Meglepő volt és mégsem az Amerikai Filmakadémia döntése, vagyis, hogy a Zöld könyvet kiáltották ki a legjobb filmnek a 91. Oscar-díjátadón. Meglepő volt, mert nem tűnt igazán komoly befutónak annak a rendezőnek a filmje, aki korábban Dumb és Dumber és a Keresd a nőt! filmeket is rendezte. Bár nem ez volt a célom, most mégis ledegradáltam az alkotót, aki ezúttal
egy tipikusan „Oscarra-szabott” filmmel rukkolt elő, aminek díjazása jól mutatja, hogy az akadémia tagjai továbbra sem mernek nagyot, sőt egyáltalán semekkorát sem kockáztatni az őket övező felháborodások miatt, amiből idén is volt jónéhány.
Kezdve attól, hogy műsorvezető nélkül voltak kénytelenek levezényelni a ceremóniát, egészen addig, hogy rendesen kiakasztották az operatőröket és más filmeseket azzal, hogy bizonyos díjakat, köztük az operatőrit is a reklámszünetben akarták átadni (utóbbitól végül eltekintettek és senki sem „sunyiban”, a képernyőn kívül kellett átvegye a díjat).
A legnagyobb presztízsű filmes díjakat megítélő Amerikai Filmakadémia tagjai tehát érthető módon nem mertek kockáztatni, és „adjátok meg a császárnak, ami a császáré...” elven
mindenkit úgy díjaztak, hogy senkinek se kelljen keserű szájízzel távoznia a gáláról,
így Alfonso Cuarón a rendezői mellett megkapta a legjobb operatőri, Spike Lee a legjobb adaptált forgatókönyvnek, a Zöld könyv pedig a legjobb eredeti forgatókönyvnek és a legjobb filmnek járó Oscart.
Természetesen nem akarták, hogy blaszfémiát kiáltsanak rájuk, ezért díjazták csak a technikai szegmensben a Fekete Párducot és ezért nem lehetett a Netflix által forgalmazott Roma a legjobb filmalkotás, de azért nem hagyták, hogy a legjobb idegen nyelvű film kategóriában bármelyik jelölt elhappolhassa előle a díjat. Zenés filmként a Bohém Rapszódia is megkapta a maga díjait, A kedvenc és az Alelnök pedig bármennyire is jó filmek, be kellett érjék egy-egy Oscarral.
Az alakítások terén a papírforma érvényesült, egy kivétellel: a tuti befutónak számító, immár 7 Oscarra jelölt Glenn Close ismét hoppon maradt, helyette a brit Olivia Colmant díjazták a legjobb női főszereplő kategóriában. Igazán megható pillanat volt, amikor a díjazott ténylegesen meglepődve és lányos zavarában a mentorának tartott Glenn Close-nak is címezte a szavait, miszerint „vágyott erre a díjra, mégsem szerette volna, hogy ez így legyen…”
A többi színészi kategóriában nem született meglepetés, Rami Malek, Mahershala Ali és Regina King kaptak idén szobrocskát az alakításukért,
ezúttal tényleg nem lehet az akadémiát egyoldalúsággal és részrehajlással vállalni, a 2015-ös #OscarsSoWhite hisztéria jegyében idén több fekete és nem amerikai jelöltje és díjazottja is van a versenynek a polkorrektség jegyében.
Nem mindenki távozott azonban elégedetten: Spike Lee például szó szerint kiakadt a Zöld könyv díjazásánál: felállt, kezeivel integetett és el akarta hagyni a termet. Miután ezt mégsem tudta megtenni, a díjátadót követően a backstageben csalódásának adott hangot és elmondta, hogy: „minden alkalommal, amikor valaki autózik valakivel, veszítek”, utalva arra, hogy 1990-ben sem nyert díjat, amikor a szintén egy sofőr-utas kapcsolatról szóló Miss Daisy sofőrje tarolt.
Minden Oscar-díjátadónak vannak sajátos, emberi pillanatai, idén az egyik a Queen énekesének megformálásáért Oscar-díjat kapó Rami Malek esése volt az egyik ilyen momentuma, aki a díjjal a kezében botlott meg és esett le a színpadról. Bár orvosi ellátásra szorult, látszólag nem esett nagy baja.
Visszatérve azonban a díjazásokra: 91. Oscar sem fog formabontóként bevonulni a történelembe, és továbbra is a hagyományos mozizás mellett teszik le a garast az akadémia képviselői, ami valahol rendben is van, hiszen a filmeket elsősorban a mozivászonra készítik.
A független stúdiók már ott vannak a világ filmes élvonalában, a streaming-platformoknak azonban még várniuk kell, emellett a továbbra sincs esélye szuperhősfilmnek a legjobb alkotás díjára.
Amit viszont már megelőlegeznék, hogy jövőre az még sok kérdőjeles, de gigaköltségvetésből készülő, igazi sztárparádénak ígérkező The Irishmannel fog bepróbálkozni a Netflix a legjobb film díjáért, amihez pont ma (bizonyára nem véletlen az időzítés) adták ki az első kedvcsináló teasert.
U.I.: az Oscar-tippjeim, 24 kategóriából 11 esetben jöttek be. Bár sikerült jól eltalálnom a legtöbb alakítást és a főbb díjakból többet is, a technikai kategóriákban csúnyán felsültem. No de majd jövőre...
Megrendítő, de felemelő könyvbemutatón vehetettünk részt a 10. Csíkszeredai Könyvvásáron: A mennybe vitt leány – Női sorsok a balladák tükrében című kötet nemcsak a magyar balladahagyomány mélyébe vezet, hanem napjaink női tapasztalatainak tükre is.
Két verseskötet, két különálló pokoljárás, mégis közös stációk mentén. A Talán vagytok és a Pokoljárás nemcsak versekről, hanem belső háborúkról és alászállásról egyaránt mesél. Kopriva Nikolett és Muszka Sándor köteteit mutatták be.
A csend ereje, a bocsánatkérés alázata, az emberekbe vetett hit: Schäffer Erzsébet szavaival megtöltötte mind az Erőss Zsolt Arénát, mind az emberek lelkét szombaton. Együtt elhullatott könnyek, nevetések, végül a mindenki által megértett csend.
A 10. Csíkszeredai Könyvvásáron bemutatott Kulka című könyv nem színészi dicsfényről, hanem emberi sebezhetőségről szól. Egy bizalmon alapuló portré, amelyben Kulka János megmutatja: az igazi dráma az élet, nem a szerep.
Radnóti Miklós nemcsak egy költő volt a huszadik század viharaiban, hanem az emberi méltóság képviselője is. A 10. Csíkszeredai Könyvvásáron megnyílt vándorkiállítás – „Csönd ül szívemben” címmel – méltó emléket állít ennek a kivételes életműnek.
Mi tesz egy helyet szentté? És lehet-e az írás vagy a zene maga is egy szakrális tér? – ezekre a kérdésekre kereste a választ Juhász Anna irodalmár Száraz Miklós György íróval és Dresch Mihály zenésszel a Sanctum című sorozat egyik különleges estjén.
A költészet nem trend kérdése – állítja Markó Béla költő és Tompa Gábor színházi rendező, költő. Szerintük a vers – legyen az szonett vagy gyászköltészet – ma is érvényes forma, ami lehet otthon, menedék és néha kiút.
Egy rendhagyó pódiumbeszélgetés a Csíkszeredai Könyvvásár második napján: Balla Zsófia és Markó Béla, két összeszokott, de mindig megújuló hang beszélgetett költészetről, generációról, otthonról – és arról, amit embernek lenni jelent.
A Csíkszeredai Könyvvásáron is bemutatták Tompa Andrea Sokszor nem halunk meg című regényét, amely az erdélyi holokauszt feldolgozatlan történeteit és a női testet ért megaláztatásokat tárja fel. A szerzővel Dánél Mónika tanár, kutató beszélgetett.
A 10. Csíkszeredai Könyvvásár második napján reflektorfénybe került az erdélyi magyar irodalom is: bemutatták az Erdélyi Szép Szó friss antológiáját. A válogatás fiatal és ismert szerzők szövegeiből kínál egy élő képet a kortárs irodalomról.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.