Bella ciao! – A Dalí-maszkos rablók, akik meghódították a világot (2.)

Tamás Attila 2021. augusztus 31., 16:23

Szinte a semmiből jövő, de túlzás nélkül a világot meghódító európai sorozat ér véget idén. A nagy pénzrablás két részletre osztott utolsó szezonja szeptember 3-án kezdődik és decemberben folytatódik. A pénteki premier előtt enyhén spoileresen összefoglaltuk, hogy miként lett világszenzáció a Dalí-maszkos rablók történetéből.

Fotó: Netflix

Egy spanyol tévécsatorna saját gyártású sorozataként indult, és milliós nézettségű folytatásos történet lett belőle. Nem túlzás azt állítani, hogy

a Money Heist – A nagy pénzrablás a Netflixnek az, ami a Trónok harca volt az HBO-nak, azzal a különbséggel, hogy itt nem hetente kell várni az új epizódokra, hanem nyolc óra alatt le lehet tudni az egész évadot, hogy aztán egy év kihagyással érkezzen a folytatás.

Hihetetlen várakozás előzi meg a Netflix spanyol presztízssorozatát, ami eredetileg La casa de papel címmel futott a spanyolországi Antena 3 csatornán, és amit a lehető legjobb érzékkel vásárolt meg és emelt be a kínálatába a Netflix, úgy, hogy valószínűleg maguk sem sejtették, hogy pár éven belül már

bögréken, pólókon és megannyi használati tárgyon köszönnek vissza a sorozat védjegyévé váló piros overallok és Dalí-maszkok, illetve hogy a fél világ kívülről fújja majd az egyik leghíresebb olasz partizándalt, a Bella Ciao-t, aminek reneszánszát szintén a sorozat hozta el.

Az első két (újravágott) szezon a spanyol királyi pénzverde kirablásáról szólt egy zseniálisan kidolgozott tervvel, annak megannyi nehézségével és buktatójával együtt, és ha a spanyolokon múlik, itt valószínűleg véget is érhetett volna a történet:

„hőseink” a pénzverdében nyomtatott milliókkal lelépve új életet kezdenek a világ különböző tájain, boldogan élnek, amíg meg nem halnak, és nagy valószínűség szerint az unokáiknak sem kell majd dolgozniuk egy ekkora vagyon mellett.

Fotó: Netflix

A Netflixnél azonban tudták, hogy addig kell ütni a vasat, amíg meleg, így megszületett a folytatás is, naná, hogy egy még grandiózusabb, még nagyobb téttel bíró rablással és annak a végletekig kidolgozott nagyszerű tervével, ugyanazokkal a labilis, megannyi különböző személyiségű és temperamentumú rablókkal, akikhez új, a későbbiekben szintén szimpatikussá váló karakterek csatlakozhatnak. Egyszóval,

emelték a tétet az írószobában, pénzt, paripát, fegyvert (de főleg pénzt) rendeltek hozzá és kezdődhetett is a munka, ami ismételten iszonyú nézettséget (és persze előfizetőket) hozott a konyhára az elmúlt két évben.

Fotó: Netflix

A sorozat negyedik évada ráadásul pont a pandémia miatti lezárások első szakaszában vált elérhetővé (2020. április 3-án), tehát gyakorlatilag minden adott volt, hogy

nézők milliói cuppanjanak rá a Netflix sikersorozatára, behozzák a lemaradást, vagy élvezhessék a várva várt folytatást, ami összességében véve tényleg nem volt ahogy csalódást okozzon.

Fotó: Netflix

A harmadik évad azzal indított, hogy a bandatagok szétszóródva élvezik az életet és a „rabolt” vagyont, a szabály mindössze az, hogy nem léphetnek kapcsolatba egymással azok, akik külön vannak egymástól. Ezt a szabályt rúgja fel Rio, aki műholdas telefonnal hívja fel szerelmét, Tokiót, így fedve fel saját pozícióját a hatóságok előtt, akik rövid hajsza után el is fogják őt. A banda tehát újra összeáll, és egy csavarral – miszerint a Professzorról kiderül, hogy a rablásban elhunyt Berlin testvére – máris elkezdődhet egy még grandiózusabb rablás véghezvitele, amiről kiderül, hogy a pénzverdés akciónál is hamarabb tervezték.

A banda, Berlin és a Professzor korábbi tervei alapján ezúttal a spanyol jegybank aranykészletére pályázik, miközben elfogott, és a hatóságok által megkínzott társuk kiszabadítása is az elsődleges céljaik között van.

Két legyet ütnének egy csapásra, ehhez azonban ismét túl kell járniuk az immár nehéztüzérséget és a lehető legkeményebb offenzívákat bevető és a törvények áthágására nagyon is nyitott hatóságiak eszén is.

Fotó: Netflix

Az új, már a Netflix égisze alatt készülő évadokra tehát több, nagyobb, grandiózusabb lett minden, a negyedik évad végére pedig az is kiderült, hogy ez az újabb rablás tényleg nem hasonlítható semmihez, ami korábban a sorozatban történt,

a tétek pedig akkorák, hogy a szereplők majdhogynem összeroppannak azok súlya alatt.

Fotó: Netflix

Míg az első két évadban az volt a tét, hogy hidegvérrel, profik módjára oldják meg a rablás és a túszdráma során felmerülő problémákat, addig a harmadik és a negyedik évadra mondhatni, hogy szinte mindenki a túlfűtött érzelmek hálójában vergődik, és

nem elég, hogy a hatósági offenzíva Damoklész kardjaként lebeg a fejük felett, ők a rablás mellett főként egymással és az egymás iránti érzéseikkel vannak elfoglalva.

Szinte nincs olyan szereplő, aki ne érezne valamit egy másik karakter iránt, holott a korábbi akció egyik alapvetése volt a kötődések kizárása, ezért is kapott mindenki egy városnevet alteregóként.

Fotó: Netflix

Nyilván a készítők jól tudták, hogy a személyes drámák érik el jobban a nézők bevonását és kötődését a szereplőkhöz, és ez nagyon is jól működik a sorozatban is, még ha ez a történetfolyam érzelgőssé válását eredményezi is. Ezt azonban fegyverropogással, akciókkal, és a minél tökösebb, keményebb megnyilvánulásokkal ellensúlyozzák, így

a túlfűtött dráma mellett akciót is kapunk dögivel, de a humorról sem feledkeztek meg az írók.

Működik tehát a tizenkilencre lapot húzás, ugyanakkor a rendkívül szimpatikus Berlin karakterét sem kell nélkülöznünk, hiszen visszaemlékezések formájában kapja meg a maga kedves háttértörténetét, ugyanakkor a tenyérbemászó egykori bankigazgató, Arturo is visszatér, hogy még nagyobb féregként vívja ki a néző gyűlöletét a karakter.

Fotó: Netflix

Egy szó mint száz, nagyon is működik a sorozat, ami tökéletesen alkalmas az úgynevezett – és a Netflix védjegyének számító – binge watchingolásra (egy ültünkben való megnézésre). A másik, ami miatt a néző azonosulni tud az egésszel az a rendszerellenes alaphelyzet, miszerint

a rablók egyfajta modern kori Robin Hood-ok, míg a hatóságok emberei utolsó szemét disznók, akik bármire képesek a korábbi szemétségeik eltussolására és a rablók likvidálása érdekében.

Fotó: Netflix

A Dalí-maszkos rablók elleni hatósági akciót vezető ezredes az a balek irányításmániás és megfelelési kényszeres parancsolgató, a kegyetlen és rideg Sierra nyomozó pedig kellően gonosz és tenyérbemászó ahhoz, hogy végig utáljuk és megvetést érezzünk iránta, de azért valamilyen szinten megértsük az ő motivációit is.

És, hogy miként ér véget Tokióék és a Professzor grandiózus terve a spanyol nemzeti aranytartalék meglovasításával, az majd december 3-án derül ki, ugyanis bár szeptember 3-án folytatódik a sorozat, a Netflix két részletben jeleníti meg azt az említett két dátumon.

Fotó: Netflix

Most megkapjuk a végső akció felvezetését, aztán három hónap múlva a grandiózusnak ígért finálét,

és az már biztos, hogy nem fogunk unatkozni az utolsó tíz rész alatt sem.

•  Fotó: Netflix
Fotó: Netflix
•  Fotó: Netflix
Fotó: Netflix
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat

 
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról

A Príma Press Kft. által üzemeltetett liget.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A liget.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID liget.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll liget.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs liget.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
cX_G brat.ro/sati 365 nap harmadik fél
cX_P brat.ro/sati 365 nap harmadik fél
cX_S brat.ro/sati munkamenet harmadik fél
evid_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap harmadik fél
evid_v_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap harmadik fél
evid_set_{customer_id} brat.ro/sati 1 nap harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ liget.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.

 

NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMAL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport