Tas von Grof Box. A kutya, amely megtalál a hó alatt

Amikor nem „dolgozik”, marosszentgyörgyi otthonában várja a hazatérőket a négyéves holland juhász, naphosszat futkorászik az udvaron, megugatja az arra járókat, a madarakat, s közben kilométereket fut le a kertes ház udvarán. „A kutyás ház hátránya, hogy nincs szép kertem, de ez a hó alatt most úgy sem látszik” – mondja nevetve Kovács Róbert, miközben otthonába vezet, hogy bemutassa nekünk a hegyimentő ebet.

 Tas – teljes nevén Tas von Grof Box – kitörő örömmel fogadja a hazatérő gazdit, s az idegenekkel is barátságos: megszagolgat, majd nyugtázza, hogy meglátogattuk, s inkább arra koncentrál, hogy a gazdi kihozta a labdát, és mehetünk a havas mezőre játszani. Tasnak ez a legnagyobb öröm.

Kovács Róbert pedig – aki a Maros megyei hegyimentők vezetője – állítja, az a jó kereső kutya, amelyik azért dolgozik, hogy aztán játsszanak vele. Tas pedig ilyen. Előrerohan, körbepisili a helyet mindenütt, de egyetlen füttyszóra visszatér a gazdihoz, s várja, hogy mit kérnek tőle. „Ugass! Feküdj! Hozd vissza!” – hallatszik az utasítás, s Tas végzi is a dolgát. Ha labda van a játékban, még az sem érdekli, hogy közvetlenül mellettünk öt őzike szalad el: az eb csak a játékra koncentrál. „Nem ment ez mindig így. Amikor kicsi volt, futott az őzek után, de meg kellett tanítani neki, hogy ezt nem szabad, mert a hegyen, éles bevetésben sem futhat el egy vad után a keresés helyett” – magyarázza Róbert, aki annak idején szántszándékkal lavinamentésre keresett kutyát, amikor kertes házba költöztek, s bár eleinte belga juhászt szeretett volna, a jeddi Kocsis Attila tenyésztő és kutyatréner győzte meg róla, hogy a holland juhász tökéletes lesz erre a feladatra.

A fajta erőssége ugyanis, hogy még nincs túltenyésztve, ritka kutya nem csak Romániában, de Európában is, éppen ezért a felmenő ágai is sokkal jobbak. A tenyésztő aztán ki is választotta az alomból a legjobb képességű kölyköt, és segített is a kutya kiképzésében.

– magyarázza a büszke tulajdonos.

Elárulja azt is, nem úgy van ám, hogy egyszer kitanítod az ebet, oszt kész: a kutya képzése folyamatos, egy éves koráig az alapokra és engedelmességre kellett nevelni, utána kezdődhetett a keresés tanítása, majd a lavinamentés. Egy ideig mindennapos volt a kutya képzése, de most is hetente legalább háromszor edzeni kell a kutyát, nyáron a keresésre, télen a konkrét lavinamentésre, ezt meg is teszik hetente egyszer a Görgényi- vagy a Kelemen-havasokban. Nem egyszerű, mert nem elég a gazdi, még legalább egy-két ember részt kell vegyen a gyakorlaton.

„Edzéseken elásunk egy embert a hó alá, van hozzá spéci felszerelés, tehát egy levegővel teli bolyába bújik, s mi betemetjük, később jöhet a kutya keresni. Ő általában egy akkora részen kell keressen, amekkora lavina szokott lenni nálunk. Lehet száz métertől többszáz méterig a hossza, s a szélessége is 100-200 méter – ez a maximum, ami le szokott folyni nálunk. A kutya keresi az emberi szagot, te pedig, ha látod, hogy lemegy a lavina nyomáról, visszahívod. Éles bevetésen mindig van egy csapat, aki keresi a hagyományos módszerekkel, és van a kutyás kereső. A négylábú azonban sokkal gyorsabb: egy futballpályányi területet egy kutya bepásztáz tíz perc alatt, egy csapat hegyimentő, amely hat emberből szokott állni, az több óra alatt tudja bepásztázni ugyanezt a távot” – magyarázza a kutya legnagyobb erényét Kovács Róbert. Hozzáteszi:

az időfaktor pedig rettenetesen fontos, egy hó alá betemetett személynek nincs sok ideje, a hó mennyiségétől és milyenségétől is függ, de 15 perc, az a maximum, amit túl tud élni a hó alatt valaki.

Bár sokan nem tudják – mondja a hegyimentő – világszinten az ötödik helyen áll Románia a lavinában eltűnt, meghalt személyek tekintetében, vagyis megelőz számos olyan országot, ahol több a hó, és sokkal több a turista is a hegyen. S hogy miért ez a riasztó statisztika? Kovács Róbert szerint az egy dolog, hogy a Fogarasi-havasokban, de a többi hegyen is elég nagy hó szokott lehullni, de a legnagyobb baj, hogy az emberek nincsenek felkészülve, sem arra, hogy ezeket el tudják kerülni, sem arra, hogy mit tegyenek, ha bekövetkezik a hóomlás. Bár van lavinafelszerelés, az nagyon drága, és még az sem lenne elég, tanfolyamon kellene megtanulni a lavinamentést. A legalább ezer euróba kerülő felszerelésben van jeladó, lavinaszonda és lavinalapát is, de meg kell tanulni használni ezeket. Még ha tudjuk is, hol kell ásni, nem mindegy, hogyan tesszük: márpedig, ha rosszul fogunk neki, több órába is telhet az áldozat kiásása, ami helyes módszerrel csak pár perc.

Mindemellett sok turista egyszerűen képtelen felfogni a veszélyt. „Volt olyan eset, hogy mondtuk, hogy

ne menjen oda, mert lavinaveszély van, ő megvonta a vállát és bement, s negyedóra múlva a hó alatt volt” – mondja a hegyimentő. Emlékeztet, tavaly ketten meg is haltak egy lavinában a Nagyköves környékén, akkor három embert vitt el a lavina, de egyiknek a feje kint maradt, így túlélte. Kovács Róbert szerint a legjobb az lenne, ha nem indulnának el az emberek lavinaveszély esetén a hegyekbe, ahol amúgy friss hóeséskor, vagy tavasszal a hóolvadáskor a legnagyobb a veszély, de az egyre szaporodó motorosszánosoknak is nagy esélyük van, hogy lavinát indítsanak be.

– mutat rá a hegyimentő.

Ilyen és ehhez hasonló esetekre van kiképezve a négyéves Tas, aki lavinában éles bevetésen még nem volt, de más hegyimentős, keresős akciókban már vett részt, évi öt-hat éles bevetésen volt, legutóbb esztenán eltűnt gyerekek keresésére indult a négylábú.

Tas amúgy most 33 kiló, marmagassága 60 centiméter körül van, vékony testalkatú, mozgékony eb, aki naponta körülbelül fél kiló kutyatápot kap. „Általában naponta egyszer kap enni, egy fél kiló az adagja, amit körülbelül három másodperc alatt el is tüntet. Télen és komolyabb edzéseken kap még pluszt, ilyenkor nyers húst, az a jó még a kutyának. A jó kondiban lévő kutya több órán keresztül tud keresni, s tud jönni mögöttem a nagy hóban” – mondja a hegyimentő.

Kérdésünkre elárulja, lavinamentésre úgy nyolcéves korig alkalmasak a kutyák, utána már kezdenek öregedni, ha a szaglásuk jó is, nincs már kedvük annyit mozogni, felmenni a hegyre. Ő viszont tud olyan holland juhászról, amely már tíz éves, de még mindig dolgozik. Ezek a kutyák amúgy minden évben újra is vizsgáznak, hogy bizonyítsák, továbbra is alkalmasak keresésre, életmentésre.

Lavinamentő kutyából amúgy nincs sok az országban, jelenleg összesen nyolc, a Tas egyike ezeknek.

Kovács Róbert szerint ez nagyon kevés ahhoz képest, hogy mennyi hegy és mennyi lavina van nálunk. Franciaországban, Olaszországban vagy Kanadában például többszáz ilyen kutya van, de a hegyimentő szerint míg itthon csak a profik képezik ki erre a kutyáikat, ezekben az országokban sokkal többen fontosnak tartják ezt, így aki a hegyen lakik vagy turizmussal foglalkozik, annak általában van egy ilyen kutyája, hogy ha baj van a közelben, akkor tudjon segíteni. A Maros megyei hegyimentők egy másik tagja is próbálkozik, nemrég egy labradort vett azzal a céllal, hogy majd lavinamentő kutyát képeznek ki belőle, el is kezdtek már dolgozni a még kölyöknek számító kutyával. Hogy sikerül-e, ezt még nem lehet tudni ilyenkor. Lehet, hogy nem lesz alkalmas a kutya rá, hiába foglalkoznak vele. Kovács Róbert úgy véli, neki szerencséje is volt Tassal, mert jó természetű, játékos, dolgos kutya, amellett persze, hogy gondosan volt kiválogatva és sokat képezve is. Tasnak ugyanis az élete a játék, a munka, s amit nagyon nem szeret, az az, amikor játék után haza kell menni, majd a gazdi becsukja a kaput maga után, és ismét dolgozni megy. Ezúttal nélküle. Hangos ugatással jelzi, hogy ezt ő bizony egyáltalán nem szereti.