Megfojtott virágok – grandiózus mozifilm az emberi gyarlóságról

Három és fél óra. Ennyi folyamatos figyelmet kér tőlünk Martin Scorsese legújabb filmjének megnézésekor, mindezt pedig – mivel a filmek rövidsége miatt már megszűnt a szünet beiktatásának szokása a mozikban – egyhuzamban.

Persze ez is nézőpont kérdése, nem olyan sok például Tarr Béla Sátántangójának több mint hét órás játékidejéhez képest, ugyanakkor

abból a szempontból sem számít túlságosan kiemelkedőnek, hogy képesek vagyunk egy-egy nyolc órás Netflix-minisorozatot egy leültünkben (fektünkben) ledarálni.

Igen ám, de Scorsese első körben a moziban kéri a néző három és fél órán keresztül tartó figyelmét. Ehhez pedig át kell csoportosítani a szabadidőt, jegyet kell venni, rendesen fel kell öltözni, és három és fél órán keresztül kell ülni egy kipárnázott székben, osztozva annak karfáin két, mellettünk ülő emberrel, és még sorolhatnánk. Scorsese viszont úgy gondolja, hogy

ennyit megérdemel a legújabb filmje, a Megfojtott virágok (Killers of the Flower Moon), valamint maga a mozi intézménye, aminek egyes produktumait, tételesen a Marvel-filmeket pár éve vidámpaki produkciónak minősítette.

A hamarosan a nyolcvankettedik évébe lépő direktor legújabb filmjében egyáltalán nem egy vidámparki utazásra hív több mint három órán keresztül (ahogy azt tette legutóbb James Cameron az Avatar második részével), hanem egy rendkívül súlyos történelmi vétség történéseit tárja elénk, amit az oszázs indiántörzs tagjai ellen követtek el a meggazdagodni akaró fehérek a huszadik század elején. A David Grann által írt Megfojtott virágok című bűnügyi regény alapján

Scorsese ezeket a súlyos atrocitásokat és bűncselekményeket kívánta a széles nyilvánosság előtt megmutatni a maga filmkészítő és történetmesélési eszközeivel, egyfajta szembenézésként a múlttal.

Ám ahogy korábbi filmtervére, Az írre is a Netflix adott végül pénzt a nagy stúdiók helyett, úgy most az Apple tartalomgyártásban érdekelt ágazata döntött úgy, hogy megfinanszírozza a veterán rendező újabb alkotását, így a rövid moziforgalmazás után rögtön elérhető lesz a film az Apple TV+ streamingfelület kínálatában.

Az ír: megfiatalított maffiózók harcai, öreg gengszterek kudarcai

Bár mozifilmnek készült, rövid moziforgalmazás után vált mindenki számára elérhetővé vált Martin Scorsese legújabb filmje, annak köszönhetően, hogy a Netflix forgalmazza az alkotást. A film azonban nem annyira az érdemei miatt, hanem a forgalmazási körülményei és a vele szemben álló trendek miatt került be a köztudatba.

Scorsese ezúttal is két, a szívének kedves és a korábbi filmjeiben rendesen bejáratott színészre, Robert De Nirora és Leonardo DiCapriora osztotta a főszerepeket, a mellettük kisebb-nagyobb szerepekben feltűnő rengeteg sztár mellett az autentikusság jegyében indián származású színészek alakítják a kisemmizendő őslakosokat. Közülük is

kiemelkedik Lily Gladstone, aki Mollie Burkhart szerepében bár sorvadozásra hivatott a film jelentős játékidejében, de alakítása annyira erős és felejthetetlen, hogy biztosan ott lesz a jövő évi legjobb női főszereplők oscar-mezőnyében.

A történet szerint az első világháborúból, hazatérő DiCaprio által játszott Ernest Burkhart felkeresi az oszázsok földjén, Oklahoma államban élő nagybátyját, a De Niro megformálásában látható William Hale-t, aki elmondja neki, hogy

ezen a vidéken szabadon áramlik a pénz az itt feltört, és éppen kitermelés alatt levő olaj miatt.

A korábban kisemmizett oszázsok ennek köszönhetően elképzelhetetlen bőségben élnek, vagyonuk tetemes, intézők, sofőrök és cselédek garmadája áll a rendelkezésükre, ők azonban betegségektől gyötörten sorvadoznak, és némelyiküket meglehetősen korán szólítja magához a Fennvaló. Burkhart a nagybátyja ösztökélésére a maga egyszerű módján hamar beismeri, hogy szereti a pénzt és a nőket, innen pedig adott az út számára, hogy

az indiánokat kiszolgáló egyszerű sofőrként beházasodjon valamelyik családba, hogy aztán maga felé irányíthassa a vagyont, amennyiben házastársa rejtélyes körülmények között egyszer csak elhalálozna.

Ernest tényleg egy egyszerű ember, aki a háború utáni időkben a gyomorbántalmai mellett nem vágyik egyébre, csak arra, hogy pénze legyen, és érezze a megbecsülést, így hát csapni kezdi a szelet a betegeskedő Mollynak, aki számára egyértelmű, hogy a férfi kojotként, pénzszerzési szándékkal közelít felé.

Mindezek ellenére a nő mégis belemegy a kapcsolatba, később pedig a házasságba, és úgy tűnik, hogy Ernest is odaadóan, és igazán szereti őt, ám újdonsült családjukat és rokonságukat egyre több megpróbáltatás éri, kezdve attól, hogy Molly testvérei, később pedig anyja is elhalálozik, addig, hogy az ő cukorbetegségére adott, akkor még újdonságnak, és a kiváltságosok gyógyszerének számító inzulin és a bele kevert nyugtató őt is ágynak dönti.

Mindez azonban csak vázlatos és zanzásított leírása a filmben bemutatott történéseknek, hiszen

a három és fél órás játékidő alatt rengeteg minden bontakozik ki és változik meg, rengeteg szereplő tűnik fel a vásznon, sőt, még a film utolsó fél órájában is jönnek be új szereplők.

Az alkotás cselekménye éveket ölel fel, és Ernesték családi tragédiáin és megpróbáltatásain keresztül mutatja be a vagyonos oszázsok különböző módszerekkel történő legyilkolását, kiszipolyozását azok által, akik köztük éltek, és akikkel tulajdonképpen a fájdalomban és a gyászban is osztoztak a vagyon mellett.

A jótevő mecénásként mutatkozó, De Niro által rutinosan eljátszott William Hale a háttérben kemény keresztapaként operál, aki már mániákusan ódzkodik attól, hogy a gyanú legkisebb árnyéka is rávetüljön a megmagyarázhatatlan halálesetek és gyilkosságok vonatkozásában. Ernest pedig

ott őrlődik két világ között, hiszen míg teljes odaadással szereti a feleségét és gyerekeit, egy rendkívül egyszerű, és manipulálható ember, aki sokszor maga sem érti, hogy mi miért történik körülötte.

Ő csak tudomásul vesz, végrehajt, intéz, és nem számol a tettei következményeivel egészen addig, amíg túl késő nem lesz. És amikor már elfáradnánk ettől a családi drámától, akkor vált át egyfajta bűnügyi thrillerbe az alkotás, amely során a Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) megalakulásának folyamatát láthatjuk, ahogy a Jesse Plemons által játszott Tom White és nyomozótársai megpróbálják felgöngyölíteni a titokzatos oszázs-gyilkosságokat, minden rendelkezésükre álló eszközt bevetve annak érdekében, hogy felkutassák és megtörjék azokat, akiknek közük lehetett ezekhez. Ugyanakkor ők azok, akik nem elégszenek meg azzal, hogy elkapják a gyilkosságokkal megbízott piti bűnözőket (már akik életben maradtak), hanem

egyenesen a kígyó fejét akarják levágni, vagyis bíróság elé állítani azt az embert, aki a gyilkosságok mögött van.

Ernest itt kerül kutyaszorítóba, ugyanis nagybátyja az utolsó pillanatig manipulálja őt, miközben tanúi vagyunk annak, hogy miként csúszik ki az öreg kezei közül irányítás.

DiCaprio a Megfojtott virágokban is megmutatja a páratlan színészi kvalitásait, és újabb oscarra jelölhető alakítást láthatunk tőle, ahogy egy egyszerű embert játszik el élete különböző szakaszaiban: először még fiatalon, és lelkesen, később viszonylagos magabiztossággal, a végén pedig meglehetősen megtörten. A párját alakító Lily Gladstone is hozzá hasonló alakítást nyújt, főleg amikor a megtört, beteg, látomásokkal küszködő és rettegő nőt jelenteti meg a vásznon. Ahogy fennebb írtam, De Niro már rutinból hozza a karaktert, mellettük pedig szintén kivételeset alakít ezúttal is a hibázni nem tudó – és egyre jobban lefogyó – Jesse Plemons is a Szövetségi Nyomozóiroda meg nem vezethető „kopójának” szerepében.

De mindez mit sem érne, ha Scorsese és rutinos alkotótársai nem fognák egybe az egészet: Rodrigo Prieto nagyszerű operatőri munkája, és sok Scorsese-filmen dolgozó, már három Oscar-díjat nyert Thelma Schoonmaker vágásai, valamint

az immár tényleg nagy öregnek számító Martin Scorsese precíz és grandiózus történetmesélési eszközei és direktori víziója mind kellettek ahhoz, hogy ez a hosszú játékidejű alkotás egy újabb mestermű legyen.

Azt mondják, hogy a csúcson kell abbahagyni, és ha Martin Scorsese úgy dönt, hogy nem készít több filmet (amit erősen kétlünk az emberfeletti munkabírása miatt), akkor a Megfojtott virágok az életműve tökéletes lezárása lehet.

Amíg azonban az egészsége engedi, még biztosan láthatunk tőle újabb grandiózusan elmesélt történetet az emberi gyarlóságról és annak különböző vetületeiről, ahogy azt mostani mesterművében is láthattuk.