A liverpooli kissrác. Negyven éve halt meg John Lennon

1980. december 8-án este négy golyó találta el John Lennont, a Beatles egykori alapítóját és frontemberét. A zenekar akkor már tíz éve feloszlott, ám popkulturális jelentősége a mai napig megkérdőjelezhetetlen – a negyven éve meggyilkolt John Lennon pedig a pop-rockzene történetének egyik legnagyobb, ikonikus alakja volt.

John Lennon nagyon sok embertől eltérően híres volt. Nemcsak dalaival vívta ki ezt, hanem olyan tettekkel és megnyilatkozásokkal, amilyeneket talán a mai popsztárok be sem vállalnának, illetve csak jól kiszámított üzleti húzásokból tennék meg. Ma már nem azt a világot éljük, amikor tiltakozásul csak úgy visszaküldünk egy kitüntetést a királynőnek, kijelentjük, hogy népszerűbbek vagyunk Jézusnál, és beszólogatunk a királyi család tagjainak („Az olcsóbb helyen ülők tapsoljanak, a többiek csörögjenek az ékszereikkel!”) – ez a világ nagyjából a Sex Pistols-szal, illetve Lennon halálával lezárult.

Ám abban egészen biztos vagyok, hogyha ma élne, a nyolcvan éves John Lennon nemcsak Facebook- vagy Twitter-bejegyzésekben szólna be napjaink populista politikusainak, egyfolytában gúnyolná a trumpizmust, nevetségesnek tartaná az eszement fogyasztói társadalmat, és visszataszító lenne szerinte az az álságos képmutatás, ami ma (mű)keresztény-konzervativizmusnak nevezünk. John Lennon életműve nemcsak a dalokról, hanem ezekről a megnyilatkozásokról is szól.

Ha köztünk lenne, biztosra vélem, hogy megnyilvánulásaival nemcsak a lemezeinek égetését, kiállításainak meggyalázását, könyveinek bedarálását provokálná ki, hanem a világot is picit jobb hellyé tenné.

Mert mit is üzen az Imagine soraival..? Hogy lehet, hogy álmodozónak tartasz, de azt remélem, hogy a világ egyszer egy jó hely lesz, ahol nincsen vallás, háború, csak béke...? Hát lehet ezt...?      

Nem egészen két évvel ezelőtt alkalmam nyílt Liverpoolban közelebbről is megismerkedni azokkal a helyszínekkel, ahol John Lennon élt gyerek- és fiatalkorában (23 éves koráig). A város fantasztikusan kiaknázza a Beatles-legendát.

John a város keleti felében, a Penny Lane közelében, a Menlove Avenue-n lakott. Nem a szüleivel, hiszen édesapja, Alfred elhagyta az édesanyját, Juliát — az öt éves kis John így nagynénjéhez, Mimi nénihez került, aki a Menlove Avenue 251. szám alatt lakott férjével, George Toogood Smith-szel. A házaspárnak nem volt gyereke, ők nevelték Johnt, aki még 18 éves sem volt, amikor édesanyja meghalt egy közlekedési balesetben (elgázolta egy részeg rendőr).

A Menlove Avenue-n jellemzően a kelet-liverpooli középosztály lakott, a városrész picit olyan, mint mondjuk Udvarhelyen Szombatfalva: elég széles az utca, kertes házak vannak főleg baloldalt, hétköznap tapintható a csend, csak néhány iskolás diák és kocogó jár gyalog. Smith-éknek pont nem volt nagy kert a házuk mellett, de egyáltalán nem voltak prolik az ötvenes években: a kis John-nak tisztességes gyerekkora volt vasárnapi ebédekkel, templomba járással, a közeli Strawberry Field-nek nevezett kis réten és annak környékén tett csavargásokkal.

Az átlagpolgár élete ez: hétvégén focimeccs, utána kocsma, ebéd, ünnepnapokon játszik egy zenekar, az emberek dolgoznak és szórakoznak, pedig még az ötvenes évek elején is jegyre kapják a kenyeret és a húst, akkora volt a szegénység a háború után néhány évvel. A Wolton-nak nevezett városrész utcái, épületei a Beatlesnek köszönhetően az elmúlt fél évszázadban zarándokhelyé lettek Liverpoolban: például a Menlove-ból nyíló Baconsfiled Road-on van a Strawberry Field híres piros kapuja – a rétről egy nagyon híres John Lennon-dal is keletkezett 1966–67-ben.

Ez egyfajta fordulópont volt a Beatles történetében is, hisze a koncertezés befejezése és a Revolver című lemez megjelenése után az volt a cél, hogy a zenekari tagok a liverpooli gyerekkorukról írnak egy konceptlemezt – John részéről a Strawberry Fields Forever volt a „nyitódarab”, Paul McCartney ekkor írta a Penny Lane-t. Több dal nem született ebből a „sorozatból”, de ez a két szerzemény megjelent egy kislemezen, és továbbvitte a Beatlest azon az úton, ami a korszakalkotó stúdiólemezekhez vezetett (Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band, The White Album és a legtökéletesebb, az Abbey Road). A Beatles nagysága ebben is állt: a hatvanas évek elején slágereket író, milliók szívét megdobogtató, „jólfésült” koncertzenekarból korszakalkotó stúdiózenészek, konceptlemezszerzők lettek, a rockzene történetének mérföldkövei.

A Beaconsfield Road a Church Street-re vezet, az pedig egy másik különleges helyszínre, a kis Szent Péter-templomhoz: a mellette levő temetőben nyugszik bizonyos Eleanor Rigby, amit a nyolcvanas évekig csak egy Paul McCartney-féle Beatles-dal címe volt, akkor fedezték fel, hogy az egyik sírkövön ott van a neve, tehát valóságos személy volt egykor. De ebben a temetőben nyugszik Lennon nevelőapja, George Toogood Smith is, a templom feletti részen – George bácsi volt az, aki azért került be a rockzene történetébe, mert egyszer egy Hohner Super szájharmonikát ajándékozott nevelt fiának, a kis John-nak, aki egyébként az édesanyjától kapta az első gitárját.

Ezeken a hangszereken kezdett játszani a gyerek John Lennon a Menlove Avenue 251-es ház emeleti szobájában – az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején pedig ott írta első saját dalkezdeményeit is. Az említett templommal, a temetővel szemben van az az épület, amelynek falán emléktábla jelzi, hogy 1957. július 6-án itt találkozott először John és Paul – a többi pedig (rock)történelem, a Beatlest néhány év múlva felkapta a világhír, és olyan magasságokba röpítette, amelyről a liverpooli középosztálybeli kissrácok álmodozni sem mertek.

Egyikük életére negyven évvel ezelőtt négy revolvergolyó tett pontot. John Lennon mindössze negyven évet élt, ebből majdnem két évtizedet világsztárként. Dalai és megnyilvánulásai részei az egyetemes történelemnek, a Beatleshez kapcsolódó történeteket, tárgyakat, az életművet nemcsak a múzeumok (ezek közül a leghíresebb, a hivatalos is Liverpoolban van, a Mersey folyó partján, az Albert-dokk egyik épületének alagsorában) és a filmek, könyvek, honlapok, emléktárgyak őrzik, hanem maguk az ismerőik, rajongóik. Hol máshol, hát a szívükben...   

A Free As A Bird című dal a kilencvenes évek elején készült, a Yoko Ono által megtartott felvételen hallható dalkezdeményen Lennon hangja volt hallható csak, egykori társai dolgozták fel, rakták össze egységes egésszé, majd a kész dal egy nagyon ütős videóklippet kapott, az egyik legszuggesztívebb és legtöbb utalással bíró kisfilmet, amit a Beatlesről valaha készítettek.  

Mintha csak Lennon lelke bolyongana Liverpool felett, hiszen a képek ismerősek, a város szimbólum-épülete a Mersey folyó partján, a Royal Liver Building, majd fellépéseiknek helyszíne, az egykori Cavern klub, a Szent Péter templom melletti kis temető Eleanor Rigby sírkövével (ez nem az igazi...), a dokkmunkások arcai az ötvenes évekből, aztán a zenekar tagjai különböző helyzetekben, Lennon Yokóval táncol egy pillanatig az utcán – mindez egyszerre szép és megható.

Aztán a lélek felszáll és elrepül oda, ahova való és ahonnan mindig vissza-visszainteget és visszatér: az örökkévalóságba.

Mert ott már nincsen az a négy golyó. Csak színtiszta béke van. Az, amit John Lennon elképzelt a Beatles utáni életének leghíresebb dalában.

John Winston Lennon

(Liverpool, Anglia, 1940. október 9. – New York, Amerikai Egyesült Államok, 1980. december 8.)