Amikor nem csak passzió, hanem szakma is a mesemondás

Noha fújt a szél és meglehetősen hideg volt, szájtátva hallgatták a gyerekek a csíkszeredai Szabadság téren Zalka Csenge Virágot, aki mesés helyszínekre kalauzolta közönségét, Pályuk Anna a Vidám Királyfi és a Lánghajú Lány című meséjével. A diplomás mesemondó a Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztivál meghívottjaként érkezett Székelyföldre, ezúttal a Kájoni János Megyei Könyvtár népmese napi rendezvényén lépett fel.

Nem csak passzió, hanem egyben szakma is a mesemondás Zalka Csenge Virág számára, aki az Amerikai Egyesült Államokban tanult hivatásos mesemondónak, a Kulturális Tanulmányok szakon pedig doktori fokozatot is szerzett. De hogy hogyan lesz valakiből mesemondó, mégpedig hivatásos történetmesélő, arról portálunknak mesélt.

– mondja Zalka Csenge Virág, aki aztán amikor megtudta, hogy létezik ilyen szakma, hogy mesemondó, akkor azonnal tudta, hogy neki ezt kell csinálnia. Hivatásos pályafutását 2006-ban kezdte; azóta Európa több országában és az Egyesült Államokban is rendszeresen lép fel fesztiválokon és egyéb rendezvényeken, ahol magyar, angol és spanyol nyelven ad elő hagyományos történeteket.

Az előadásaihoz mindig olyan meséket válogat, amelyek hozzá szólnak, amelyeket szépnek és fontosnak tart. „Nem mindenki ugyanazt az üzenetet érti a különböző mesékben. Mindig onnan indulok ki, hogy az a mese nekem mondott valamit, és fontosnak tartom, hogy mások is hallják. Aztán mindenki elviheti magával, ha talál benne valamit, ami hozzá szól, és ezek a mesék így terjednek tovább. Vannak olyan nagyon különleges történetek, amelyeket érdemes továbbadni a következő generációnak, mert szépek, a kultúránkhoz tartoznak és kár lenne, ha senki nem mesélné el őket. Mert attól még nem lesz élő, amiért le vannak írva egy archívumban, csak akkor, ha valaki elmeséli” – fogalmaz a mesemondó.

Zalka Csenge Virág több nép meséjébe is beleásta magát, kutatja, olvassa. A tarkabarka.blogspot.ro oldalán olvasható a Népmesék nyomában a világ körül sorozata. Ez arról szól, hogy a világ minden országából elolvas egy népmesegyűjteményt.

Kérdésünkre, hogy a nemzetközi palettán a magyar népmese milyen fontossággal bír, elmondta, úgy tapasztalta, hogy a magyar nyelvterületen nagyon szerencsések az emberek, mert sok népmesegyűjtésünk van.

„Más országokhoz képest, nagyon sok olyan kötethez lehet hozzájutni, amelyekben különböző magyar területekről, egészen a korai ezernyolcszázas évekből gyűjtött népmesékhez hozzá lehet jutni. Később a néprajzosok azt is elkezdték gyűjteni, hogy ki volt a mesemondó, mi volt az élettörténete, milyen személyiség volt. És ezeket nagyon jó ismerni, mert mesemondóként tudom, hogy kinek a történetét adom tovább. Tudom, hogy mi a mesének a családfája, tulajdonképpen, hogy honnan jött” – mondja a mesemondó, aki úgy érzi, hogy a magyar mesékkel nagyon szerencsések vagyunk, hogy ennyire sokat ismerünk belőlük, és abból a szempontból is, hogy voltak nagyon mesteri mesemondóink, akiktől fel lehetett ezeket gyűjteni, nagyon szép változatokban.

A mesemondó kedvencei közé tartoznak a hosszú tündérmesék, a hosszú, hagyományos történetek. Egy ösztöndíjnak köszönhetően két évvel ezelőtt eposzmeséléssel is foglalkozott, középkori lovaglegendákat és a perzsa királyok könyvét mesélte. Szereti továbbá a mitológiai történeteket, mint mondta, a hosszú, hagyományos történetek híve.

A fiatal történetmesélő úgy véli, mindenképp fontos, hogy meséljünk. Amikor pedig ez szakmává válik, akkor bizonyos alapszabályokat figyelembe kell venni.

– meséli a történetmesélésről Zalka Csenge Virág, aki szerint sok mesemondó elköveti azt a hibát, hogy megpróbálja szó szerint bemagolni a néprajzos kiadásból a gyűjtött népmese szövegét, de úgy sosem lesz a sajátja. Úgy csak szavalni fog, és egyrészt, ha elfelejti a szöveget, megakad, másrészt, nem igazodik a közönséghez. Nem tud reagálni egy visszakérdezésre például, és akkor a közönséggel való kapcsolata veszik el. Éppen ezért fontos, hogy élő szóban való mesélés legyen előtérben és ne a szövegtanulás. Ugyanakkor, a mesemondó, ahhoz, hogy a gyerekek szájtátva hallgassák, elsősorban a mese hangulatát, az adott mese iránti lelkesedést kell átadják. „Mindig azt mondom, amikor kezdő mesemondókat tanítok, hogy csak olyant mesélj, amit nagyon szeretsz. Mert az átjön, hogy az embernek csillog a szeme és fú, de jó sztorim van. Ez átjön, hogy ha a mesemondó élvezi, amit csinál, az magával sodorja a közönséget is. A mesemondó az a plusz, amit hozzáad, az a saját személyisége és a saját lelkesedése a mese iránt. És az, hogy a meséket nagyon meg kell becsülni és értékelni.”