Szuvenír Csíksomlyóról: hűtőmágnesen a pápa, maketten a kegytemplom

Péter Beáta 2019. május 31., 19:36

Történelmi pillanat előtt állunk: szombaton Szent Péter utóda a csíksomlyói nyeregben mutat be szentmisét. Az ide érkező zarándokok elsősorban a hitbéli élményt viszik magukkal haza, de sokan szeretnek kézzelfogható, tárgyi emléket is őrizni a fontos pillanatokról, különleges helyekről, ahol jártak. Annak néztünk utána, hogy a Ferenc pápa látogatása alkalmából Csíkba érkező zarándokok milyen szuveníreket szerezhetnek be. 

Hűtőmágnes és tükör - van miből válogatni Fotó: Veres Nándor

Noha a közterületeken nem engedélyezett az ajándéktárgyakkal való kereskedés, tehát mozgóárusok sem értékesíthetik az általuk kínált szuveníreket, ahogy az a csíksomlyói pünkösdi búcsú idején történni szokott, a kézművesek, kereskedők, grafikai műhelyek készültek az alkalomra, hogy a Ferenc pápa arcképével ellátott, valamint a csíksomlyói kegytemplomhoz kötődő, különböző tárgyi emlékeket magukkal tudják vinni a Szentatya látogatása alkalmából Csíkba érkező zarándokok.

A Petőfi utca közepén található ajándékboltban

a pápalátogatáshoz kapcsolódó többféle hűtőmágnes, kulcstartó, falióra, hőmérő található, de Ferenc pápát ábrázoló bögre és póló is szerepel a kínálatban.

Aki betér a csíksomlyói kegytemplom szomszédságában található kegytárgyboltba, szintén talál Ferenc pápa arcképével díszített hűtőmágnest és kulcstartót, és itt vásárolható meg a Csíksomlyó Magazin is. A 15. éve megjelenő lap a csíksomlyói pünkösdi búcsú alkalmából szokott napvilágot látni, ezúttal már a Szentatya látogatását megelőzően forgathatják az érdeklődők. Az igényes kivitelezéshez gazdag tartalom társult, kinyitva elsőként Ferenc pápa gondolatai olvashatók a hit átadásáról. Ez a lapszám e köré épül – fejtette ki Gulyás László főszerkesztő.

A 15. alkalommal megjelenő Csíksomlyó Magazin az elmúlt években a pünkösdi búcsúra jelent meg, ezúttal már a pápalátogatás előtt forgatható

Az ünnepi kiadásban Jorge Bergoglio, azaz Ferenc pápa életútjáról és tanításairól olvashatunk, de helyet kaptak a csíksomlyói pünkösdi búcsúról szóló beszámolók, a csíksomlyói Vitos Hajnal búcsúban készült fotói, a kegyhellyel kapcsolatos ismeretanyagok, közölnek írásokat a gyergyóalfalviak búcsújárásáról, és Lukács atyáról és Daczó Árpád néprajztudósról is megemlékeznek. Interjút közölnek Mirk László tanárral, az olvasó megismerheti a kőosztováta legendáját, felidézik a Nemzeti Színház tavaly nyáron a nyeregben előadott Csíksomlyói Passió előadását, Pál Gábor életútját, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (a magazin társkiadója) Boldogasszony kiállítását és alkotótáborát, valamint Gáll Tímea és Ádám Gyula Kölcsönkért kovász című könyvét is ajánlják az olvasóknak. Gulyás László elmondása szerint azzal a hittel állították össze Csíksomlyói Magazin ez évi számát, hogy hozzájárulhatnak ennek a különleges ünnepi évnek a tudatos megéléséhez, a megünnepléséhez.

Ugyancsak tartalmas olvasmányt kínál a Székelyhon napilap pénteki száma, amely kiemelten foglalkozik Ferenc pápa látogatásával.

A Szentatya csíksomlyói látogatása alkalmára tervezett hűtőmágnes és kiadvány Fotó: Gábos Albin

Egy csíkszeredai reklámgrafikai cég a Szentatya csíksomlyói látogatása alkalmából tervezett hűtőmágnest, amelyen Ferenc pápa alakja mellett látható a csíksomlyói Mária-kegyszobor, valamint a Hármashalom oltár keresztje. A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórháznak és a csíksomlyói ferences rendnek száz-száz darab hűtőmágnest adtak át. A hűtőmágnes mellett kiadványt is készítettek az alkotók magyar és angol nyelven Csíksomlyó és a kegyszobor történetéről.

Négy nyelvű fotóalbumot állított össze Ferenc pápa látogatása és a pünkösdi búcsú alkalmára Molnár Attila fotótörténész és Balogh László, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának könyvtárigazgatója,

Csíksomlyó mint szakrális tér

címmel. A kiadvány, amely a könyvesboltokban vásárolható meg, igényes ajándék lehet a zarándokok számára. A szerzők ötletét a Petőfi 36 projekt karolta fel, a képek nagy részét magánszemélyek bocsátották rendelkezésükre, néhányat pedig a Csíki Székely Múzeum. A magyar, román, olasz és angol nyelvű kiadvány 76 fotót tartalmaz Csíksomlyóról és a vonzáskörzetében történt eseményekről. A felvételek közül a legrégebbi 1898-ban készült és a csíksomlyói kegytemplomot ábrázolja, ugyanakkor az első székely leány találkozó felvonulásáról megörökített fotó is látható. A fotók mellett számos képeslap is bekerült az albumba, ezeken a korabeli üdvözletek is olvashatók.

Csíksomlyóról és a vonzáskörzetében történt eseményekről készült fotókat, valamint korabeli képeslapokat tartalmaz az album Fotó: Gábos Albin

A Rizalit Grafikai Műhely egy érdekes termékkel készült: a székelyudvarhelyi csapat a csíksomlyói kegytemplom összecsukható modelljét készítette el. A modell egy mappában foglal helyet, amelyet ha kinyitunk, megjelenik előttünk az épület háromdimenziós modellje. A belső íven egy rövid leírást találunk a templom és a kegyszobor történetéről. A belíven levő rajzokat a kegytemplomról és a Mária szoborról Széles Ferenc készítette. Az alkotó elmondta, egy ilyen termék rengeteg kézi munkát vesz igénybe, mivel a modelleket egyenként rakják össze és illesztik be az elkészített borítóba. Széles Ferencnek és a grafikai műhelynek nem ez az első ilyen jellegű projektje: korábban elkészítették a Székelyudvarhely épített örökségét bemutató könyvüket, amely hasonló technikával ábrázol hat nevezetes épület.

“A tervezéskor rendkívül fontos, hogy úgy egyszerűsítsük le a megjeleníteni kívánt épületet, hogy formájában, jellegében felismerhető legyen, de ugyanakkor a túlzott részletesség ne menjen a gyártás és az összeszerelés rovására. Az alkalmazott technológia nagyon sok játékteret enged, de megvannak a tisztán behatárolható korlátai. Mindig szem előtt tartjuk azokat a jellegzetes elemeket, amelyek meghatároznak egy épületet és arra törekedünk, hogy a kész modelleken ezeket megjelenítsük, de sajnos a jelentős méretbeli csökkentés miatt kénytelenek vagyunk kihagyni olyan részleteket, mint például a falakat díszítő stukkók egy része vagy szoborfülkék”

– magyarázta Széles Ferenc a Ligetnek.

Ha kinyitjuk, meglepetésszerűen ugrik elő a kegytemplom makettje

Hozzátette, olyan embereknek szánják ezeket a korlátozott példányszámú emléklapokat, akik egy különleges emléktárgyat szeretnének magukkal vinni Csíksomlyóról vagy hazatérve igazi, a hely jellegét visszaadó ajándékkal szeretnék meglepni az otthon maradottakat. A terméket a csíksomlyói búcsúban, illetve a grafikai műhely Facebook oldalán lehet megvásárolni.

 

Pápai szuvenírek. Van, miből válogatni Fotó: Veres Nándor
Hőmérő is készült a különleges eseményre Fotó: Veres Nándor
A csíksomlyói kegytemplom makettje
Ferenc pápa életútjáról és tanításairól is olvashatunk a Csíksomlyó Magazinban
Fotó: Gábos Albin
Fotó: Gábos Albin
Fotó: Gábos Albin
Ferenc pápa látogatása alkalmából készített bögrék Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Kulcstartó. Kis helyen is elfér Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
A kevésbé színes verziók Fotó: Veres Nándor
Ajándéksorok pápával Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Pólók Fotó: Veres Nándor
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat

 
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról

A Príma Press Kft. által üzemeltetett liget.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A liget.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID liget.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll liget.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs liget.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ liget.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Statisztikai célú sütik

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A statisztikai célú sütik által gyűjtött információk arra vonatkoznak, hogy pl. a látogató az oldal mely részére kattintott, hány oldalt keresett nyitott meg, milyen hosszú volt az egyes munkamenetek megtekintési ideje stb.

A felhasználónak lehetősége van a normál, illetve anonimizált beállítás közül választani.

Például, a Google Analytics IP-anonimizálási funkciója az IPv4-felhasználók IP-címének utolsó oktettjét, illetve az IPv6-címek utolsó 80 bitjét nem sokkal a cím Analytics adatgyűjtő hálózatba kerülése után nullára állítja a memóriában. Ilyen esetben a rendszer soha nem írja lemezre a teljes IP-címet.

Statisztikai célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV

Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

Statisztikai célú sütik:

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – minden funkció aktiválásra kerül

ANONIM – a társadalmi-demográfiai funkciókat inaktiválódnak, és az IP-cím anonimizálásra kerül

Statisztikai célú sütik listája: _ga, _gat, _gid.

 

ANONIM
NORMAL

Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMAL

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Hirdetési célú sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.