Flitteres emlékek: egy korszak a jégen

Vásáros utak kereszteződésében (1.): hogyan jött létre a várostörténeti kiállítás?

A székelyek megtelepedésétől az 1989-es fordulatig tartó időszakot öleli fel az a várostörténeti kiállítás a csíkszeredai Mikó-várban, amely öt év muzeológusi munkát követően valósult meg. Most induló minisorozatunkban a hét teremben látható, augusztusban megnyílt kiállítást mutatjuk be.

A kiállítás létrehozását évekig tartó levéltári- és terepkutatás, valamint tárgygyűjtés előzte meg. Ez alkalommal, a csíkszeredai néhai Rákosi Zoltán mérnök és családja nagytételű adományt ajánlott fel a múzeumnak, melynek részét képezte a műkorcsolya-ruházat is, korcsolyával együtt. Ezt a tárgyegyüttest állították ki a csíki múzeumban a februári hónap tárgyaként, a téli sportok hónapjában.

Vásáros utak kereszteződésében (13.): a kommunizmus évei

Útkereszteződésben címmel nyílt állandó kiállítás 2018 augusztusában a Csíki Székely Múzeum hét termében, izgalmas kalandozást kínálva a múltba: Csíkszereda város történetét mutatja be a látogatóknak. Az elmúlt mintegy másfél évben teremről teremre kalauzoltuk végig olvasóinkat.

Az értékes adomány magába foglalja azokat a korabeli sportújságokat is (eredeti példányok), melyek tudósítanak az eseményekről, versenyekről, díjazásokról, román és magyar nyelven egyaránt, idézve a kor hangulatát és e művészi sportág megbecsülését, értékét. Ilyenek a Sportul popular (1958), Informația Bucureștiului (1960), Előre (1960), Ifjúmunkás (1968), Hargita (1971) stb.

Ezeket kronológiai sorrendben, igényesen összeállítva őrizte meg a család, az utókor számára.

Továbbá, eredeti plakátok, diplomák, kitüntetések, a műkorcsolya szakosztály szervezési dokumentumai is gazdagították a múzeum tulajdonát – avatott be Magyari Éva, a Csíki Székely Múzeum történeti gyűjteményének vezetője.

– vallotta könnyeivel küszködve Seiwarth Éva a 2019-ben Becze Zoltán sportújságírónak adott interjúban, amelynek alapján egy könyv is készült Nagyon szerettem a műkorcsolyát címmel. Ebben mesél többek között a kezdetekről, az akkori nehéz körülményekről, a Hargitai mókusokról, a bukaresti évekről, amikor testvérével, Imolával az országos műkorcsolya-válogatott tagjai voltak. És arról is, hogy milyen öröm volt számára, amikor Csíkszeredában a hokimeccsek szünetében korcsolyázhatott, és a közönség lelkesen tapsolt. Nevetve mesélte, hogy „nem volt nekünk testhezálló harisnyánk, hogy jól nézzünk ki. És történt meg ilyen butaság, hogy jöttek fényképezni Csíkszeredába, és képes voltam csóré lábbal -20 Celsius-fokos hidegben kimenni korcsolyázni, hogy jól nézzek ki a képen.”

A korcsolyázók technikai tudása, a koreográfia és zene mellett rendkívül fontos szerepet kapott a megjelenés és a látványos kosztumáció.

A századelején viselt versenyöltözékek annyiban tértek el a hétköznapi téli ruházattól, hogy azokhoz utcai cipő helyett korcsolyát húztak, természetesen a nők bokáig érő szoknyákban, a férfiak öltönyben léptek jégre. Az 1930-as években, a norvég olimpiai- és világbajnok, Sonia Heine reformálta meg a műkorcsolya-ruházat divatját, mégpedig úgy, hogy az addig megszokottnál jóval rövidebb szoknyás kosztümökben kezdett versenyezni. Több női versenyző követte példáját. Később, az ’50-es évek divatja szerint, a ruhák jelmezszerűvé kezdtek válni, megjelentek az élénkebb színű, gyakran fényesebb textúrájú anyagok, kiegészítve olyan dekorációs elemekkel is, mint például a flitterek.

A tárgyak megtekinthetőek a múzeum jegypénztárában keddtől vasárnapig, naponta 9 és 17 óra között.