Tojásírás: csak a piros az igazi

A kályha szélén méhviasszal tele edénykék melegednek, benne több kesice is arra várakozik, hogy kézbe vegyék. Edit tojást ír, Bea fát rak a tűzre, hamarosan újabb tojások kerülnek a kályhára. Az előttük lévő kisasztalon egy terítővel leterített tálban várakoznak a már megfőtt, fehér héjú házitojások, egy másik tálban pedig ott mosolyognak ránk a különböző mintával díszített hímestojások.

„Mi még nem is jártunk iskolába, de már tojást írtunk, hiszen amint már nagyobbak lettünk, édesanyánk tanítani kezdett. Az elrepedt héjú tojást mindig mi kaptuk meg, s azon tanulgattunk, pötyögtettünk. Így nőttünk fel.

Emlékszem, nagyon kicsik voltunk, s ott sürgölődtünk mi is a tojásíró asszonyok mellett. Nálunk nem csak nagypénteken volt tojásírás, hanem az előtte való napokon is, mert édesanyám nem csak magunknak, hanem a szomszédasszonynak is írt tojást. Összeültek az asszonyok, aki nem tudott írni, az előkészítette a tojást, a másik festette. Nagy kaláka volt. A férfiak általában vicceket mondtak, ők voltak a hangulatfelelősök, ők nem vettek részt a tojásírás egyik munkafázisában sem” – meséli Edit.

Közben Bea is belekapcsolódik a beszélgetésbe, azt mondja, úgy hallotta a régiektől, hogy a nagypénteken megírt tojás örök életű, nem romlik meg. A két testvér annyiban viszi tovább a régi idők kalákájának hangulatát, hogy a húsvétot megelőző két hétben, amennyiben tehetik, közösen írják a tojásokat, délutánonként édesanyjuk is csatlakozik hozzájuk, sőt van, amikor egy-egy gyimesi barátnő is érkezik kalákázni. Ők Gyimesfelsőlokon születtek, ott is nőttek fel, csak később kerültek Csíkszeredába.

Mesélnek, beszélgetünk, így ilyenkor nagy ritkán becsúszik egy-egy elvétett vonal, pötty, de ezek az aprócska tévedések könnyen helyrehozhatók. Meg hát egy kevésbé szakavatott szem számára észrevétlenek is. Ilyenkor – mondja Edit – akár kés hegyével is le lehet kaparni a viaszt, de mivel ritka a tévedés, azzal nem vesződik. „Egy vonással helyrehozható, s inkább megtartom magamnak. Nem szoktam elrontani, minden motívumot fejből tudok, nem is kell sem az internetről, sem könyvekből inspirálódnunk. Ha olyan mintát választanánk, amit nem ismerünk, hanem egy könyvből kellene kimásolni, az sok időt igénybe venne” – mondja.

S hogy mit jelent a rengeteg? Maguk sem tudják szám szerint meghatározni, hogy hány motívumot ismernek.

Idén közel négyszáz darab tojást írnak meg, az előttük lévő tálban közel harminc darab hímestojás várakozik, más-más motívummal. S hogy milyen minta kerül egy-egy tojásra, azt annak formája határozza meg. Az időt pedig, ami alatt elkészült, azt meg a minta nehézsége, de legtöbb egy negyed órát szánnak egy tojásra.

A tojásírás első lépése a lehetőleg minél világosabb héjú házitojások begyűjtése, hiszen minél fehérebb a tojás, annál szebb lesz majd festve – magyarázzák vendéglátóim. Ha már ezek szépen ott sorakoznak a kamrában, a szobahőmérsékletű tojásokat alaposan meg kell mosni, majd tiszta vízben megfőzni. „Úgy ellenőrizzük, hogy megfőtte-e, hogy kiveszünk egy tojást a vízből, és megforgatjuk. Ha meg van főve, pörög, ha nincs, akkor nem mozdul meg. Édesanyám így mutatta nekünk, amikor gyerekek voltunk, s mai napig én is így ellenőrzöm” – jegyzi meg mosolyogva Edit.

A megfőtt tojást – folytatja testvére – langyosra kell hűteni, ugyanis ha nagyon forró, a viasz szétfolyik rajta, ellenben ha hideg, a viasz hamar megköt rajta, nem fogja meg. Az íráshoz méhviaszt használnak, s hogy szép sötétet írjon, szintén édesanyjuktól ellesett praktika szerint kormot kevernek a viaszba. Az általuk használt kesice Gyimesben készült, de édesanyjuk is tud készíteni. Az íróka tulajdonképpen egy ceruzaszerű pálcika, amelynek a végére cérnával, kenderrel egy vékony fémcsövet erősítenek. A fémcsövön lószőrt húznak át, azon keresztül jut a viasz a tojásra. Minél vékonyabb a fémcső, annál szebben lehet vele írni, s minél vastagabb a cérnaréteg, amivel az a fához van erősítve, annál több viaszt be tud szívni. „Fontos, hogy a viasz majdnem annyira meleg legyen, mint a tojás” – nyomatékosít Bea, miközben szépen körvonalazódik a kezében lévő tojáson a minta.

Közben Edit kezébe akad egy világos héjú tojás, ránéz, körbeforgatja, megvizsgálja, s máris tudja, milyen motívum kerül rá. „Amikor ránézünk egy tojásra, már tudjuk is, hogy milyen mintát írunk rá. A kedvencem, ezt tanultam meg elsőként gyerekkoromban, az a fehérkabala, de nagyon szeretem a rózsamotívumokat, ilyen a töltött rózsa, csillag rózsa, hat rózsa, bütü rózsa. Édesanyámtól tanultam mindegyiket” – magyarázza, miközben munkához lát, a tojásra a hat rózsa nevű minta kerül.

Elmesélik, hogy akkor készítik el a festőlevet, amikor megírtak legalább 10-15 darab tojást. A vízbe az üzletben megvásárolható festék, valamint ecet kerül, felforralják, majd lehűtik, „annyira kell lehűljön, hogy ha a kis ujjunkat beledugjuk, ne égessen össze”. Ellenkező esetben szétfolyik a viasz a tojásokon.

„Arra is kell vigyázni, hogy amikor belerakjuk a festőlébe, addig se hűljenek ki a tojások. Folyamatosan ellenőrizzük, mennyire fogta meg a festék, forgatjuk a festőlében, hogy ne maradjon foltos, majd kivesszük egy terítőre. Van egy rácsunk, amelyet a kályha mellett tartunk, arra tesszük a tojásokat, és így annyira felmelegszik a viasz, hogy könnyedén le tudjuk törölni. Van, aki rongyot melegít, hogy a viaszt letörölje a tojásról, de így nincs erre szükség. Végül szalonnával átkenjük, de ezt is csak pár éve csináljuk, előtte soha nem kentük, hiszen a viasz egyébként is ad egy fényt” – magyarázza Bea. Mosolyogva mesélik, édesanyjuk sosem önti el a festőlevet, hanem elteszi a következő évre, s évente azt frissíti fel.

Közben vendég érkezik. Edit egy Gyimesbükki barátnője, Florea Bernadett jön kalákázni saját kesicékkel s remegő kezekkel – mondja nevetve, ugyanis idén még nem írt tojást. Az ő kesicéi nem kenderrel vannak körbetekerve, hanem vékony rézdróttal. Tanakodnak, hogy mi szívhatja így fel a viaszt, erre Beninek sincs válasza, ő egyet tud, hogy számára ezek tökéletes munkaeszközök.

„Gyönyörűen írtok” – csodálja meg a hímestojásokat a gyimesi vendég.

„Minálunk csak a hagyományos, gyimesi írott pirostojás készül. Nekem nem is jön, hogy megfessem más színre” – hangsúlyozza ki Edit. Vannak különböző kérések – ismerik el – , de maximum annyit tesznek, hogy megírják, és majd a megajándékozott olyan színbe öltözteti, amilyenbe szeretné. Nagyon szeret tojást írni – meséli lelkesen. Elemlegeti, hogy előző nap is majdnem egész nap ezzel foglalkozott, s nem is érezte este a fáradságot, sőt sokszor még az ebédről is megfeledkezik. „Olyan ez, mint egy meditáció” – fűzi hozzá.

S bár régóta írnak akár együtt is tojást, a három fiatal nő minduntalan rácsodálkozik egymás technikájára. A két testvér például úgy írja a tojást, hogy azt stabilan tartja, s a kesicét mozgatja, Berni pedig a tojást forgatja maga felé, a kesice stabil. „Sok olyan hagyománya, mozzanata van a tojásírásnak, amit magunkkal hoztunk, s nem biztos, hogy minden esetben tudjuk, hogy mit miért teszünk, így tanultuk, így szoktuk meg, és így adjuk tovább majd a gyerekeinknek” – mondják. Bernit – derül ki – odahaza a kétéves Boróka várja, aki édesanyja legszebb reményei szerint maga is megtanul majd tojást írni. Munkához lát, és a delénkendő néven ismert mintát rajzolja a tojásra. A gyimesbüki fiatalasszony – árulja el – majd nagypénteken fog otthon tojást írni. „Nagypénteken Gyimesben a nők semmi egyébbel nem foglalkoznak, csak tojást írnak, s esetleg laposkát készítenek. A lisztet vízzel összegyúrják, kinyújtják, felszeletelik kockára, megfőzik, mákos cukorral megszórják, s azt fogyasztják”.

Serények a tojásírók, el is fogy a főtt tojás, s amíg megfő a következő rend, marad egy kis pihenőidő. S ha már a hagyományokról, szokásokról beszélgetünk, Edit azt is elmondja, hogy számára nem létezik húsvét írott tojás, házi kenyér, házi bejgli, valamint báránysült nélkül.

„Úgy kívánjuk, amikor szombat este már elkészül a báránysült, de megvárjuk a vasárnap reggeli ételszenteltetést. Én nem is tudnám elképzelni, hogy húsvétkor ne írjak tojást.

Annak kimondottan örülök, hogy érdeklődnek iránta, máris tudnak néhány dolgot. A középcsoportos kisfiam óvodás csoportjában is tartottunk nagyhéten tojásírást. Nem kell elkeseredni, ha elsőre nem sikerül, hiszen mi sem most tanultuk meg, hanem gyermekkorunk óta csináljuk, és lassan-lassan a görbe vonalak kiegyenesedtek” – mondja biztató mosollyal.