Tér, amely a gyermekekért van

A mai értelemben vett játszóterek bő száz évvel ezelőtt jöttek létre, addig a gyerekek az utcákon, a szabad tereken gyűltek össze játszani. Elsőként a lipcsei Schreiber doktor indított el mozgalmat az 1860-as években, hogy a gyerekek számára külön tereket hozzanak létre, ahol szabadon mozoghatnak, levegőn tartózkodnak. Ekkor alakultak meg az ún. homokkertek.

„Érdekes, hogy amióta léteznek játszóterek, léteznek szabályzók is. Elsőként az Amerikai Egyesült Államokban vezettek be törvényeket a játszóterekre vonatkozóan. 1906-ban megalakult a Playground Association of America (Amerikai Játszótér Egyesület), és megfogalmazták, hogy a játszótér egy olyan szabadtéri hely, ahol meghatározott keretek között a gyermekek társas érintkezésre és interakcióra képesek szülői felügyelet nélkül.

Az első játszóterek focipályák voltak tulajdonképpen. A szervezet azt is hangsúlyozta, hogy milyen is kell legyen egy ideális játszótér. Ez azóta nem szabadott volna változzon ebben a több mint száz évben, de sajnos nagyon megváltozott. Aztán később Európában is kezdtek játszótereket létrehozni, főleg a skandináv országokban, Németországban, és ott is átvették ezeket az elveket, hogy egy ideális játszótér fel van osztva kor szerinti terekre, mosdók kell legyenek, árnyékos helyek, sőt még medence is” – magyarázta Biró Hanna csíkszeredai tájépítész a Cseperedők családi fesztiválon tartott Játszóterek régen és most című előadásában.

Mint mondta, az ipari forradalom, az urbanizáció is hozzájárult, de legfőképp a motorizáció miatt jött létre a játszóterekre való igény, mert amíg lovas kocsikkal közlekedtek az emberek, félre lehetett ugrani, de az autók megjelenésével nem lehetett többé az úton játszani. Mivel az autók mellett gyalog is kellett közlekedni, létrehozták a járdákat.

„A gyermekek felszorultak ide, illetve beszorultak a lakásokba, ami az 1900-as évek elején nem volt számukra nagy élmény. New Yorkban például az első játszótereket az épületek tetején hozták létre, mert máshol nem volt fizikai tér. Az már le volt fektetve a törvényben, hogy nagy tér kell legyen, ahol szaladgálni tudnak, így kitalálták, hogy a játszóterek legyenek az épületek tetején. A felnőttek hozták létre ezeket, és szem előtt tartották, hogy legyen benne kihívás, izgalom, némi veszély és feladatok, amelyeket meg kell oldani. Arra is figyeltek, hogy legyen fű vagy valami puha felület, de a játékon volt a lényeg, illetve a fizikai kihívásokon. Az első játszóterek elemei nem ritkán instabil szerkezetek voltak, fémből, rozsdásodó vasból készültek, nem ritkán tele hegyes élekkel, szegekkel – ezek ma már tiltólistán vannak. Később megjelentek a »barátságosabb« anyagok, a beton, tégla, fa, műanyag.”

A tájépítész rámutatott, a játszóterek esetében is divatirányzatok jöttek létre az évek során, az első ilyen a „junk” játszótér volt. Már az első világháború után elindult ez a folyamat, de mivel olyan gyorsan jött a második világégés, csak később bontakozott ki. A negyvenes években a városok tele voltak ledőlt épületekkel, szétbombázott területekkel, de a nagy nyomorúságban észrevették a felnőttek, hogy a gyermekek ezt kimondottan élvezik. Reggeltől estig ott játszottak, és kialakították maguknak a saját tereiket. Ebből egy egész mozgalom lett, és hamar elterjedt. A junk (hulladék – szerk. megj.) játszóterek lényege az volt, hogy egy olyan mikrovilágot teremtettek ott maguknak a gyermekek, ahol a saját törvényeik szerint működtek. Hasonló a Pál utcai fiúk grundjához. Abból építkeztek, amit a szétbombázott épületekből összeszedtek maguknak. Nagyon szépen, organikusan működött, és eléggé elterjedt egész Európában – fejtette ki.

Amerikában ezzel egyidőben létrehozták az adventure playground-okat, azaz a kalandjátszótereket. Ezeket már építészek, tájépítészek kezdték tervezni. „Ezek is jól működtek, de aztán jöttek az újkori játszóterek. Rájöttek, hogy a kalandjátszóterek veszélyesek, mert téglával megdobálják egymást, előfordultak különböző balesetek, így betiltották ezeket, és kezdték tervezni az ideális játszótereket. Ezeken már volt csúszda, mászóka, de egyáltalán nem természetesek.

Mert egy jó játszótérnek ez a lényege, hogy átvezesse őket, mint a mesében, az akadályokat le kell győzni. Mert a felnőtt élet nem arról szól, hogy van egy korlát, és még véletlenül sem tudunk leesni, vasból van, hogy a szálka ne menjen a kezünkbe, lecsúszunk s kész. S csodálkozunk, hogy a mai huszonévesek nem tudnak mit kezdeni magukkal, nem találják a helyüket a világban. Aztán rájöttek a felnőttek is, hogy ezeket a játszótereket nem nagyon használják, mert a gyermekeknek nincs sikerélményük, nincs meglepetés, nincsenek terek, nem lehet felfedezni dolgokat. Egy amerikai felmérés szerint egy ottani gyerek átlagban kevesebb, mint hét percet tölt kint a szabadban. Harminc évvel ezelőtt ugyanez az átlag több mint másfél óra volt. Sok minden hozzájárul ehhez, nagyon komplex, nagyon sokrétű a probléma. Míg régebb olyan lakások voltak, hogy nem volt amiért bent ülni, most már kényelmes bent lenni, nincs motivációja a gyermeknek, hogy kimozduljon. És sajnos ehhez a nem megfelelően kitalált játszóterek is hozzájárulnak.”

Arra is kitért, hogy a McDonald’s volt az első olyan óriáscég, ahol rájöttek arra, hogy a családokat úgy tudják odavonzani, ha kimondottan a gyermekek számára építenek valamit. Így jöttek létre a híres McDonald’s játszóterek.

„Később arra is rájöttek, hogy mégiscsak rejt veszélyeket magában egy ilyen játszótér is, úgyhogy nagyon szigorú törvényeket hoztak arra vonatkozóan, hogy milyen anyagból lehet az elemeket elkészíteni, miből lehet a burkolat, amire esnek a gyerekek, hogy be kell keríteni stb. Ennek is volt előnye, mert akkor születtek meg azok a szabályok, hogy nem lehet cigizni és alkoholt fogyasztani itt, kutyát bevinni, hogy 14 év fölöttiek nem használhatják. Aztán egyre többen látták be azt, hogy egy játszótér nem csak kiegészítője a parknak, az iskolaudvarnak, hanem külön létesítményként is megállja a helyét. Nagy divatja lett, hogy az építészek, tájépítészek játszótereket tervezzenek.”

A legújabb divatirányzat a természetes játszótér, az arra való törekvés, hogy a természetet is „visszavigyék” ezekbe a terekbe, mert a gyermekeknek szükségük van arra, hogy lássanak zöldet, fogják meg a füvet stb. Ugyanakkor praktikus szempontokat is figyelembe vesznek azáltal, hogy szorgalmazzák, hogy fa is kell egy játszótérre, mert nyilvánvaló, hogy nyáron a felhevült csúszdán nem fognak lecsúszni a gyerekek.

„Ez egy nagyon jó út, de az EU-s szabványok nagyon ellentmondanak ennek. Évente valamit változtatnak. 2007-ben vezették be az első nagyon szigorú szabályokat, akkor jöttek be a gumiszőnyegek, és csak azt szabadott használni eséscsillapítónak. Négy éve megengedőbbek lettek, most már négyféle anyagot lehet használni, apró kerek kavicsot, homokot, kérget a gumiszőnyegen kívül. Tavaly vezették be azt, hogy csak akkor forgalmazható egy adott játszóelem, ha egyenes, magas hőfokon kezelt fából készült, mert a görbe fából is kiállhat szálka, illetve, hogy milyen festékkel lehet kezelni. A nagy kihívás számunkra, tervezők számára az, hogy elképzelünk egy nagyon kreatív, mesére épülő játszóteret, amelyiknek van egy tematikája, de úgyis csak a standardizált elemeket tudjuk a gyártótól megvenni, és akkor már nem lesz olyan, ahogyan elterveztük. És akkor sokan olyannal próbálkoznak, hogy ha az elem csak ilyen lehet, akkor legalább a környezet legyen valamennyire izgalmas és változatos. Mindenképp a legfontosabb, hogy egy játszótér a gyermeket kell szolgálja” – összegzett Biró Hanna.