Mit csinál a versvándor nyáron?

A Liget és a Székelyhon olvasói már bizonyára ismerik Tóth Péter Lóránt Radnóti-, Latinovits- és Pro Cultura Hungarica-díjas versmondót. A versvándornak is nevezett kunsztentmiklósi tanár több mint tíz éve vándorbotra cserélte a katedrát, hogy szerte a Kárpát-medencében rendhagyó irodalomórák és pódiumestek keretében meséljen a legnagyobb költőinkről, hogy batyujában elvigye a vers, az irodalom szeretetét a legkisebb településekre is. Erdélyben, Székelyföldön is többször volt alkalmunk találkozni vele, előadásairól, útjairól mindig szívesen mesélt nekünk. És olyan is volt, hogy – virtuálisan ugyan –, de elkísértük egyik-másik verszarándoklatára. Most pedig arra voltunk kíváncsiak: mivel tölti a nyarat?

»ahol az emberek századok óta küzdenek a mostoha életviszonyokkal és ezer megújuló bajjal, és nem csüggednek el, mert tudják, hogy a sötét borulat mögött is ott van és vigyáz rájuk Isten«.

Nagyanyámtól hallottam először arról az emberről, aki a fenti sorokat írta: Márton Áronról, az Emberkatedrálisról. Nagyapám a székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnáziumban érettségizett. Dédszüleim pedig a Máramaros vidékéről, Rettegről és Bethlenből települtek a mai Magyarországra. Hoztam otthonról egy olyan kíváncsiságot Erdély iránt, ami a mai napig tart, és amikor 2015-ben abbahagytam a tanítást, első versútjaim ide vezettek. Ezért is örültem annak a lehetőségnek, hogy a Lakiteleki Népfőiskola, és azon belül is Lezsák Sándor elnök úr támogatásával részt vehettem a Népfőiskola erdélyi szórványprogramjában” – meséli lelkesen.

Mint mondja, tavasszal a korábban már ismert helyszíneken kívül olyan helyekre is eljutott, ahol azelőtt még nem járt. Olyan szórványtelepüléseken lépett fel, ahol korábban nem volt ilyen jellegű irodalmi előadás: például a Maros-mentén Bátoson, Ratosnyán, vagy Zajzonban a Barcaságban. Meglátogatta a magyarfülpösi szórványkollégiumot, ahol a kisdiákoknak József Attiláról, Szent László király csodáiról, Petőfi és Arany barátságáról mesélt. Járt Szászrégenben, Marosvécsen, Marosfelfaluban, és a csíkszeredai Csángó Kollégiumban. A csángó gyerekekhez Gyimesbe személyesen is kiutazott: Gyimesközéplok, Gyimesfelsőlok, és Gyimesbükk diákjai és pedagógusai már ismerősként köszöntötték.

A Brassó melletti Négyfaluba is eljutottam. Előadásaimat a Lakiteleki Népfőiskolán kívül Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának munkatársai is segítették. Bízom benne, hogy ezek a verstalálkozások ősztől is folytatódnak. Most itthon vagyok, Kunszentmiklóson, és igyekszem a feleségemmel és a két kisfiammal minél több időt tölteni. De persze egy versvándor soha nem áll le teljesen: új szövegeket tanulok, és új előadásokat készítek” – zárja a beszélgetést, mi pedig nem faggatózunk tovább, mert tudjuk, gyorsan elröppen a nyár, de azért még búcsúzóul elmondjuk: várjuk vissza, ha újra vándorútra indul!