Még mindig tabu, pedig népbetegség a meddőség

Szász Cs. Emese 2018. október 15., 14:56 utolsó módosítás: 2018. október 15., 22:10

Bár egyre több pár problémája, mégsem szívesen fordulunk orvoshoz azzal, hogy nem jön a gyerek. Pedig Romániában  hat párból egy küzd meddőséggel, vagyis a párok több mint 15 százalékánál marad el a várva várt gyermekáldás. Mégis sokan hosszú éveket várnak, míg szakembert keresnének a problémájukhoz. Hogy miért? A  marosszentgyörgyi meddőségi klinika orvosigazgatója, Nagy Barna úgy véli, a nőgyógyászok, a párok tudatlansága és halogatása ugyanúgy hozzájárul a késlekedéshez, mint az, hogy sok esetben ma is tabu a meddőség.

Marosszentgyörgyön évente három-négyszáz párnál kezdődik el a mesterséges megtermékenyítés folyamata Fotó: Fivmures.ro

Meddőségről az Egészségügyi Világszervezet meghatározása szerint akkor beszélünk, ha a gyermek vállalására kész pár egy évig hiába próbálkozik, nem lesz belőle gyerek. Romániában a számok azt mutatják, hogy

hat párból egy küzd meddőséggel, vagyis a párok több mint 15 százalékánál marad el a várva várt gyermekáldás.

De nem hazai specialitásról van szó: a meddőség ma már világszerte népbetegségnek számít. Az Európai Unióban átlagosan évente két és fél millió pár küszködik ezzel a problémával, miközben a témával foglalkozó szakemberek egyértelműen állítják, hogy a teherbeesési problémákkal orvoshoz fordulók száma folyamatosan nő.

Még mindig tabutéma

Az egyik romániai magánklinika felmérése szerint

tíz meddő párból hét legalább öt évet vár mielőtt orvosi segítséget kérne

ahhoz, hogy gyereke legyen, egyszerűen azért, mert nem tudja, hogy szakemberre van szüksége a gyermekáldáshoz. Hasonlóak a tapasztalatok a Marosszentgyörgyön működő Zygota Maros Meddőségi Klinikán is: Nagy Barna orvosigazgató elmondta, sokan hosszú évek sikertelen próbálkozásai után, akár 5-10 évnyi reménykedés után fordulnak csak hozzájuk, legtöbben 35 év fölött, akár negyven évesen. Az orvosigazgató szerint az okai ennek azonban összetettek.

„Ebben a késlekedésben benne van sokszor az is, hogy a nőgyógyászok is hibásak, akik teszik-veszik a nőt, akár öt évig bizonygatják, hogy nincsen semmi baj, teherbe lehet esni, csak türelem kell.

Tehát sokszor, mi nőgyógyászok is hibásak vagyunk. De nem szabad elfeledni, hogy sok esetben még mindig tabutéma a meddőség, így nehezen veszik rá magukat a párok, hogy eljöjjenek akár egy kivizsgálásra is. Valamint azt sem tudják a nők, hogy 35 év fölött rohamosan csökken a teherbeesés esélye” – fogalmazott a nőgyógyász.

Nagy Barna orvosigazgató szeirint még mindig tabutéma a meddőség Fotó: Fivmures.ro

Hozzátette: bár biológiailag nagyon fiatalnak érzi magát egy nő 35-40 évesen, a sejtek öregedését ez nem állítja meg, 35 évesen a nő petesejtjeinek 50 százaléka genetikailag nem tökéletes, 40 éves korban pedig már 70 százalékuk hibás, ami a teherbeesés esélyét is csökkenti, valamint az életképes magzat kihordásának esélyeit is. Statisztikai adatok szerint Romániában a 35 évnél idősebb nők 30 százaléka, a 40 évnél idősebbek 50 százaléka meddő.

Egy év után irány az orvos

Az orvosigazgató éppen ezért azt ajánlja a gyermekáldásra váró pároknak, hogy egy év sikertelen próbálkozás után forduljanak orvoshoz, s vizsgáltassák ki a pár mindkét felét, ugyanis a gyereknemzésre képtelen házaspároknál 40 százalékban a nők, 40 százalékban a férfiak terméketlenek, 20 százalékban a meddőség oka ismeretlen marad, vagy mindkét félnél gond van. A meddőség okairól beszélve az orvosigazgató kifejtette: a leggyakoribb talán éppen a korhoz kötődő meddőség, amellyel a klinikához fordulnak a páciensek.

„A megváltozott életmódnak köszönhetően a nők egyre később vállalnak gyereket. Az egyetemi tanulmányokat folytató nők doktorálnak, karriert építenek, majd sokszor jóval harminc után vagy éppen a negyedik ikszhez közeledve döntik el, hogy családot alapítanának, s akkor derül ki, hogy probléma adódik”

– mutat rá Nagy Barna, hozzátéve, hogy a legtöbb páciensük bizony 35 év feletti.  Emellett a szakember szerint a nők esetén még a policisztás petefészek szindróma, valamint az endometriózis akadályozza leggyakrabban a teherbeesést, ugyanakkor számos férfi is érkezik hozzájuk olyan spermaképpel, amellyel képtelen természetes körülmények közt a megtermékenyítésre.

A gyereknemzésre képtelen házaspároknál 40 százalékban a nők, 40 százalékban a férfiak terméketlenek, 20 százalékban a meddőség oka ismeretlen marad Fotó: Fivmures.ro

A marosszentgyörgyi klinika

A marosszentgyörgyi klinikához évente ezer-ezerkétszáz pár fordul meddőségi problémával, ezek mintegy egyharmadánál, vagyis 300-400 párnál kezdődik el a mesterséges megtermékenyítés folyamata. A jelentkezők jelentős hányadát sokrétű kezeléssel gyógyítják ki, és egy idő után a kismamák természetes úton is teherbe esnek, azaz visszaáll a termékenységük.
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat