HIRDETÉS
Meglepő volt és mégsem az Amerikai Filmakadémia döntése, vagyis, hogy a Zöld könyvet kiáltották ki a legjobb filmnek a 91. Oscar-díjátadón. Meglepő volt, mert nem tűnt igazán komoly befutónak annak a rendezőnek a filmje, aki korábban Dumb és Dumber és a Keresd a nőt! filmeket is rendezte. Bár nem ez volt a célom, most mégis ledegradáltam az alkotót, aki ezúttal
egy tipikusan „Oscarra-szabott” filmmel rukkolt elő, aminek díjazása jól mutatja, hogy az akadémia tagjai továbbra sem mernek nagyot, sőt egyáltalán semekkorát sem kockáztatni az őket övező felháborodások miatt, amiből idén is volt jónéhány.
Kezdve attól, hogy műsorvezető nélkül voltak kénytelenek levezényelni a ceremóniát, egészen addig, hogy rendesen kiakasztották az operatőröket és más filmeseket azzal, hogy bizonyos díjakat, köztük az operatőrit is a reklámszünetben akarták átadni (utóbbitól végül eltekintettek és senki sem „sunyiban”, a képernyőn kívül kellett átvegye a díjat).
A legnagyobb presztízsű filmes díjakat megítélő Amerikai Filmakadémia tagjai tehát érthető módon nem mertek kockáztatni, és „adjátok meg a császárnak, ami a császáré...” elven
mindenkit úgy díjaztak, hogy senkinek se kelljen keserű szájízzel távoznia a gáláról,
így Alfonso Cuarón a rendezői mellett megkapta a legjobb operatőri, Spike Lee a legjobb adaptált forgatókönyvnek, a Zöld könyv pedig a legjobb eredeti forgatókönyvnek és a legjobb filmnek járó Oscart.
Természetesen nem akarták, hogy blaszfémiát kiáltsanak rájuk, ezért díjazták csak a technikai szegmensben a Fekete Párducot és ezért nem lehetett a Netflix által forgalmazott Roma a legjobb filmalkotás, de azért nem hagyták, hogy a legjobb idegen nyelvű film kategóriában bármelyik jelölt elhappolhassa előle a díjat. Zenés filmként a Bohém Rapszódia is megkapta a maga díjait, A kedvenc és az Alelnök pedig bármennyire is jó filmek, be kellett érjék egy-egy Oscarral.
Az alakítások terén a papírforma érvényesült, egy kivétellel: a tuti befutónak számító, immár 7 Oscarra jelölt Glenn Close ismét hoppon maradt, helyette a brit Olivia Colmant díjazták a legjobb női főszereplő kategóriában. Igazán megható pillanat volt, amikor a díjazott ténylegesen meglepődve és lányos zavarában a mentorának tartott Glenn Close-nak is címezte a szavait, miszerint „vágyott erre a díjra, mégsem szerette volna, hogy ez így legyen…”
A többi színészi kategóriában nem született meglepetés, Rami Malek, Mahershala Ali és Regina King kaptak idén szobrocskát az alakításukért,
ezúttal tényleg nem lehet az akadémiát egyoldalúsággal és részrehajlással vállalni, a 2015-ös #OscarsSoWhite hisztéria jegyében idén több fekete és nem amerikai jelöltje és díjazottja is van a versenynek a polkorrektség jegyében.
Nem mindenki távozott azonban elégedetten: Spike Lee például szó szerint kiakadt a Zöld könyv díjazásánál: felállt, kezeivel integetett és el akarta hagyni a termet. Miután ezt mégsem tudta megtenni, a díjátadót követően a backstageben csalódásának adott hangot és elmondta, hogy: „minden alkalommal, amikor valaki autózik valakivel, veszítek”, utalva arra, hogy 1990-ben sem nyert díjat, amikor a szintén egy sofőr-utas kapcsolatról szóló Miss Daisy sofőrje tarolt.
Minden Oscar-díjátadónak vannak sajátos, emberi pillanatai, idén az egyik a Queen énekesének megformálásáért Oscar-díjat kapó Rami Malek esése volt az egyik ilyen momentuma, aki a díjjal a kezében botlott meg és esett le a színpadról. Bár orvosi ellátásra szorult, látszólag nem esett nagy baja.
Visszatérve azonban a díjazásokra: 91. Oscar sem fog formabontóként bevonulni a történelembe, és továbbra is a hagyományos mozizás mellett teszik le a garast az akadémia képviselői, ami valahol rendben is van, hiszen a filmeket elsősorban a mozivászonra készítik.
A független stúdiók már ott vannak a világ filmes élvonalában, a streaming-platformoknak azonban még várniuk kell, emellett a továbbra sincs esélye szuperhősfilmnek a legjobb alkotás díjára.
Amit viszont már megelőlegeznék, hogy jövőre az még sok kérdőjeles, de gigaköltségvetésből készülő, igazi sztárparádénak ígérkező The Irishmannel fog bepróbálkozni a Netflix a legjobb film díjáért, amihez pont ma (bizonyára nem véletlen az időzítés) adták ki az első kedvcsináló teasert.
U.I.: az Oscar-tippjeim, 24 kategóriából 11 esetben jöttek be. Bár sikerült jól eltalálnom a legtöbb alakítást és a főbb díjakból többet is, a technikai kategóriákban csúnyán felsültem. No de majd jövőre...
Megkaptuk a rég várt befejezést és bár jogosan lehetünk elégedetlenek azzal, amit a fináléban láttunk, kár lenne ez alapján megítélni a sorozatot, ami immár megkerülhetetlen mérföldkőnek számít. Egy nagybetűs élmény volt. Spoileres kibeszélő az sorozatzáró epizódról.
Nem akármilyen szemszögből, az egyik legnagyobb magyar kereskedelmi csatorna révén is megismerhették a nézők a Csíki Sör Manufaktúra alkalmazottainak életét. Az RTL Klub Főnök inkognitóban című műsorának egyik részét Csíkban forgatták, és nem a főnök sztorija volt benne az érdekes.
Grecsó Krisztiánt tavaly ősszel áttétes fej-nyaki tumorral diagnosztizálták. Vele beszélgettem betegségről, gyógyulásról, de a magyar nyelv szépségéről is.
Azt mondja, szerencsés, mert jó emberekkel hozta össze Babba Mária. Magasra tette a mércét, úgy adja át zenei tudását, hogy embert is farag. Igaz magyar embert. Népdalénekes, zenetanár, családapa. Ha színpadon látom, csodálattal figyelem, mennyire szereti, élvezi azt, amit csinál. De nem csak szereti, hisz is benne.
Tizenhárom év különbséggel csatlakoztak a Csíki Játékszín társulatához, de mindketten úgy érzik, hogy jó helyen vannak. A társulat, a közönség szeretete és a színházba vetett hitük is itt tartja őket.
Kegyetlen történelmi drámával állt elő az HBO: a 2019-es Csernobil című minisorozat a 33 évvel ezelőtti atomkatasztrófa eseményeit dolgozza fel. És nem is akárhogy.
Megvalósításában kitűnő, forgatókönyv szempontjából viszont annál sutább, finálét felvezető részt kaptunk a Trónok harcában. Kaptunk egy új főgonoszt is, az pedig továbbra sem nyilvánvaló, hogy ki ül végül a Vastrónra. Spoileres kibeszélő a nyolcadik évad ötödik epizódjáról.
Ha Lenny Kravitz nem az volna, aki: egy szupersztár, egy zenei őstehetség, akkor minden bizonnyal lelkész volna, aki felvillanyozó gospelre ugráltatná a híveit. Valami ilyesmit tett Kolozsváron is, ahol a BT Arénába jó pénzért begyűlt tömeget végül sikeresen lecsalogatta a virtualitás felhőjéből. Szubjektív élményeink beszámolója.
Izgalmas játék: mit emel ki a mindennapokból az íróember, és mit lát meg a szövegben a képzőművész? Péter Beáta, a Liget.ro portál munkatársa mesél a Karcolások blogon megjelent írásokról, a kiállítás ötletéről.
Hiába volt egy, a régi Trónok harca részeket megidéző epizód a nyolcadik évad negyedik felvonása, ha úgyis arra fogunk emlékezni, hogy ez volt az a rész, amiben a készítők egy műanyag Starbucks-poharat felejtettek forgatás közben az egyik asztalon. Vigyázat, spoileres kibeszélő!
