Szezonon kívül: májusi élmények a román tengerpartról

Emlékszem, gyerekkoromban nem múlt el úgy év, hogy ne ültünk volna két hetet a román tengerparton, azaz A tengerparton. Más tengerek létezéséről mondhatni nem is nagyon tudtunk, a rendszer elősegítette a belföldi üdültetést, hát kihasználtuk. Hét-nyolc órás (vagy talán annál is több) hálókocsis vagy fekvőhelyes zötyögés a csak idényben járó Szatmár–Mangalia gyorson, s reggel már a sirályvijjogás. Akkoriban persze gyakorlatilag nem is volt más mód a tengerparti üdülésre, de vajon mennyire reális lehetőség ma? A román tengerpart rossz híre miatt hosszú évek óta nem volt helyszíni tapasztalatom, most azonban úgy adódott, hogy egy májusi hosszú hétvégén ez tűnt kézenfekvőnek, így úgy döntöttünk, belevágunk, egye fene, hátha nem bánjuk meg alapon.

Nos, mit mondjak: amint szinte borítékolni lehetett, a benyomások igen vegyesre sikeredtek.

Kezdjük az oda való eljutással. Célállomásnak Eforie Nordot választottuk, ami ugye tulajdonképpen az első üdülőtelep Konstancát követően déli irányba: Mamaiát a várható zsúfoltság miatt inkább kerültük, s szempont volt az is, hogy az utazás minél rövidebb legyen. Az útvonaltervező programok nagyon optimistán öt és fél-hat órát prognosztizáltak a Csíkszereda és Eforie közötti, valamivel több mint ötszáz kilométeres távra, ezt persze személyautóval: a vasúti opcióval most még, idényen kívül nem is számoltunk. Az útvonal a klasszikus/hagyományos, a Prahova völgyén át, Ploiești-nél felhajtva az A3-as autópályára, Bukarest „körgyűrűjén” át az A2-esre, „a napfény autópályájára”, amelyről leszállva még 10 percnyi kocsikázás után el is érjük Eforiet (érdekesség: a Bukarest és Konstanca közötti táv teljes egészében csak 2012 novemberétől tehető meg autópályán).

Amivel persze nem számolnak előzetesen az útvonaltervezők, az a Prahova-völgyi dugó, amelyből menet volt részünk bőven, 10-15 kilométer abszolválása akár két órába is beletelhet, ha az embernek pechje van, nekünk is ráment ezúttal mintegy másfél óránk. Aztán ott vannak persze a megállások, így hiába számoltunk (elméletben) azzal, hogy reggel 8 órás indulással kettőre-fél háromra ott lehetünk, valójában délután öt óra is lett a dologból. Az A2-esnél azt is be kell kalkulálni, hogy a Bukaresttől Fundulea-ig számított mintegy 35 kilométeres szakaszon végig 80-as sebességkorlátozás van érvényben az úttest állapota miatt, úgy sejtem, hogy annak idején, amikor ezt a szakaszt építették, a betonlapokat részesítették előnyben az aszfaltozás helyett, s azok ugye szétcsúsznak, a keletkezett réseket pedig eléggé amatőr módon sikerült csak orvosolni, így a nagyobb sebességnél fennáll annak a veszélye, hogy szétdurrannak az abroncsok. Jó román módszer szerint a szakasz újraaszfaltozása helyett inkább a kitáblázást választották az illetékesek.

A Fetești és Cernavodă közötti, a Duna-hidat is magába foglaló szakaszra külön illetéket kell fizetni (személyautóra egy átkelésre 13 lejt), amelynek kiegyenlítése azonban már SMS-ben vagy az interneten, illetve különböző telefonos appokkal egy-kettőre megoldható, így időveszteséget nem okoz.

Összességében a megközelítésről elmondható, hogy a legrosszabb esetben is 7-8 óra autózással Székelyföldről letudható, ami azért még mindig versenyképes a legnagyobb vetélytárs bolgár tengerparthoz képest is, nem beszélve a görög vagy horvát partokról, amelyek ennél legalább háromszor több idő alatt érhetők csak el autóval.

Na de mit találunk ott? A könnyebb megközelítés kárpótol-e a balkáni fílingért, ami ott vár minket?

Ez persze egy olyan kérdés, amit ki-ki magának kell eldöntsön. Eforie Nord egy csendesebb, nyugisabb üdülő hírében állt mindig is, ide nem azok jönnek, akik éjszaka bulizni szeretnének, hanem akik a tengerpartot önmagában szeretnék kiélvezni, s mellette nem árt persze, ha van, ahol jókat lehet enni, s a szállás pedig lehetőséget ad a pihenésre is. Ez volt a mi fejünkben is, amikor kiválasztottunk egy „villát” két éjszakára mindössze 160 lejért, aminek nagyon jó értékelései voltak, újnak nézett ki és tisztának a képek alapján, s ilyennek bizonyult a valóságban is. Azt persze láttuk a térképről, hogy a „plázsa” nem éppen két perc sétára van tőle, de ezt bevállaltuk: autóval tudunk közlekedni a szállás és a part között, gondoltuk.

És ez volt az a feltételezés, amely hiába tűnik szinte magától értetődőnek, mégis hamisnak bizonyult. Eforie Nord ugyanis jelenleg egy építőtelep, s a tengerparthoz legközelebb eső utcák teljesen fel vannak túrva. Mivel éppen a május 1-je körüli hosszú hétvégén voltunk ott, ezért a munkagépek nem dolgoztak, így a csendet nem zavarták, de a felásott utcákról a port azért szépen kavarta a néha viharos erősségűvé fokozódó szél. Ahogy elnéztük, beletelik még egy időbe, amíg a vezetékcserét aszfaltozás követi, most, májusban a felásott Tudor Vladimirescu utcán keresztül botorkáltak velünk együtt a bátor és/vagy tudatlan turisták a tengerpart felé. Ugyanez a helyzet Eforie Sud-on is, ahol az életveszélyessé vált, két éve beomlott tengerparti sétány felújításának vágtak/vágnak neki az idén, ha majd véget érnek a munkálatok, promenád és új parkok várják majd a turistákat, de addig inkább kerülni érdemes a helyet, mondom én.

Eforie település északi részében összesen 19 ezer szálláshely van (délen csak 2-3 ezer), ami nem is csoda: az itteni homokos tengerpart tágas, akár száz méter széles is lehet, és szezonban még ez is tud zsúfolt lenni. De így májusban szinte csak a miénk az egész partszakasz, hisz a jéghideg tengerben nem érdemes megfürödni. Ami nem jelenti azt, hogy nincs tengerpart-élménye az embernek: a gyerkőc a homokban ugyanúgy el tud lenni, a hullámok látványa és hangja ugyanúgy elringatja az embert, és a napnak is van már jócskán ereje: ha nem vigyázunk, akár le is éghetünk, ha nem is vetkőzünk le, akkor is érdemes az arcunkra némi napvédőt felvinni, akár két-három óra tenger melletti idő alatt is lesülhet a képünk. Ha nem túl erős a szél, s van legalább 15-20 fok a levegőben, akkor van értelme hosszan is a parton időzni.

Azt gondolná az ember, hogy ami az ott tartózkodás anyagi vonzatát jelenti, a májusi időpont meg az üdülő romhalmaz-jellege miatt jobban ki lehet jönni, de ez csak részben jelenthető ki. Feltételezhetően a szállások most elérhetőbbek, mint szezon közepén, de ami a kosztot illeti, nem vagyok meggyőződve arról, hogy alacsonyabbak lennének az árak. Ilyenkor többnyire csak az egész évben nyitva tartó éttermekbe lehet betérni, s azok télen is, nyáron is drágák a tengerparton. Hogy érzékeltessem az árszintet, példának okáért egy átlagos méretű sügérből készült fogást 35-40 lejért lehet elfogyasztani, a hallevesért (csorbáért) akár 15-20 lejt is elkérhetnek. Egyetlen családi étkezés ára könnyen elérheti a 100-150 lejes szintet, és nem nagyon van alternatíva, mert a legtöbb kajálda még zárva van ilyenkor.

Persze Eforie Nord egyik előnye, főleg a személyautóval utazók számára, Konstanca közelsége, ahol már bővebb a felhozatal. És ez nem csak az éttermek miatt jó: ha mégse tudnánk a parton ücsörögni, akkor itt találunk programot magunknak. A delfináriumot például semmiképp ne hagyjuk ki, a gyerekeknek ingyen van, a felnőttek pedig 20 lejért cserébe nem csak a mintegy félórás, nagyszerű műsort kapják, hanem a delfináriumhoz, hivatalos nevén a Természettudományi Muzeális Komplexumhoz tartozó mikrorezervátumot, egyfajta kisebb állatkertet is meg lehet nézni.

Kár, hogy ahhoz képest, hogy micsoda turistamágnes ez a hely, a látogatók egyáltalán nincsenek kiszolgálva: nincs itt egyetlen működő büfé sem ilyenkor májusban, de szuvenírt sem lehet hazavinni, hisz az ajándéktárgyak boltja is zárva van.

A román tengerpartra jellemző finomvegyesség érzése egyébként egész Konstancán megfigyelhető: vannak jó helyek, de általánosságban egy romhalmaz, minduntalan előbukkan az igénytelenség, a szemét, omladozó régi épületek és félbehagyott betontorzók váltják egymást a belvárosban. Hiába keresnénk a gyerekkorom kedves emlékét jelentő villamost és a trolit is Konstanca utcáin, az éppen madagaszkári kiadatása előtt álló, börtönbüntetése elől elmenekülő Radu Mazăre expolgármester fémjelezte korszak teljesen felszámolta ezt a környezetbarát közlekedési formát itt, átadva a helyet a szennyező autóbuszoknak. A belvárosi, járólapokkal felújított sétálóutcába be van engedve a forgalom, valahogy semmi sem olyan, mint amilyennek lennie kéne.

Csak a tenger. Szerencsére az sosem okoz csalódást.