képkockákat mutatott a készülő produktumból. Ebből már egyértelművé vált, hogy

egy showműsorral ötvözött visszaemlékezésdömpinget kapunk, amiben a hat főszereplő a forgatási helyszínen találkozik, és szépen elnosztalgiáznak a legendás időkön, amikor a sorozat készült.

És valóban egy showműsort kaptunk, aminek vannak erős és kevésbé erős, ugyanakkor kvázi fölöslegles pillanatai is. Érthető, hogy nem lett teljesen pozitív és koherens a végeredmény, hiszen a viszontlátás öröme mellett rengeteg mindent kellett belezsúfolni gyakorlatilag másfél órába. A díszletekbe történő megható visszatérésnél a rajongók többségénél előkerülhet a sorozat drámai fordulatai nézésének védjegyévé vált papírzsebkendő, ezt azonban már lényegesen könnyedebb részek váltják, mint egy rövid kvízszekvencia, amiben a hat főszereplő a Rosst alakító David Schwimmer irányításával a szórakoztató kérdések formájában mérik fel, hogy ki milyen szállóigékre, illetve sajátosságokra emlékszik a sorozatból.

Fotó: HBO Max

Maga a show-rész James Corden vezetésével a főcímhez használt legendás szökőkút előtt zajlik, a sorozatbeli Central Perk kávézó kanapéján, ahol a járványhelyzet miatt limitált számban nézők és a sorozat készítői, valamint egyes mellékszereplői előtt válaszol a hat színész az őket célzó, nem túl belemenős kérdésekre, mint például, hogy hogy érzik magukat, és a Rachel–Ross páros tényleg szakításban volt-e a sorozat alatt. Kiderülnek azonban olyan fontos részletek is, hogy

a Rachelt alakító Jennifer Aniston és a Rosst játszó David Schwimmer az első szezonokban tényleg odavoltak egymásért, de valahogy a körülmények sosem voltak adottak, hogy tényleg összejöjjenek.

Mellettük ugyanakkor a sorozat készítői, David Crane, Marta Kauffman és Kevin S. Bright is visszaemlékeznek a kezdetekre: arra, hogy hogyan született meg a sorozat koncepciója, illetve hogy miként sikerült a barátaikon is alapuló szereplők megformálására megtalálni a tökéletes színészeket, ami Matthew Perry és Jennifer Anniston esetében vagy-vagy döntésnek bizonyult más sorozatok kárára.

A nosztalgiavonaton nincsen fék alapon azonban nem csak a főszereplőkről szólt ez az egész, hanem néhány mellékszereplő is kapott egy-egy rövid beköszönési lehetőséget, így a díszletek között nosztalgiázó csapatot „meglátogatta” a sorozatban a Monica exét alakító Tom Selleck, bejelentkezett Zoom-on a sorozatbeli Central Perk Rachelbe reménytelenül szerelmes tulajdonosát, Gunthert játszó James Michael Tyler, de a szökőkút előtt ülő bagázsnál tiszteletét tette az ördögi kacajáról ismert Maggie Wheeler is, aki a rettentően idegesítő Janice-t formálta meg a sorozat néhány epizódjában. Ezek mindössze rövid, gyorsan lekevert nüanszok voltak, hiszen kellett az értékes játékidő az átlagtinédzserek és a hírességek megszólaltatására is, így

Malala Yousafzai emberjogi aktivistától kezdődően Kit Harringtonon át David Beckhamig többen is megoszottak valamilyen kedves sztorit vagy épp a viszonyulásukat a Jóbarátokhoz,

de egy rövid Friends-jelmezbemutató erejéig megnyerték Justin Biebert és Cara Delevingnet is, Lady Gagáról nem is beszélve, aki hosszú perceken keresztül játssza el a Phoebe védjegyévé vált Smelly Cat című dalt Lisa Kudrow társaságában.

Fotó: HBO Max

Ez a mindent bele sűríteni akarás lett az, ami miatt nem lehetünk maradéktalanul elégedettek, hiszen lényegében

végigszáguldunk a Friends-nosztalgiavonaton, amin látszik, hogy még egy csomó mindent akartak a készítők, de azt már lehetetlen volt belepréselni az adott keretek közé.

A show kihagyásával a díszletek közötti nosztalgiázás sokkal jobban működött volna, és nagyobb színészi szabadsággal talán az egykori jóbarátok is jobban felszabadultak volna, ahogy ezt tették az olvasópróbákon, amiben bebizonyították, hogy

ennyi év után is egy szempillantás alatt tudják hozni az egykori szereplői allűrjeiket, gesztusaikat, szófordulataikat és mindent, amitől a színészek Rachellé, Monicává, Phoebevé, Chandlerré, Joeyvá és Rossá tudtak átlényegülni.

A Friends: The Reunion tehát egy sokat markol, keveset fog tévés esemény, ami nem tudott felérni az irreális rajongói elvárásokhoz, tekintettel arra, hogy ezek az elvárások hatalmasak és sokrétűek, hiszen egy tíz éven keresztül futó, rendkívül népszerű sitcomról van szó. Bár a megrendezett találkozásnak voltak megható pillanatai, a mérleg nyelve mégis afelé billen, hogy

több volt a mesterkéltség, a rajongói igényeknek való megfelelni akarás és a nagyzolás, ami végső soron középszerűvé tette a hat legendás jóbarát találkozását.

De hát erről szól a showbiznisz, pláne amiben ennyi pénz van.

Reméljük, hogy a Jóbarátok rivaldafény nélküli, jövőbeni találkozásai már jóval meghittebbek lesznek, amikről a rajongóknak mindössze néhány fotóval és a színészek hozzáfűzött kommentárjaival kell beérniük.

Fotó: HBO Max

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról

A Príma Press Kft. által üzemeltetett liget.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A liget.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID liget.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll liget.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs liget.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ liget.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMAL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport