Pestismese patkányhordákkal és parittyával

Különleges történelmi korba ágyazott videójátékkal rukkolt elő 2019-ben a francia Ahsobo Studio. A független, viszonylag kevés fejlesztőből álló csapat – akik a Microsoft Flight Simulator 2020-as kiadásán is dolgoztak –,

a százéves háború és a pestisjárvány idején játszódó, sztoriorientált játékot készítettek, A Plague Tale: Innocence címmel.

Ezt nagyon jól fogadták a kritikusok és a játékosok, és 2020 júliusára már több mint egymillió darabot sikerült eladni belőle, ami tényleg kiemelkedő teljesítmény egy európai stúdió játéka esetében, ami bár nem egy tripla A-cím, de nagyon közel áll hozzá. (A folytatásnál épp a napokban jelentették be, hogy átlépték már az egymillió darabos értékesített példányszámot, ami ez esetben a megjelenéstől számítva mindössze pár hét).

A középkori Last of Us-ként is emlegetett A Plague Tale: Innocence (szó szerinti fordításban Pestismese: Ártatlanság) egy testvérpárról szól, akiknek az éppen tomboló háború és pestisjárvány alatt teljesen a feje tetejére az életük:

a nemesi családban nevelkedő Amicia egy szép nap, vadászat közben azon kapja magát, hogy a francia inkvizíció dúlja fel a birtokukat, és hányják kardélre apját és a szolgálóikat, míg az alkímiával foglalkozó anyjuk azon ügyködik, hogy a születése óta betegeskedő Hugo-t, Amicia öccsét kicsempéssze a birtokot körbevevő katonák gyűrűin kívülre.

A cél eljuttatni a kisfiút az alkimisták rendjéhez, akik feltételezhetően kigyógyíthatják őt a rohamokkal és rosszullétekkel tűzdelt állapotából, ám a francia inkvizíció tagjai is épp a fiú miatt dúlták fel a birtokot, hogy vezetőjük számára megszerezzék a fiú titokzatos erejét, a benne lakozó „maculát”, ami képes a pestisjárványért felelős és mindent felemésztő patkányhordák irányítására.

A Plague Tale első része tehát egy macska-egér harc, pontosabban egy ember-patkány és ember-ember elleni küzdelemsorozat, amiben az általunk irányított Amiciával és az ő kezébe kapaszkodó Hugóval, valamint az időközben hozzánk csatlakozó útitársakkal és segítőkkel törünk előre a kegyetlen, és mindenféle akadályokkal tűzdelt világban.

A legtöbb helyen patkányok hemzsegnek, amelyek egyedül a tűztől tartanak, és ha kialszik a minket körbevevő fény, vagy közéjük merészkedünk, pillanatok alatt rágják le a húst a csontjainkról (ez a játékbeli halál, ami után kezdhetjük újra a korábbi checkpointtól).

Ezt a kilátástalan helyzetet azonban Amicia az előnyére fordítja, hiszen ezek a hemzsegő patkányhordák a járőröző katonák ellen is „bevethetők”, csupán egy kis leleményességre és az anyjától, valamint annak tanítványától, az őket kísérő Lucastól tanult alkímiai fortélyok megfelelő használatára van szükség.

A főként lopakodásra, taktikus harcokra és feladványok megfejtésére koncentráló, összesen mintegy 6-7 órát felölelő játékmenet a legtöbb vetületében a már játékipari klasszikusnak számító The Last of Us részeit idézi, csak itt épp egy középkori világban, ahol

rajtunk áll, hogy miként küzdjük le az előttünk álló akadályokat annak érdekében, hogy előrehaladhassunk a sztoriban.

The Last of Us II: interaktív történetmesélési bravúr egy kegyetlen világról

Vannak a videójátékok, és van a The Last of Us. Ez a játék ugyanis már egy külön jelenség, aminek a nemrég megjelent második része akkora port kavart a játékos-körökben, hogy még sokáig elemzések és viták tárgya lesz. Kritika. 

Ehhez a nem mindennapi játékhoz készítette el 2022 őszére az Ahsobo Studios a folytatást, ami bár nem akkora léptékű ugrást jelent a két cím között, mint például a hivatkozott The Last of Us és a The Last of Us Part II esetében, de egy kis stúdió esetében a két játék közötti minőségbeli különbség így is figyelemre méltó.

Az október 18-án megjelent A Plague Tale: Requiem-ben mondhatni, kinyílt valamelyest a világ, és már nem mindenhol egy lineáris, minden szinten behatárolt pályán kell előrehaladnunk, hanem van, ahol mellékfeladatok is megnyílnak számunkra (ráadásul úgy, hogy ezek nem mennek a fő történetszál rovására), ugyanakkor

minden konfrontációt, illetve harcot az előző részhez képest jóval nagyobb szabadsággal oldhatunk meg, illetve küzdhetünk le a rendelkezésünkre álló készlet- és fegyverarzenállal.

A második részben a parittya és az alkímiai eszközök mellett egy számszeríjjal is bővül Amicia eszköztára, ehhez azonban rendkívül szűkmarkúan méri a játék a nyílvesszőket, úgyhogy

aki arra számít, hogy ezúttal halomra nyilazza az összes útjába kerülő katonát, az csalódni fog, hiszen itt is ugyanúgy szükség van a leleményességre és a taktikázásra, mint ahogy az első játékban is.

A megfelelő fejlesztésekkel azonban most szinte bármit kombinálhatunk bármivel: parittyázhatunk a soha ki nem fogyó kövek mellett patkánycsalit vagy az ellenfelet lángra gyújtó esszenciát, de lőhetünk tüzes nyilakat vagy épp tüzet kioltó vegyületet, aminek segítségével az ellenség fáklyáit olthatjuk el, miközben körbeveszik őket a mindent letaroló rágcsálók, és így tovább…

A patkányok megjelenítésében is nagyot fejlődött a játék, ugyanis a fejlesztők elmondása szerint, míg az első játékban mintegy ötezer patkány „megjelenítésére” volt képes az adott hardvare-k teljesítőképessége (Xbox One, Playstation 4) miatt, addig

a folytatásban már helyenként háromszázezer patkányt is láthatunk a képernyőn a Playstation 5, Xbox Series S/X konzolokon, valamint a Nintendo Switch felhőalapú szolgáltatásán keresztül, szóval az ezen a téren való előrelépésre egyáltalán nem lehet panasz.

A probléma viszont ott kezdődik, hogy a játék második részét már csak újgenerációs konzolokra adták ki, pont arra hivatkozva, hogy nagyléptékű fejlődés történt, azonban sok játékos a megjelenéskor szembesült azzal, hogy

a játék az újgenerációs konzolokon mindössze 30 FPS-sel (30 képkocka/másodperc) fut, ami már-már elfogadhatatlan, hiszen az új konzolokra is kiadott játékok a felskálázott 4K-felbontású látvány mellett 60 FPS teljesítményre is képesek.

Arról nem is beszélve, hogy a látványos vizuális effekteknél (például a hirtelen fellángoló tűznél) bizony bizony a képkocka-frissítés beesik 20-30 képkocka/másodperc alá is, az időnkénti akadozásokról nem is beszélve. Mindez ráadásul annak tükrében, hogy az első játék tavaly júniusban megkapta a maga újgenerációs update-jét, amivel 60 FPS-sel futott a Playstation 5 és Xbox Series S/X konzolokon. Mindezt leszámítva azonban

a játék látványa így is lélegzetelállító és az egyik leggyönyörűbben kidolgozott, kiszélesedő és valamelyest szabadon bejárható játékterekről nem is beszélve, ami aztán tényleg átadja az egyedi középkori hangulatot.

A játék sztorijára sem lehet panasz, hiszen minden tekintetben „nagyobb lett” az elődjénél. Mint kiderül, az inkvizíció legyőzése utáni viszonylagos békeidőt követően nem múlt el Hugo betegsége, sőt valamelyest megtanulta uralni is az azzal járó erőt a patkányok irányításával, amelyeket dühében ráküldhet a velük szembenálló katonákra, a gyógyulást azonban mindennél jobban szeretné, és úgy tűnik, hogy

ez meg is történhet, ha eljutnak egy titokzatos szigetre, ahol állítólag egy csodát tevő forrás megszüntetheti ezt a nemkívánt állapotot.

Ezt tehát a második rész tétje és célja, de ahogy a clikbait címekben is sokszor elhangzik: „ami ezután történt, arra senki nem számított”, és így lesz a békés status quo-ból ismét hadiállapot, ami

nagyobb léptékben lényegében ugyanazt az utat járja be, mint az első rész, csak drámaibb befejezéssel.

Itt is lesznek segítőink, akiknek képességei jobban hasznunkra lesznek, mint az első rész kísérői esetében, ugyanakkor egyfajta családi ellentét is kibontakozik a főszereplők között, hiszen Amicia és Hugo édesanyja továbbra is kitart azon szándéka mellett, hogy a gyereket az inkvizíció tagjai tudják meggyógyítani, míg Amicia ezzel teljesen ellentétes állásponton van.

Így tehát hőseink tizenhét fejezeten és megannyi patkányhordán és katonai őrjáraton kell átküzdjék magukat a hőn áhított cél felé, ez az út pedig ugyanúgy meghasonulásokkal, árulásokkal, csalódással van kikövezve, ahogy történt ez korábban is.

A befejezés lehet, hogy sokaknál kiveri a biztosítékot, de az odavezető út szívfacsaró és nehezen emészthető, hiszen nem egy életigenlő történetről van szó.

A mostani játékfelhozatalban a Plague Tale második része egy tényleg minőségi darab, aminek a hibái ellenére is érdemes esélyt adniuk a sztoriorientált játékok kedvelőinek,

az első részt végigjátszóknak pedig egyenesen kötelező, hogy megtudják, mi lesz Amicia és Hugo sorsa a folytatásban.

A Plague Tale legújabb része ráadásul nem lett olyan botrányos, mint a rá két napra megjelenő Gotham Knights, amit eléggé köszörül a kritika és a játékosok, szóval aki a God of War: Ragnarök megjelenése előtt egy nem nyílt világú és nem botrányos állapotú, sztoriorientált játékkal akarja elütni az időt, ami a benne megoldandó feladatokkal időnként fel is adja a leckét a játékosnak, az mindenképp adjon neki egy esélyt.

A játék elérhető az Xbox Game Pass kínálatában, de Playstation 5-re is megvásárolható lemezes vagy digitális formában.