HIRDETÉS
Az a bársonyos, dörmögő hang, a sármos, kalapos kanadai öregúr nincsen többé – döbbenhettünk rá 2016. november 10-ének reggelén. A 82 éves Leonard Cohen ugyan három nappal korábban, november 7-én halt meg, de családja csak három nappal később hozta azt nyilvánosságra.
A pop-rockzene egyik legfontosabbja volt, habár élete nagyjából felhajtásoktól mentesen zajlott, de a szakértők nagyjából Bob Dylanhez, John Lennonhoz, David Bowie-hoz, Nick Cave-hez mérik a jelentőségét. Költőnek készült (az is volt), az 1967-ben kiadott legelső, Songs Of Leonard Cohen című albuma még nem kapott nagy visszhangot, csak utólag. Cohen valahogy egyszerre volt dalnok és költő, akusztikus gitárral a színpadon, litván és zsidó felmenőkkel bíró kanadaiként élt New York művészvilágában, igazából a nyolcvanas években lett ismert, hiszen akkor két igen fontos lemezt is készített: a Various Positions-t 1984-ben és az I'm Your Man-t 1988-ban, majd 1992-ben következett a The Future. Ezután évekig egy buddhista kolostorban élt Los Angeles mellett, majd az ezredforduló után tért vissza, lezárni az életművét, ám kiderült, hogy menedzsere ötmillió dollárral becsapta, gyakorlatilag kénytelen volt koncertezni – de így lehetett megnézni Budapesten és Bukarestben is az élményszámba menő koncertjeit.
Persze az időközben bevágódó tehetségkutató-műsorokban elképesztő sok feldolgozást ért meg a Hallellujjah című száma (megkockáztatom, hogy nagyon sokan csak ezt a dalát ismerik a tévés előadásoknak köszönhetően…) s
kicsit olyan lett ez a Cohen-jelenség a 2010-es évekre, hogy még a keményszívűeknél is menő volt ezekre a dalokra csajozni vagy borozni.
De ezt megelőzően voltak olyanok, akik még kazettára másolták a dalait, hogy meghódítsák a csajokat velük, lehetett ékesedni a tollával és a hangjával, de hát miért is ne? Azok a női háttérvokálok, kórusok, amelyekről mindig az érzése lehet az embernek, hogy valahogy így énekelhetnek az angyalok odafönt, amikor megérkezünk…
S hogy kiket ihletett, mekkora volt a hatása? Talán még most sem tudjuk ezt igazából, de abban biztos vagyok, hogy például a R.E.M., Suzanne Vega, Laura Marling, illetve a magyarok közül a Quimby is másképp szólna a Cohen-életmű nélkül. De ha ebbe nem is megyünk bele és csak az életére vagyunk kíváncsiak, a Tim Footman által írt életrajz 2010-ben magyarul is megjelent, ez egy igen jól dokumentált biográfia, függelékkel, történetekkel.
Leonard Cohen öt évvel ezelőtt valahogy úgy távozott, mint David Bowie – elegánsan, úriemberi módon, ahogy a régi világban illett. A Yo Want it Darker lemezével egyet még visszaintett, aztán mosolyogva elment.
Szóval, ha ma este nincs jobb dolgod, és akad egy kis időd, illetve egy üveg jó borod, nyisd ki, és hallgass meg néhány dalt Leonard Cohentől.
A következőket feltétlenül ajánlom, de az életmű nagyon sokrétű és fellelhető mindenütt, számtalan koncert- és válogatáslemezen. Ott van a Suzanne, az In My Secret Life, a Democracy, a Closing Time, a Chelsea Hotel és még sorolhatnám nagyon sokáig…
Ez a dal a Various Positions című albumon jelent meg, és magában hordoz szinte mindent, amit egy Cohen-dal általában tartalmaz. Szomorkás szöveget, női vokált, némi hegedűt és lágy billentyű-aláfestést.
Szintén a Various Positions-ön jelent meg Cohen legismertebb vallomása – ez az istenkereső dal érte meg a legtöbb feldolgozást az életműből, egyfajta himnusz lett belőle az elmúlt évtizedekben. És úgy, hogy egyáltalán nem giccses, hanem egyszerűen csak szép és szívbemarkoló.
Az 1988-as nagylemez címadó dala, ez volt Cohen nyolcadik stúdiólemeze. Igazi nőhódító szám, egy csajozós válogatáskazetta kezdődalának tökéletes választás.
Az I'm Your Man lemezen jelent meg, tulajdonképpen feldolgozás, hiszen Frederico Garcia Lorca spanyol költő egyik versének átdolgozása és megzenésítése. Erre a dallamra készült Zorán Volt egy tánc című dala (annak a szövege magyar, Zorán testvére, Dusán Sztevanovity írta, és teljesen másról szól, mint az eredeti).
Amikor 18 éves koromban beültem a moziba az említett Született gyilkosok (Natural Born Killers, 1994, rendezte Oliver Stone) című filmre, és felcsendült ez a dal, az volt az a pillanat, amikor Cohen megmarkolt. Ültem a székben, és nem hittem a fülemnek és a szememnek, hogy ilyen jó dal létezhet. Az említett, The Future albumon jelent meg.
A lemez címadó dala, egyben a Született gyilkosok záródala, erre mennek fel a betűk a moziban: Oliver Stone mintegy keretbe foglalta a filmet a két Cohen-dallal. Egyébként felkavaró a szövege, de az egyik legnagyobb hatású és legpesszimistább.
És végezetül álljon itt az úgynevezett búcsúlemez, amelyben Cohen kimondja, hogy „Készen állok, Uram”.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
