HIRDETÉS
Meglepő volt és mégsem az Amerikai Filmakadémia döntése, vagyis, hogy a Zöld könyvet kiáltották ki a legjobb filmnek a 91. Oscar-díjátadón. Meglepő volt, mert nem tűnt igazán komoly befutónak annak a rendezőnek a filmje, aki korábban Dumb és Dumber és a Keresd a nőt! filmeket is rendezte. Bár nem ez volt a célom, most mégis ledegradáltam az alkotót, aki ezúttal
egy tipikusan „Oscarra-szabott” filmmel rukkolt elő, aminek díjazása jól mutatja, hogy az akadémia tagjai továbbra sem mernek nagyot, sőt egyáltalán semekkorát sem kockáztatni az őket övező felháborodások miatt, amiből idén is volt jónéhány.
Kezdve attól, hogy műsorvezető nélkül voltak kénytelenek levezényelni a ceremóniát, egészen addig, hogy rendesen kiakasztották az operatőröket és más filmeseket azzal, hogy bizonyos díjakat, köztük az operatőrit is a reklámszünetben akarták átadni (utóbbitól végül eltekintettek és senki sem „sunyiban”, a képernyőn kívül kellett átvegye a díjat).
A legnagyobb presztízsű filmes díjakat megítélő Amerikai Filmakadémia tagjai tehát érthető módon nem mertek kockáztatni, és „adjátok meg a császárnak, ami a császáré...” elven
mindenkit úgy díjaztak, hogy senkinek se kelljen keserű szájízzel távoznia a gáláról,
így Alfonso Cuarón a rendezői mellett megkapta a legjobb operatőri, Spike Lee a legjobb adaptált forgatókönyvnek, a Zöld könyv pedig a legjobb eredeti forgatókönyvnek és a legjobb filmnek járó Oscart.
Természetesen nem akarták, hogy blaszfémiát kiáltsanak rájuk, ezért díjazták csak a technikai szegmensben a Fekete Párducot és ezért nem lehetett a Netflix által forgalmazott Roma a legjobb filmalkotás, de azért nem hagyták, hogy a legjobb idegen nyelvű film kategóriában bármelyik jelölt elhappolhassa előle a díjat. Zenés filmként a Bohém Rapszódia is megkapta a maga díjait, A kedvenc és az Alelnök pedig bármennyire is jó filmek, be kellett érjék egy-egy Oscarral.
Az alakítások terén a papírforma érvényesült, egy kivétellel: a tuti befutónak számító, immár 7 Oscarra jelölt Glenn Close ismét hoppon maradt, helyette a brit Olivia Colmant díjazták a legjobb női főszereplő kategóriában. Igazán megható pillanat volt, amikor a díjazott ténylegesen meglepődve és lányos zavarában a mentorának tartott Glenn Close-nak is címezte a szavait, miszerint „vágyott erre a díjra, mégsem szerette volna, hogy ez így legyen…”
A többi színészi kategóriában nem született meglepetés, Rami Malek, Mahershala Ali és Regina King kaptak idén szobrocskát az alakításukért,
ezúttal tényleg nem lehet az akadémiát egyoldalúsággal és részrehajlással vállalni, a 2015-ös #OscarsSoWhite hisztéria jegyében idén több fekete és nem amerikai jelöltje és díjazottja is van a versenynek a polkorrektség jegyében.
Nem mindenki távozott azonban elégedetten: Spike Lee például szó szerint kiakadt a Zöld könyv díjazásánál: felállt, kezeivel integetett és el akarta hagyni a termet. Miután ezt mégsem tudta megtenni, a díjátadót követően a backstageben csalódásának adott hangot és elmondta, hogy: „minden alkalommal, amikor valaki autózik valakivel, veszítek”, utalva arra, hogy 1990-ben sem nyert díjat, amikor a szintén egy sofőr-utas kapcsolatról szóló Miss Daisy sofőrje tarolt.
Minden Oscar-díjátadónak vannak sajátos, emberi pillanatai, idén az egyik a Queen énekesének megformálásáért Oscar-díjat kapó Rami Malek esése volt az egyik ilyen momentuma, aki a díjjal a kezében botlott meg és esett le a színpadról. Bár orvosi ellátásra szorult, látszólag nem esett nagy baja.
Visszatérve azonban a díjazásokra: 91. Oscar sem fog formabontóként bevonulni a történelembe, és továbbra is a hagyományos mozizás mellett teszik le a garast az akadémia képviselői, ami valahol rendben is van, hiszen a filmeket elsősorban a mozivászonra készítik.
A független stúdiók már ott vannak a világ filmes élvonalában, a streaming-platformoknak azonban még várniuk kell, emellett a továbbra sincs esélye szuperhősfilmnek a legjobb alkotás díjára.
Amit viszont már megelőlegeznék, hogy jövőre az még sok kérdőjeles, de gigaköltségvetésből készülő, igazi sztárparádénak ígérkező The Irishmannel fog bepróbálkozni a Netflix a legjobb film díjáért, amihez pont ma (bizonyára nem véletlen az időzítés) adták ki az első kedvcsináló teasert.
U.I.: az Oscar-tippjeim, 24 kategóriából 11 esetben jöttek be. Bár sikerült jól eltalálnom a legtöbb alakítást és a főbb díjakból többet is, a technikai kategóriákban csúnyán felsültem. No de majd jövőre...
Sokan régi román filmek szép nőszerepeiből, mások kolozsvári vagy marosvásárhelyi színpadokról emlékeznek még Szilágyi Enikő színművészre, aki éppen harminc éve hagyta itt az országot. Sok-sok év után most ismét marosvásárhelyi színpadon látni.
Számos olyan kalandot idéz fel Nagy Lóránt első könyvében, amelyeket olvasván a mai szülők a fejüket fogják, és amelyeket a mai fiatalok talán el sem tudnának képzelni. A nyakleves antológiája című kötet azonban több, mint a gyermek- és kamaszkori csínytevések puszta leírása: egy kor lenyomata.
Szimpatikus, mindenre elszánt koboldok, visszataszító és ijesztő skeksisek, csigalassú, de nagyon bölcs misztikusok, fürödni nem akaró becők – igen, ezek egy tündérmese szereplői, akiket egy kitalált világ és egy különleges erővel bíró kristály köt össze.
Frank Wedekind Lulu című darabját mutatta be szeptember 6-án a kolozsvári színház társulata. Az előadást a budapesti Vígszínház igazgatója, Eszenyi Enikő rendezte, és szeptember 20-án tekinthető ismét meg, a pénteki előadásra pedig jegyet is lehet nyerni.
Egyszerre szép, varázslatos, kőkemény, melankolikus és úgy véres az új Tarantino-film, hogy hahotázom rajta. Egy igaz történethez hozzáadott fikciós sztori, ami akkorát csavart a végén, hogy szinte úgy ugráltam a moziszékben, mint egy koncerten. Spoilermentes kritika.
2001. szeptember 11-ről újabb és újabb bőröket lehet lehúzni, már ami a mozgóképes alkotásokat is illeti. Két friss mozi immár nem oknyomozó, hanem történelmi perspektívából dolgozza fel a témát, s mindkettő nálunk is látható. Ajánló.
Nem reality, ez maga a valóság. Maris egy modern kori rabszolga, akit a sors egy dokumentumfilm-rendezővel hozott össze. A történetből készült, Egy nő fogságban című alkotást a Doklavina keretében néztük meg.
Ha Várnába vinne utunk – és miért ne vinne –, van egy hely, amit nem érdemes kihagynunk, ha érdekelnek a közelmúlt tárgyi emlékei.
„Megkereslek és kitípem a beled!” – ismerősek az ilyen és ehhez hasonló fenyegetések? Hallott ön is ilyenről? No és a felvidéki, színtiszta magyar maffiáról, amely a kilencvenes évek végén (és azelőtt is) rettegésben tartotta Dunaszerdahely lakóit? Nem film, nem mozi, hanem egy igen jó regény született a történetből.
Mi is lenne jobb időtöltés a nyaralás utáni, egyre hosszabbodó őszi estékre, mint kedvenc sorozatainkkal elütni az időt, vagy épp új kedvenceket fedezni fel a rendkívül nagy kínálatból? Ehhez ajánlunk most néhány sorozatot a streamingszolgáltatók aktuális kínálatából.
