Lelkeket mozgató terápiás kutyák

„Az állatterápia lényege, hogy hidat képezzen a gyermek és a terapeuta között. Az állat, jelen esetben a kutya tulajdonképpen egy csatorna, egy nagyon fontos kommunikációs vonal, egy olyan katalizátor, amely be tud indítani olyan folyamatokat, amiket mi, az emberek nem biztos, hogy meg tudunk tenni.

Ugyanis van, amikor nem közvetlen a kutya szerepe, hanem csak segédeszköz. Egyszerűen csak részt vesz a terápián, jelen van” – magyarázza Szénási Mariann, aki terápiás felvezetőként van jelen egy-egy foglalkozáson.

A hét évvel ezelőtt Magyarországról Székelyföldre költöző Mariann egy éve a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház gyermekgyógyászati osztályán dolgozik óvónőként és lelki gondozóként, korábban hosszú ideig szintén itt önkénteskedett. Mindemellett, ha teheti, részt vállal számos olyan segítő tevékenységben, ahol két kutyájával, Dióval és Mogyoróval a különböző problémákkal küszködő gyermekeken segítenek.

Szénási Mariann foglalkozásokat tart, a felelős állattartásra, az állatok közelségének a fontosságára hívva fel egyben a figyelmet.

Számos pozitív kicsengésű történet van a tarsolyában, amikor is például szorongó vagy beszédzavarral küszködő gyermeknél csodát művelt az állat-asszisztált terápia.

„Egy logopédussal együtt dolgoztunk egy beszédhibás gyermekkel, és megtanult a kisfiú beszélni, mondhatni az állatok hatására. Önkéntesként dolgozok a Hargita Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóságon, nagyon sok gyerekhez eljutok, és látom magam is, hogy az állatok rengeteg szorongást feloldanak. Vegyük például a bántalmazott, a szorongó gyermekeket, akik nem beszélnek velem, nekem nem mondanak el semmit, de a kutyával összebújnak, és belesúgják a fülébe a problémáikat. Halmozottan sérült epilepsziás gyermekkel is dolgoztunk együtt, amikor is Diónak annyi volt a feladta, hogy csak feküdjön mellette. A terápiás kutyák nagyon türelmesek, ezt ők megtanulják. És az volt az egésznek a lényege, hogy

Nekünk akkor ennyi volt a célunk, hogy a gyermek nevessen. Vannak nagyon aprónak tűnő dolgok, de ez esetben, hogy az a gyermek, aki a nagy fájdalomtól már nevetni sem tud, de a kutya hatására kacag, az nagyon nagy dolog. Egy állat úgy tudja megmozdítani az emberi lelket, ahogy mi emberek egymásét nem tudjuk” – magyarázza beszélgető partnerem.

Aztán a lábunknál heverő két golden retrieverre terelődik a szó. Ők a jing és a jang – mutatja be őket Mariann –, azaz nagyon jól kiegészítik egymást. Amíg Dió a nyugodt, addig Mogyoró az aktívabb, játékosabb. Ő nagyon könnyen bevonható a játékba, s játék közben bizony hatalmas csodák történhetnek a gyermekekkel.

Dió kilencéves, Mogyoró pedig öt. Mindketten egész pici koruktól Mariann mellett vannak, s noha neki – mint mondja – nem volt célja a két kutya tartása, segítő tevékenységéhez szükség volt még egyre. „Ők dolgoznak, nekem pedig vigyáznom kell rájuk. Tanultam két évet kutyalélektant is. Mit mondjak, érdekes tapasztalat egy ilyenfajta gyógyítást behozni erre a vidékre” – jegyzi meg. Ami a terápiás kutyákat illeti, megtudom, nagyon magas kell legyen a tolerancia- és az empátiaszintjük, erre pedig nem minden kutya alkalmas. A labrador és a golden retriever nagyon emberközeli típusok, ők tán sok esetben ezért is alkalmatlanok a házőrzésre. Ugyanakkor egy segítő kutya nem feltétlen kell fajtatiszta legyen, lehet keverék is, ellenben már a születését követően „fel kell készíteni” erre a munkára.

Nevetve jegyzi meg, Dió és Mogyoró is olyan szinten képezve vannak már, hogy ha más kutyákkal találkoznak, esetleg támadás éri őket, nem védekeznek, megadják magukat. „Nekem kell megvédenem őket” – jegyzi meg mosolyogva Mariann.

A szakemberben erős segítőszándék él, nagyon szívesen részt vesz olyan segítő tevékenységekben, amelyek a gyermekek mielőbbi gyógyulását szolgálják. „Itt vagyok, és önerőből csinálom hét éve, reménykedve a segítő szakma részéről egy nagyobb mértékű nyitottságban. Az állatok közelsége biztonságérzetet nyújt, enyhíti a stresszt, növeli az empátiát.

A kutyák olyan társak, akikkel, ha játszunk, gyógyulunk” – emeli ki Mariann.