Menni vagy maradni – ez itt a kérdés! A kivándorlás dilemmája Dragomán drámájában

Olyan színdarab, amely emlékeket ébreszt. Egy kort varázsol elő, amiben csak az volt jó, hogy fiatalok voltunk. A többi kétség, gyötrődés, várakozás és olykor felcsillanó remény volt. Dragomán György Kalucsni című drámájából az süt át a leginkább, hogy mindez bárkivel és bárhol megtörténhetett volna – természetesen Románián belül. Ilyeneket élhetett át az, aki beleszületett azokba a sötét időkbe, amelyekről a dráma szól. Aki pedig nem élte meg azt a kort, annak szolgáljon tanulságul és figyelmeztetésül a darab. Mert mindig résen kell lenni. A történelemben az eszközök változnak, a cél mindig ugyanaz marad: hatalmon lenni, elnyomni a kisembert, megfélemlíteni, lelkébe taposni. Míg végül – Gion Nándor írót parafrazálva – az illető vagy elmegy onnan, ahol a rossz dolgok történnek, vagy önmagát marcangolva, meggyötört lelkiismerettel éli tovább megalázó mindennapjait.

Ne tévesszen meg senkit, hogy Dragomán György magyarországi szerző létére erdélyi témát választott drámájának, hiszen 1988-ig Marosvásárhelyen élt, és kamaszként bőven megtapasztalhatta a romániai viszonyokat. A nem kívántakat is. A létbizonytalanságot, a Szekuritáté mindenható hatalmát, a zaklatásokat, a szürkeséget és a nyomort. A kitelepedési vágyat, ami darabjának egyik fő motívuma. A menni vagy nem menni kérdését, amely egy bizonyos időszakban ott lebegett szinte minden romániai magyar előtt.

„Le kellett rombolnom azt a várost, amelyet elhagytam”

A marosvásárhelyi születésű Dragomán György műveit már több mint harminc nyelvre fordították le világszerte. Bár 15 éves kora óta nem szülővárosában él, erről a városról és a városban megélt diktatúráról írt leggyakrabban. Ennek ellenére szinte sosem jár haza: mi is Csíkszeredában beszélt&

„A Kalucsni a második drámám. Merőben más, mint az első, realistább és önéletrajzibb. Persze ahogy minden, amit írok, ez is csak nyomokban. Családi dráma, kivándorlós dráma, barokkos világpusztulás” – írja honlapján a szerző.

Az elsőt, a Nihil címűt, 2002-ben írta, a Kalucsni ősbemutatónak számít Visky András dramaturg rendezésében. A nézőket a játszótértől egy üvegfal választja el. Olyan érzést ad az embernek, mintha bekukucskálna egy család lakásába, életébe, hétköznapjaiba. Hogy aztán lassan úgy érezzük, mi is részesei vagyunk az eseményeknek. Nem tudom, mások mit gondoltak az előadás alatt, de ahogyan alakult a történet, bennem – aki fiatal felnőttként hasonló dolgokat éltem meg – egyre nőtt a szimpátia a kissé elesett családfő, Gyuri (Dimény Áron remeklése) iránt, és egyre nagyobb lett az utálat (majdnem gyűlölet) Veress elvtárs (a rendkívül hiteles Szűcs Ervin), a szekus irányába (a hatalom embereinek könyvborogatós mániáját például személyesen is átéltem).

A darab legszimpatikusabb figurája azonban a Nagymama (Kali Andrea elbűvölő játékában), aki úgy gondolja, ő majd megoldja a problémákat. A kitelepedés vagy maradás dilemmáját, a szekusok zaklatását tovább tetézi Gyuri hűtlensége is, ám Márta, a feleség (Kézdi Imola újabb lenyűgöző szerepformálása) kitartása a félrelépő férj mellett szerencsésen átmenti a családot a legnagyobb bajokon is. Az igazi tragédiát mégis a házaspár 16 éves lánya éli meg (kettős szereposztásban Sigmond Rita és Jerovszky Tímea), aki végül ártatlan áldozata lesz az egész hercehurcának, amit – látszólag – Gyuri szeretőjének (Albert Csilla Krisztinája emlékezetes marad) bosszúja robbant ki. De a poénokat azért ne lőjük le…

A dráma végig feszült hangulatát némileg oldotta a két költöztető ember fel-felbukkanása, akiknek mindegy, hogy az emberek mennek vagy maradnak, csak a pénzüket kapják meg. A Kalucsni tegnapi történet a mának és a holnapnak. Mementó a múlt század nyolcvanas éveinek. Emlékeztető arra nézve, hogy ha ez néha nem is tűnik fel, azért a dolgok változnak. Dragomán György a 2016 novemberében sorra került kolozsvári bemutatóval majdnem egy időben alkotói díjat kapott a Győri Könyvszalonon (korábban mások mellett Jókai Anna, Szabó Magda, Závada Pál és Jankovics Marcell vehette át az elismerést).