Elektromos cigaretta. Kockázatos is lehet

Liget 2019. december 17., 12:59 utolsó módosítás: 2019. december 17., 13:04

Az elektromos cigaretta jelentősen növelheti a asztma, a bronchitisz és más krónikus tüdőbetegségek kockázatát.

Elektromos cigaretta. Kockázatos is lehet
galéria
A legfrissebb tanulmány szerint, az e-cigarettát szívók körében egyharmaddal nőtt a tüdőbetegségek kialakulásának a kockázata Fotó: Gecse Noémi

Akik e-cigarettát használnak és dohányoznak is, még nagyobb a krónikus tüdőbetegségek kockázata, mint akik csak az egyik terméket szívják – ezt a Kaliforniai Egyetem tudósainak új tanulmányára hivatkozva adta hírül az MTI. A felnőtt e-cigarettázók körében igen gyakori, hogy mindkét szenvedélynek hódolnak.

Az American Journal of Preventive Medicine című tudományos folyóiratban bemutatott tanulmány 2013 és 2016 között újonnan diagnosztizált tüdőbetegek adataira és az amerikai lakosság dohányzási szokásait jegyző adatokra épül. A szakemberek olyan embereket vontak be a kutatásba, akiknek korábban nem volt feljegyzett tüdőbetegségük, de e-cigarettát szívtak és dohányoztak is, három évig követték figyelemmel őket.

„Azt találtuk, hogy az e-cigarettát szívók körében egyharmaddal nőtt a tüdőbetegségek kialakulásának a kockázata”

– mondta Stanton Glantz professzor, a tanulmány egyik vezető szerzője.

„Így arra a következtetésre jutottunk, hogy az e-cigaretta magában is káros, és ez a hatás független attól, hogy az illető dohányzik-e hagyományosan” – tette hozzá. A kutatók azt is kimutatták, hogy a dohányzók esetében a tüdőbetegségek kockázata több mint kétszeresére nő, a mindkét terméket használók esetében pedig több mint háromszorosára nő a kockázat.

Megállapításaik azért fontosak, mert folyik a vita arról, hogy szabad-e reklámozni az e-cigarettát oly módon, mint a dohányzók egészségére kevésbé káros eszközt.

A tanulmány készítői azt találták, hogy a dohánytermékek szívásáról az e-cigarettára való áttérés csökkentette ugyan a tüdőbetegségek kockázatát, de a tanulmányba bevont dohányosoknak csak kevesebb mint egy százaléka volt olyan, aki teljesen áttért az e-cigarettára.

„A hagyományos cigarettákról e-cigarettákra való áttérés csökkentheti a tüdőbetegségek kockázatát, de csak nagyon kevés ember tér át. A dohányzók többsége e-cigarettát is szív, azaz kettős használóvá válik, amivel jelentősen növeli a tüdőbetegségek kialakulásának a kockázatát” – magyarázta Glantz.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.