Dob-Ban Ritmusfesztivál: íme a fellépők

Liget 2019. július 29., 17:41 utolsó módosítás: 2019. július 29., 18:38

Ismét lesz ritmusfesztivál a csíkszeredai Mikó-várban, ahol, ahogy már megszokhattuk, helyi tehetségeket és a zenei élet nemzetközi élvonalába tartozó produkciókat is megtekinthetünk. De kik is ők az idén?

Cserey Csaba nem csak az esti koncerten, napközben is alaposan helyt áll Fotó: Gecse Noémi

Lelkes, értő hallgatók és világhírű fellépők: várhatóan idén is velük népesedik be augusztus 3-án a Mikó-vár udvara, ami a Csíkszeredai Városnapok keretében megszervezett 13. Dob-Ban Ritmusfesztiválnak lesz már bevett helyszíne. Összeállításunkban most megtudhatjuk, pontosan kik állnak színpadra, és miről is híresek.

The Morning After (RO)

Fotó: Forrás: Agora Alapítvány

A 2017-ben alakult, folyamatosan változó garázsbanda most az eredeti formációjában tér vissza a nagyközönség elé. A helyi fiatalokból álló trió (Bíró Botond gitár/ének, Kassay Farkas László basszusgitár, Csiszer Bence dobok) az egyének sajátos zenei ízléséből kialakult egyveleg, amely e két év alatt egy rockosabb, közös jamekre alapuló produkcióvá érett. Most egy teljesen új repertoárral igyekszik kimászni a pincéből és kipróbálni magát a Dob-ban színpadán.

Blues & Drums (RO)

Fotó: Forrás: Agora Alapítvány

Cserey Csabát, azaz Csabcsi (a fotón jobbról) a Dob-Ban ritmusfesztivál kihagyhatatlan része immár 13. éve. A Dob-Banra ezúttal egy gitáros-énekest hoz magával Vékony Joe József személyében. Joe a Black River Blues Band frontembere, Csabcsival három éve játszanak ebben a formában együtt, a fesztivál színpadán azonban először.

SzX2 (AT/RO)

Fotó: Forrás: Agora Alapítvány

Szabó Csongor Zsolt és Székely Voland tíz év után először fognak újra együtt játszani egy színpadon, Előbbi számos hazai zenei olimpián és nemzetközi ütőhangszeres versenyen szerepelt és ért el sikereket. Több, mint 660 koncertje volt már 15 országban, három kontinensen. Jelenleg a JazzyBIT zenekar oszlopos tagjaként járja a nagyvilágot.

Székely Voland egy olyan fiatal tehetség, akit Ausztriába sodorta a szél. Minden lehetőséget megragadva, a szakma krémjétől tanult. Körbeutazta a Földet szólóban, kamara-, illetve szimfonikus zenekarokkal, színház- és táncelőadásokkal, Ausztriától Luxemburgon át Kínáig. Az Erdélyi Gitártábor visszatérő doboktatója, a ritmushangszerek szerelmese

 JazzyBIT (RO)

Fotó: Forrás: Agora Alapítvány

A JazzyBIT egy loud jazz trió Temesvárról, amelynek tagjai: Teodor Pop (zongora, billentyűs hangszerek), Mihai Moldoveanu (basszusgitár) și Szabó Csongor Zsolt (dobok). A zenéjük egy energikus kombinációja a dzsessz-és rockzenének, ízesítve néha egy kis blues-os, latin-os vagy funk-os hangzással.

Baard Kolstad (NO)

Fotó: Forrás: Agora Alapítvány

Baard Kolstad egy 27 éves norvég dobos fenomén, aki már 2007-ben nemzetközi sikereket aratott, amikor oszlói utcai produkciói milliós nézettséget értek el a Youtube-on. Arról nem is beszélve, hogy a Los Angeles-i Roland V-drums 2012-es világbajnokságán ő nyerte el a fődíjat. Ugyanebben az évben Pearl Drums és Vic Firth dobművészként jelentették be. Később a Sabian Cymbals és a Remo nemzetközi képviselője, művésze lett. 2013-ban csatlakozott a Leprous progresszív rock/metal zenekarhoz, akikkel három albumot adtak ki, és azóta körbeturnézta velük a világot.

Mehdi Aminian & Nadishana (IR/RU)

Fotó: Forrás: Agora Alapítvány

Ez a két elképesztő és világon egyedülálló zenész első ízben a Dob-Ban színpadán működik együtt ebben a felállásban. A szibériai származású Nadishana megszámlálhatatlanul sokféle hangszeren játszik, zeneszerző és hangtechnikus, aki a saját egyedülálló és innovatív megközelítését – a világ különböző zenei hagyományainak kreatív szintézisét teszi hozzá a fúziós világ zenéhez, a modern technológia segítségével.

Mehdi Aminian egy iráni zenész, zenei kutató, zeneszerző, számos olyan hagyományos kultúrát tanulmányozott, mint például a perzsa, balkáni, délkelet-ázsiai, közép kelet, indiai és romániai. Nagy szenvedélye a különböző tradicionális zene, a kortárs reprezentációk és a hagyományok értelmezésének innovatív kombinációja.

Jimmy Keegan (USA)

Fotó: Forrás: Agora Alapítvány

Olyan zenészekkel játszott már, mint Santana (Supernatural album), John Waite és sokan mások. A világ talán egyik legjobb progresszív rockzenekarának, az amerikai Spock's Beard-nek volt több mint tíz évig a dobosa. Jimmy Keegant a legenergikusabb, legtechnikásabb, leginkább letisztult dobosok közt tartják számon a profi zenei berkekben. Másodszor lép fel Csíkszeredában, a 2013-as fesztiválnak is vendége volt.

A koncertek/fellépések augusztus 3-án 17.30-tól kezdődnek majd a Mikó-vár szabadtéri színpadán, előtte a nap folyamán kurzusok és workshopok lesznek, ugyanakkor többféle gyerekprogramra is várják a közönséget.
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat