Abortusz: az életekre nyomot hagyó döntés

Múlt héten egy észak-ír abortusztörvény-módosítás miatt a közösségi hálón felhasználók tömegének profilképei sötétültek el világszerte, és a világ legsötétebb napjaként emlegették október 22-ét. De miért is? Számos sajtóforrásból azt lehetett olvasni, hogy míg eddig Észak-Írországban bűncselekmény volt a terhességmegszakítás, most a terhesség 28. hetéig megengedték azt, vagyis egyik végletből a másikba estek az írek. Mint sok esetben, ezúttal is kiderült, hogy a rohamosan terjedő információ nem igaz, vagy legalábbis nem úgy igaz. Az Amnesty International szervezet információi tisztázzák, hogy

Észak-Írországban tulajdonképpen dekriminalizálták a terhességmegszakítást, ami azt jelenti, hogy ezután nem lehet büntetőeljárást indítani sem a nő, sem pedig az orvosok, nővérek ellen.

Eddig az abortusz bűncselekménynek számított, kivéve, ha a nő élete veszélybe került, vagy fennállt a kockázata maradandó fizikális, vagy mentális károsodásának. Bűncselekmény volt akkor is, ha a nő szexuális erőszak vagy vérfertőzés áldozata volt, esetleg olyan magzati abnormalitás állt fenn, aminél orvosilag megállapítható volt a magzat születés előtti, közbeni vagy röviddel azutáni halála. 

Észak-Írország szabályozása a nemzetközi jog minimális előírásainak sem felelt meg – jegyzi meg az Amnesty International, rámutatva, hogy az eddigi szabályozás nem jelentette azt, hogy a nők minden terhességet kihordtak, az Észak-Írországban élő nők Angliába és Walesbe utaztak abortuszra, csak tavaly 1053 nőnek kellett ezt az utat végigjárnia. S mit mondanak az új szabályok? A 2020. március 31-én életbe lépő törvény értelmében a nő kérésére a terhesség 14. hetéig végzik el a magzatelhajtást, valamint az abortusz lehetséges lesz a terhesség első 24 hetében, de kell két orvos jóváhagyása, akiknek abban kell egyetérteniük, hogy a gyermekvállalás nagyobb kockázatot jelent a nő fizikai vagy mentális egészségére, mint a terhesség megszakítása. A 24. hét után az abortusz akkor lesz megengedett még négy hétig, ha a nő élete veszélybe kerül, a magzat erős abnormalitása áll fenn, vagy a nőre nézve fennáll a komoly fizikai vagy mentális sérülés veszélye. 

Az észak-ír törvénymódosítás azonban felfedte: továbbra is nagy tabu és éles vitákat generáló kérdés az abortusz nálunkfelé is. Éppen ezért voltunk kíváncsiak, hogy milyen az abortusz etikája, elfogadottsága manapság itt, Erdélyben.

Ha megnézzük a romániai vonatkozó törvény előírásait, azok bizony nagyban hasonlítanak a sokak által vitatott észak-ír új szabályozáshoz: a terhességmegszakítás nem számít bűncselekménynek az 1989-es rendszerváltás óta, abban az esetben végzik el a nő kérésére, ha a terhesség nem haladja meg a 14. hetet, az előrehaladottabb terhességet akkor szabad megszakítani, ha annak terápiás célja van, vagyis fennáll az anya egészségének veszélye, vagy a baba súlyos károsodása.

Camelia Voicu csíkszeredai nőgyógyász szerint az elmúlt években csökkent ugyan a saját kérésre történő terhességmegszakítások száma, viszont ahhoz képest, hogy a 21. században már igen nagy a választék a fogamzásgátlási módszereket illetően, még mindig elég sok nő kéri nem kívánt terhessége megszakítását. „Szükség is lehet a terhesség megszakítására, de beszélhetünk saját kérésre történő terhességmegszakításról is. Bármelyik esettel is állunk szemben, ez lelkileg megterheli az érintett nőt” – magyarázza a szülész-nőgyógyász főorvos. A doktornőnek több olyan esete is volt, amikor a terhességmegszakításra jelentkező nő a vele folyatott beszélgetés nyomán meggondolta magát. Hosszas beszélgetések ezek, melyeknek köszönhetően a várandós asszony végül lemond az abortuszról. „Ha abortusz szándékával keresnek meg, először elbeszélgetünk, megesik ugyanis, hogy ilyenkor tudatában sincsenek annak, hogy mit szeretnének. Adott egy nő, talán nem is él párkapcsolatban, az anyagi helyzetét sem látja megfelelőnek egy gyermek felnevelésére, s elbizonytalanodik. Mit mond a család, a rokonság, a szomszédok? Pánikba esik. Talán legbelül érzi, hogy mit szeretne, de nincs bátorsága ezt felvállalni. Most is van olyan esetem, hogy terhességét akarta megszakítani egy nő, és most közeledik a szüléshez” – meséli.

Az abortuszra jelentkezők indítékai különbözőek. Összevisszaság van a fejükben – jegyzi meg a doktornő –, és úgy érzik, az abortusz megoldja a problémát. „Lehet, azt mondta a férje, most nem kell, nincs pénz rá. Lehet, ő igazából szeretné, de annyit tud, hogy nem most, már annyit hallotta, hogy ő maga is elhiszi.

– mondja Camelia Voicu. Nyilván arra is van példa, hogy a nő hallani sem akar a magzat megtartásáról. „Van, akit nem érdekel. Aki határozottan ezzel a szándékkal érkezik és tántoríthatatlan, azt egyébként a fizikai fájdalom nem is érdekli.”

A doktornő szerint az, hogy valaki a terhesség megszakítása mellett dönt, sokszor neveltetés kérdése is, de függ a társadalmi helyzettől. Többnyire középosztálybeli nők azok, akik ezt az utat választják, de tinédzserek is érkeznek, jó esetben édesanyjukkal. „Mindenkit próbálunk megérteni. Számtalan helyzet van, azokat nem tudom megérteni, akik már többedjére kérik az abortuszt. Kevesen vannak, de erre is van példa” – fűzi hozzá. A doktornő szerint fontos, hogy az abortuszon átesett nő érezze a család, a társ támogatását. „Szeretném remélni, hogy a partnerek közösen hozzák meg a döntést, és a nő végül megkapja a lelki támogatást, amire nagy szüksége van” – mondja Voicu doktornő.

Moscu Katalin kolozsvári műépítész egyike volt azoknak, akiket felháborítottak a múlt heti történtek a közösségi hálón: nem a gyászba borult profilképek, hanem a szenzációhajhász média, amely félretájékoztat, és ezzel szélsőséges emberi reakciókra bírja rávenni olvasóit. „Az Észak-Írországban fél év múlva hatályba lépő törvény az, ami Nagy Britanniában már 1967(!) óta hatályban van. Az abortuszok száma valószínűleg ugyanaz marad, az észak-ír nők azonban ezentúl megspórolhatják a repülő- vagy hajójegy árát, illetve nem kockáztatnak életfogytiglani börtönt” – magyarázza a Ligetnek a kétgyerekes anya.

– magyarázza Moscu Katalin. Úgy véli, kevés ítélkező gondol ilyenkor szélsőséges esetekre: valahogy úgy beszélnek sokan az abortuszról, mintha a nők ezt „jó dolgukban” tennék vagy fogamzásgátló módszernek használnák. „Kétségtelen, hogy erre is van példa. De vajon mit tehet az a 13-15 éves, kiskorú lány, akit saját közeli rokona erőszakolt meg, akit édesanyja nem támogat, inkább hibáztat, aki nem él olyan közegben, ahol egyértelmű lenne számára, kihez fordulhat segítségért? Hogyan befolyásolja egy ilyen cselekedet és a magzat megszülése egész hátralevő életét?” – teszi fel a súlyos kérdéseket.

Rámutat: nem szabad elfelejteni, egy nem kívánt terhességnek mindig vannak negatív következményei: ha egy nő a terhesség kihordása és a szülés mellett dönt, számba kell vennie, hogy milyen körülmények között tudja megszülni és nevelni azt a gyermeket, boldogul-e egyedül is (számos esetben apa nélkül), fenn tudja-e tartani magát, van-e lakása, segítsége, támasza. Tud-e igazából örülni a gyermeknek? Ha pedig az abortusz mellett dönt, fel kell dolgoznia az áldozat meghozatalának terhét. Előfordulhat, hogy egy életre nyomot hagy benne a döntés, vagy fizikailag annyira megviseli, hogy többé nem hordhat ki gyermeket. Hozzáteszi: a nemkívánt terhességre nincs alternatíva, vagy megszülöd vagy elvetéled, megelőzésére azonban igen. „Az erre való felkészítést már 4-5 éves korban el lehet kezdeni azzal, hogy a gyermekeket megtanítjuk a megfelelő szavakra, amivel le tudják írni testük bármely részét, és hogy azzal mi történik/ történhet, ha nem gólyamesékkel etetjük őket, hanem értelmi szintjüknek megfelelően meséljük el nekik a valóságot” – fogalmaz Moscu Katalin.

Szatmári Ingrid csíkszeredai lelkipásztor ugyanakkor úgy véli, az emberi élet érték és kincs, a „Ne ölj!” parancsolat pedig nem csak a már megszületett személyekre vonatkozik, hanem azokra is, akik még az anyaméhben cseperednek. „Biztos, hogy nem leszek népszerű, de úgy tartom, hogy

az abortusz  tragikus döntés, morális, teológiai értelemben bűn, amely megfoszt egy emberi lényt az élet adta millió lehetőségtől.

Amikor ezt a keresztény egyház kimondja, nem elítélni, megvetni akarja azokat, akik ezt a szomorú döntést meghozzák, csak emlékeztet arra, hogy az ember nem dönthet egy másik ember élete felől” – mondja ki a lelkipásztor. Szerinte a terhességmegszakítások több mint kilencven százaléka nem az abortuszpártiak által gyakran felhozott súlyos indokok miatt történik (a nemi erőszak, veszélyeztetett anyai élet, beteg magzat, súlyos nyomor), hanem azért, mert nem megfelelő időben jönne a gyermek. A református lelkész szerint ezt a kérdést nem magánügyként kellene kezelni. Sajnos sokszor hiányzik az apa, vagy tudomást sem szerez a nő döntéséről – mondja –, néha magára hagyja ebben a krízishelyzetben a párját, néha a tágabb család nyomására születik meg a döntés. „Súlyos pszichés, lelki terhet, sebeket okoz a nőnek. Amikor ilyen asszonyokkal beszélgetek, mindig a legnagyobb szeretettel, empátiával fordulok hozzájuk, hiszen nekik van a legnagyobb szükségük a gyógyulásra. Nem az egyházi indoktrináció miatt van bűntudatuk, hiszen még a nem hívők is mélyen, a lelkiismeretükben érzik, hogy az a rossz, ami megtörtént, nem tűnik el az idő múlásával, csak a beismeréssel, a bűnbánattal, a kiengesztelődéssel. Szeretettel és támogató jóindulattal kell tehát a nők, az anyák mellé állnunk, hogy ne maradjanak magukra életük nehéz pillanataiban” – hangsúlyozza Szatmári Ingrid. 

Tiboldi Bea, a Csíki Anyák Egyesületének elnöke úgy véli, sokrétű ok lehet egy olyan döntés mögött, amikor valaki az abortuszt választja. Életkor, karrier, családi viszonyok, egyebek mind-mind elbizonytalaníthatják a nőt, hogy mit tehet ebben a helyzetben. Rámutat, sokkal több felvilágosításra lenne szükség már gyerekkortól, dokumentumfilmek vetítésére, beszélgetésekre házaspárokkal, szakemberekkel. „Ha erős, határozott személyről beszélünk, akinek életére mély hatással van/volt a családi háttér, esetleg vallásos környezetben nőtt fel, sokáig vigyáztak rá a nagyszülők, biztosan nemet fog mondani az élet megszakítására, viszont, ha labilis, bizonytalan életkörülmények közt él az illető, nincs stabil kapcsolata, esetleg otthonról sem hoz erős családmodellt, anyagi gondjai vannak, lakhatási nehézségek... Nehéz dolgok ezek... Sajnálom, amikor ilyesmiken múlik egy-egy megfogant élet.” Azt gondolja, hogy a társadalomnak nem kidobnia kellene magából a nőket, hanem felkarolnia őket. Tiboldi Bea hiszi, hogy a gyógyulás útja a gyászon, a belső golgotán túl mégiscsak szakember beavatással lehetséges: sok alázattal, szeretettel, igaz segítési szándékkal. Valami visszafordíthatatlan megtörtént, túl kell lépni ezen, segíteni kell felállni, és ha nem is együtt, de továbbmenni, megtanítani újra járni, élni a másikat. „Ezek az emberek köztünk járnak, és teljesen hitelesek. Az lenne az igazi, ha felnőne a társadalmunk az igazi problémák kezeléséhez. Nem ítélkezhetünk senki felett, nem vagyunk abban a helyzetben, és soha sem tudjuk, hogy mi magunk mikor kerülhetünk egyik-másik élethelyzetbe” – véli Tiboldi Bea.

A nemkívánt terhességek, és így az abortuszt kérők listáján is igen előkelő helyet foglalnak el a tinédzserek. A gyerekek nincsenek tisztában a szex, szerelem, intimitás, pornográfia, testiség, vonzalom közötti különbségekkel, ezért nagyobb eséllyel teszik ki magukat kockázatos kapcsolatoknak, érzelmi sérüléseknek. Ráadásul a fogamzásgátlás különböző formáiról, a nemi úton terjedő betegségekről is csak részleges információik vannak, emiatt gyakran mindenféle védekezés nélkül, a jószerencsében bízva vágnak neki a szexuális felfedezőútnak.

Városi Emőke iskolai tanácsadó szerint is a legjobb védekezés a megelőzés, vagyis az életkornak megfelelő szexuális felvilágosítás lenne. „A felvilágosítást minél hamarabb el kell kezdeni, természetesen a gyerek életkorának megfelelően. Ez nem konkrétan a nemi aktusról való beszélgetést jelenti, hanem a testképet, nemi identitást, a testünk megismerését, nemi identitással való azonosulást, az énkép kialakítását, értékrend feltérképezését jelenti.

– mondja a szakember.

„Hogy ne maradjanak úgy”: magzatelhajtó mesterkedések a paraszti társadalomban

Mit tettek az asszonyok, hogy „ne maradjanak úgy”? Mi játszott nagy szerepet a fogamzás hárításában, és milyen praktikákat használtak a magzatelhajtásra a paraszti társadalomban? Erről is olvashatnak a Székelyhon napilap pénteki Liget mellékletében.

S mi van akkor, ha megtörténik a baj, vagyis a nemkívánt terhesség? A segítő szakember szerint az élet mindenre produkál forgatókönyvet: van, aki megtartja a gyerekét, akkor is, ha mondjuk az apa nem vállalja, van, akinek a szülők segítenek felnevelni, de van olyan is, hogy a tinik együtt vállalják a szülői feladatokat, s olyan is, hogy a megszületett gyerek szülők, nagyszülők közt teng-leng vagy épp intézetbe kerül. S természetesen számos tinédzser végül a nem kívánt terhesség művi megszakítása mellett dönt. „A tinédzserkori terhesség és az abortusz pont annyira tabu, mint a magzat elveszítése a felnőttek esetében: legtöbbször nem beszélnek róla, és nagyon sokszor eltűnik látszólag nyomtalanul” – fogalmaz az iskolai tanácsadó. Hozzáteszi: márpedig

az abortuszt átélt nő legtöbbször nem teszi túl magát egyszerűen a történteken, akarata ellenére is kötődni kezd a testében élni kezdett magzathoz,

ezért aztán sokszor a lelkifurdalással, bűntudattal kell megküzdenie, ami, ha még csak meg sem oszthatja senkivel, könnyen átfordulhat akár depresszióba is. Ezért fontos a megelőzés, hogy ezt ne kelljen egy fiatalnak sem átélnie, vagy ne kelljen ilyen korai életkorban ilyennel megküzdenie.