Lázár Anna

2019. március 08., 14:44

Nőnek, anyának, nagymamának lenni jó?

Felkért a Liget, hogy írjak valamit erről témáról, hisz közeledik a nők napja s az egyenjogúságé. Az első reakcióm az volt, hogy minden, a címben lévő szerepre udvariasan azt mondjam: nem könnyű. Aztán meg azt, hogy tényleg nem könnyű. Harmadszorra meg hogy kimondottan nehéz. Kivéve talán a nagymamai. Vagy mégsem? Elgondolkoztam. A férfiaknak sem könnyű. Olyan környezetben szocializálódtak, ahol azt tanulták a fiúgyermekükért aggódó anyák s példakép apák százezreitől, hogy a férfi, ha munka után belehuppan a fotelbe, fáradt a lelkem, a családért törte magát össze. A hokimeccsen is. És kiabálta rekedtre magát a focimeccsen.

Ahol férfinak jogosan van hidegrázása a mosogatástól, porszívózástól, teregetéstől,

s egyetlen kinti, a ház körüli tevékenysége – megfelelő morgásmennyiséggel körítve – a szemét le- és kivivés fontos feladata. S ja, és benti feladatként a sörkupakok megfelelő szerszámmal való felpattintása, a sörösdobozok kibontása, s ha vendégek vannak, a borosüveg kidugaszolása, és ha finom a vacsora, bezsebelni azzal a babérokat, hogy „erre is én tanítottam az asszonyt”. És igen, a konyhai feladatok között van még az is, hogy a gőzelszívót kihúzza és bekapcsolja. Ja nem a készülő étel miatt, a sörhöz cigaretta is jár, s jó tudni, hogy a gőzelszívó a férfiaknak füstelszívóként működik. S bár a férfi tele van technikai tudással – bizonyítékként ott vannak a távirányítók kezelésének a nehézségei –, a mosógép és mosogatógép feltöltésének és kiszedésének, beprogramozásának és kikapcsolásának nehéz vizsgáján mindig elbukik. Mintha a Marsra készülő űrjárműtesztelése lenne ez! De anyukám, ehhez te jobban értesz, öleli meg kedvesen az asszonyt, egyébként már csak ilyenkor, mert az elején, egyszer már megmondta, hogy szereti, és szól majd, ha az elkövetkezendő ötven évben valami változik. Kackiás bajusza alatt kajánul vigyorogva azt motyogja: na úgy, kellett nektek egyenjogúság!

A szerző feleség, anya, nagymama és vállalkozó

0 HOZZÁSZÓLÁS
Péter Beáta 2020. július 10., péntek

Amikor a kő beszélget az emberrel

Még gyerekkorában leste el édesapjától a kőhasítás és kőfaragás fortélyait. Nehéz, de szép munka, a követ ismerni és szeretni kell – vallja a csíkszentkirályi André Balázs, aki egyike az az utolsó kőhasítóknak a faluban.

Katona Zoltán 2020. július 09., csütörtök

A törődés bonszai-edényei: Demeter Zsolt

Kerámiából készít bonszai-edényeket Demeter Zsolt, alias Csimi – a klasszikus edényformázás nagy figyelmet igényel, de az újdonsült agyagműves munkái népszerűségük folytán már Svédországba, Spanyolországba és Hollandiába is eljutottak.

D. Balázs Ildikó 2020. július 08., szerda

Bundába hímzett fájdalom: Bodor Mária

A kétgyermekes édesanya a család életében bekövetkezett tragédia után a lelkében keletkezett űrt próbálta valamivel kitölteni. Szeretett volna valami nagyot alkotni. Így született meg Bodor Mária első, saját készítésű csángós bundája.

Antal Erika 2020. július 07., kedd

Felfedezve a Dégenfeld-kastélyt: a viszonylag épségben maradt kutyfalvi létesítményben jártunk

Marosvásárhelytől Kolozsvár irányában alig háromnegyed órányi autóútra található Kutyfalva, ahol a legérdekesebb látnivaló a Dégenfeld-kastély, amely a nyáron megnyitotta kapuit a látogatók előtt. Szombat- és vasárnaponként előzetes telefonos egyeztetés után látogatható. Körbejártuk.

Pinti Attila 2020. július 03., péntek

Peugeot 307: a szerencse dönt

Széles vigyort formáló légbeömlő az első lökhárítóban, „cicás” fényszórók, finoman domborodó motorháztető, franciásan harmonikus forma – a 307-es megjelenésekor mindenki arcára mosolyt csalt. Aztán, ahogy gyűjtötték a tulajdonosok a kilométereket, a boldogságot úgy váltotta fel a frusztráció.

Rédai Attila 2020. július 02., csütörtök

Mire számíthatunk? 2020-as állapotok Kelet-Európa egyetlen krátertavánál

A turizmus nem halott, de alaposan átalakult. A Szent Anna-tónál azonban a járványhelyzettől függetlenül megérett az idő a radikális változásra, és ez meg is történt. Vége a fürdőzések és a tóparti flekkenezések korszakának, de az újdonságok sora ezzel még nem ér véget.

Iszlai Katalin 2020. június 30., kedd

Környezettudatosság: a jövő textiljei

Nehéz elképzelni, hogy hajból, fenyőfa kéregből, csalánból vagy éppen narancsból készült alapanyagokból előállított ruhákat, cipőket, kiegészítőket viseljünk, pedig mindez már lehetséges néhány úttörő textilkészítőnek köszönhetően. 

Liget 2020. június 29., hétfő

Anyagilag is segíthetik az önkormányzatok a kézműveseket

Piactér címmel jelentkezik új, a gazdasági szféra tudnivalóit feldolgozó kiadvánnyal a Székelyhon napilap. Az első számban többek között arról írnak, hogy egy új jogszabály lehetővé teszi az önkormányzatok számára a hivatásos kézművesek anyagi támogatását.

Hajnal Csilla 2020. június 24., szerda

A nő, aki a teát keveri: Csíki Emese

A teáin és fűszerein túl most rá voltunk kíváncsiak, arra a nőre, aki többször is „megnyomta az újraindító gombot”, amíg eljutott a Csodakertbe. Elmesélte nekünk ezt az utat, és mi leírtuk, hogy megmaradjon az idő kifeszített vonalán.

Katona Zoltán 2020. június 23., kedd

Et voilà! És kész! Bálint Tamara gyurmavilága

Figurákkal díszített evőeszközök, bögrére égetett minták, egyedi ékszerek – Bálint Tamara égethető gyurmából, kézzel készít ajándéktárgyakat. Az egyetemi hallgató napjaink azon kézművesei közé tartozik, akik túllátnak a hagyományos mintákon.

Vélemény
Horváth Ildikó: Színek és hangok az éjszakában

Bandukolok az utcákon, kopognak a kockakövek tétova lépteim alatt. Szombat van, mégis minden oly kihalt. Furcsa érzés ...

Tamás Attila: Gyorselemzés a 2019-es Oscar-díjakról

Meglepő volt és mégsem az Amerikai Filmakadémia döntése, vagyis, hogy a Zöld könyvet kiáltották ...

Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról

A Príma Press Kft. által üzemeltetett liget.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A liget.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID liget.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll liget.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs liget.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ liget.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Statisztikai célú sütik

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A statisztikai célú sütik által gyűjtött információk arra vonatkoznak, hogy pl. a látogató az oldal mely részére kattintott, hány oldalt keresett nyitott meg, milyen hosszú volt az egyes munkamenetek megtekintési ideje stb.

A felhasználónak lehetősége van a normál, illetve anonimizált beállítás közül választani.

Például, a Google Analytics IP-anonimizálási funkciója az IPv4-felhasználók IP-címének utolsó oktettjét, illetve az IPv6-címek utolsó 80 bitjét nem sokkal a cím Analytics adatgyűjtő hálózatba kerülése után nullára állítja a memóriában. Ilyen esetben a rendszer soha nem írja lemezre a teljes IP-címet.

Statisztikai célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV

Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

Statisztikai célú sütik:

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – minden funkció aktiválásra kerül

ANONIM – a társadalmi-demográfiai funkciókat inaktiválódnak, és az IP-cím anonimizálásra kerül

Statisztikai célú sütik listája: _ga, _gat, _gid.

 

ANONIM
NORMAL

Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMAL

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.