Alkoholfogyasztás: hol a határ?

A harminc éves Sz. Nóra úgy véli, hogy párjának, akivel pár hónapos kapcsolatot tart fent, problémái vannak az alkohollal. „Hétvégén, ha netán fizikai munkát végez a kertben, vagy esetleg elmegy egy barátjának segíteni akár építkezésnél, akár haszonállatok körül, előkerül a sör. Sajnos nem mondható el, hogy csak napi egy-két pohár, akár négy-öt pohár lemegy, hanem néha sokkal több is. Ezt kíséri a szent Hubertus. Van hogy ketten isznak meg egy félliteres üveggel, de az is igaz, hogy néha egy nap alatt bepusztít egy üveggel. Másnap kicsit talán visszafogja magát, néha rájön, hogy sok volt, de sajnos a következő héten ugyanez megy.

de ugyanez van otthon is, ha csak építkeznek a ház körül, vagy csak jönnek rokonok, ismerősök, barátok, a beszélgetés alkalmával előkerül az alkohol”.

Kiderül a levélből az is, hogy a huszonnyolc éves fiatalember hét közben nem iszik, megélhetési gondjai nincsenek, a munkahelyére nem megy ittasan soha. „Nem esztelenül iszik, de tény, hogy problémái vannak” – fogalmaz a tabu@liget.ro címünkre elküldött levelében Nóra, aki arra is rámutat, hogy párja nem a mértéktartásáról híres, gyakran a részegségig iszik.

„Véleményem szerint az apja is az alkohol rabja, bár nem vele élek, így nem látom, hogy mikor mennyit iszik. A hétvégén ő is megissza a fiával beszélgetés közben a sört és a Hubertust. Bár talán ritkábban lesz részeg. A párom azt mondja, hogy az egyetemen kezdődött a dolog, mert szerinte ha nem mész a csoporttársakkal bulizni, és esetleg egyedül próbálsz boldogulni az egyetemi évek alatt, akkor nem jutsz előre. Ezért tartott velük, és vett részt az ivászatokban. Állítólag ott tényleg mindig leitta magát annyira, hogy járni alig tudott” – olvasható a levélben.

Mint fogalmaz, a fiatalember elzárkózik, ha a családtagjai beszélgetést kezdeményeznek, megjegyzéseket tesznek az alkoholfogyasztási szokásait illetően, netán „szekálják” emiatt.

„Nem akarom elhagyni, mert szeretem és ő is engem, de félek, ha ez nem változik vagy lelépek, vagy csak boldogtalan leszek mellette, és ő is mellettem. Igazából egyiket sem akarom, látom a jövőnket, csak nem így. Nem tudom, ez tényleg alkoholizmus-e, a neten olvastam utána, önöknél vagy más helyeken” – zárja sorait Nóra.

Forró-Erős Gyöngyi pszichológus, pszichoterapeuta szerint a levél tulajdonképpen kitűnően rávilágít arra, hogy esetenként mennyire másképp ítéljük meg az „alkalmankénti alkoholfogyasztást”. Mifelénk – mint mondja – a szociális ivás igencsak elfogadott jelenség, mint a levélíró is fogalmaz, párja családjában ha rokonok, barátok jönnek, máris előkerül az alkohol.

„Ez nagyon sok magyar családban megfigyelhető jelenség. De mivel ez a hölgynek feltűnik, ebből feltételezem, hogy az ő családjában más alkoholfogyasztási szokások voltak, minden bizonnyal ritkábban került szeszes ital az asztalra. A szenvedélybetegség fokozatosan alakul ki, az első fázisban a fogyasztó csak megkóstolja, kipróbálja, aztán vagy használja még az illető szert, vagy nem. A második fázis az alkalmi fogyasztó – a levélíró szavaiból kiindulva, megítélésem szerint párja itt tart éppen –, amikor hétvégén, alkalmakkor fogyasztja szert a használó személy.

A harmadik fázis az úgynevezett problémahasználás, amikor azért iszik valaki, hogy bánatát felejtse vagy éppen örömét fokozza, tehát azért, hogy az aktuális érzelmi állapotát a szerrel megváltoztassa. És ehhez már nem kell társaság, ezt szépen csendben, egyedül is lehet űzni. Ismerjük a jelenséget: idegesen hazamegyek munkából, mert felbosszantott a főnök, bekapok egy kupicával, és máris jobb. Megnyugszom, az alkoholtól ellazulok. Vagy szuperül sikerült egy projektem, ezt megünneplem: kitöltöm magamnak a pohár bort, kettőt, hármat… Mert megérdemlem. Ez már az a fázis, ami nagyon könnyen átcsúszik a negyedikbe: a szenvedélybetegségbe. Amikor alkohol nélkül már nem tud működni a személy. Amikor erős elvonási tünetei vannak, ha nem iszik. Amikor már az egész életén eluralkodik a szer” – szögezi le a pszichológus.

Mint megjegyzi, sajnos ebben az esetben a családi minta sem segíti a helyzet megoldását. Amíg a levélíró családjában az alkoholt csak ritkán és módjával került elő, addig párja esetében az alkohol a kikapcsolódás, a baráti-rokoni együttlétek, bulik elfogadott velejárója. „Ezért nem érti, hogy a hölgynek mi a problémája, amikor szóba hozza ezt a dolgot. Mert máshol van a határ, más az elfogadható és ezt kell valamilyen formában »összecsiszolják«, ha hosszú távra terveznek”.

Hogy miként tud segíteni a levélíró a párján? Nem egyszerű kérdés – derül ki a pszichoterapeuta szavaiból.

Mivel a fiatalember esetében még nem beszélhetünk kialakult szenvedélybetegségről, viszonylag könnyen tud változtatni az alkoholfogyasztási szokásain. Ha akar. Ha van erre belső motivációja. Például az, hogy fontos neki a levél írója, a kapcsolatuk, és mivel ez a mértékű alkoholfogyasztás a hölgy számára elfogadhatatlan, ezért változtat rajta. De ez benne kell megérjen, akkor tud az igazi döntés megszületni, és akkor tud a döntése mellett kitartani akár például a barátok »biztatása« ellenére is.

Őszintén én még nem láttam egyetlen olyan szerhasználót sem, aki azért szokott le, mert valaki rágta a fülét. De olyat már nem is egyet, még szenvedélybeteget is, aki képes volt változtatni, mert akart.

Azt hiszem, a legtöbb, amit tehet, hogy ha a hölgy beszélget a párjával arról, hogy kinek miben hol a határ, hogy mi az, amiben kompromisszumot tudnak kötni, és mi az, ami számukra elfogadhatatlan. És ehhez tartják magukat, eszerint gondolkodnak a kapcsolatuk jövőjéről. Attól óvva inteném, hogy azt tűzze ki célul maga elé, hogy megváltoztatja őt. Hiszen ha a bajban lévő nem vállalja a felelősséget a problémáiért és nem akar változtatni, mindenféle segítség kudarcra van ítélve” – hangsúlyozza ki Forró-Erős Gyöngyi.