Agyag és szárny. Ráduly Margit világa

Mint nevetve feleleveníti, első munkája még kislánykorában készült, amikor szülei a családi házukat építették. „Az építkezés során a földből kikerült agyaggal dolgoztam, megformáztam a szomszéd nénit, és mindenki a csodájára járt” – meséli.

Margit számára elég korán körvonalazódott, hogy melyik az az út, amelyen járni szeretni. Mint mondja, Márton Árpád festőművész hatására, aki néhány évig a tanára volt, az általános iskolai évek végére már „tudta, hogy mi akar lenni”. Később a Temesvári Nyugati Egyetem iparművészet-textil szakán végzett, de az agyag, a kerámia mindvégig jelen volt az életében.

„Mindig arról álmodoztam, hogy a munkáim miatt sokat fogok utazni a nagyvilágban. Erős volt bennem a kalandvágy. És így is lett valójában, hiszen elég sok helyen jártam, eljutottam egészen Amerikáig, sőt fél évig ott is éltem. Szerencsés voltam, mert ott volt velem a a bátyám is, aki mindvégig nagyon segített. Évekkel ezelőtt még idehaza ő épített nekem egy kerámiaégető kemencét is. Elmondhatom, hogy ha ő nincs, akkor én nem foglalkozok kerámiával, vagy ha igen, akkor talán nem ilyen szinten” – jegyzi meg.

Mint szavaiból kiderül, egy rendelés kapcsán került ki az Amerikai Egyesült Államokba, és tulajdonképpen ott került kapcsolatba a kerámiamázzal is. „Itthon csak mázatlan kerámiával dolgoztam, ott pedig volt egy kerámiaműhely, ahol nagyon kedvesen megmutattak nekem sok mindent, és kedvemre kísérletezhettem. Tanulságos volt a kinti lét, emlékszem, elmentünk a Grand Canyonhoz, olyan volt, mint egy templom. Megható volt, de hazafelé az autóban mondtam is a bátyámnak, hogy szép volt, de én nem örültem jobban, mint amikor kimegyek Nagysomlyó tetejére. Amire ő azt mondta, ez így is van, csak el kellett mennem odáig, hogy ez tudatosodjon bennem. Ekkor jöttem rá, hogy

– magyarázza.

Meséli, az egyedi kerámiaékszereket évekkel ezelőtt csak saját használatra készítette, de egyre nagyobb volt irántuk az érdeklődés. Nemrég tudatosult benne, hogy már követni sem tudja, kihez kerültek saját termékei. Igazából – jegyzi meg – tavaly lépett ki a nagyközönség elé, sokan nem is ismerték őt személyesen, csak a keze nyomát. Tavaly év végén született meg a legnagyobb közösségi portálon a Clay and wings (Agyag és szárny) oldal, ahová egy csokorba gyűjti kerámiamunkáit.

Ami a dobozképeit illeti, különleges esemény adott lendületet e tekintetben. Sólyom László köztársasági elnök évekkel ezelőtti csíkszeredai látogatása alkalmával, a Segítő Mária Gimnázium részéről őt kérték fel, hogy készítsen ajándékot.

„Készítettem egy kerámia angyalt, és nagy sikere volt. Ez lendületet adott. A dobozképek többféle kultúrában is megtalálhatóak, Mexikóban például nagy hagyománya van, naiv figurákat helyeznek el kis keretekben, retablónak nevezik. Nekem ezek nagyon tetszenek, és készíteni kezdtem dobozképeket ülő agyagfigurákkal” – meséli, miközben magam is megcsodálhatom a különleges alkotásokat.

Azt mondja, sok technikát kipróbált már a munkája során. Égetett már ki agyagfigurákat például faforgácsban, aminek köszönhetően egészen különleges árnyalatú lett az alkotás. Tervezi, hogy kicsit majd visszatér ehhez is – jegyzi meg.

Különleges alkotói világa van Ráduly Margitnak. Benne van a felnőttek komolysága és a gyerekek játékossága. Nevetve magyarázza, fejben sokkal előbbre tervez, azaz mindig tudja, hogy ha épp az aktuális munkáját elvégzi, akkor mihez lát. És ez nagy hajtóerő számára.

Mindkettő bennem van, a felnőtt is és a gyerek is, csak időnként konfliktusba kerülnek. Tudom a célt, de nem tudok szigorú lenni magamhoz, időt és energiát nem kímélve közben kísérletezek. Ám azt is tudom, hogy ha szigorúan betartom az utat, rutinná válik az agyagozás számomra, és már nem lesz annyira izgalmas, viszont ha túl sokat kalandozok, akkor nem érek célba” – magyarázza, kicsit betekintést nyújtva a munkafolyamatba.

Margit fehér és piros agyagból dolgozik. A fehér agyagban nincs vas – mondja –, és ha kiégeti, akkor is fehér marad. Erre a hófehér kerámiafigurára rajzol feketével. „Színben visszafogom magam, legalábbis ami a képeket illeti. Két irányvonal mentén dolgozom, egyes munkáim nagyon színesek, a festői hatásokat, a sok színt kedvelem, másokra pedig a fehér, fekete vonal a jellemző. Miután elkészült az agyagfigura és kiszáradt, ha szükség van rá, dörzspapírral még alakítok rajta, kiégetem 900 fokon, erre mondják, hogy zsengélés. Ez követően rajzolok rá, és jöhet a máz. Ha nem rajzolok rá és színeset szeretnék, akkor színes máz kerül a figurára. A mázazást követi a második égetés 1020 fokon. Amint kikerül a kemencéből, össze is lehet szerelni a képet vagy az ékszert. Megnyugtat engem ez a munka, a végtelenségig tudom csinálni. Dolgozok vele és örvendek neki” – részletezi lelkesen.

Azt mondja, szeret arcokkal dolgozni, szereti a geometrikus figurákat, az angyalalakokat. És nem utolsósorban szeret örömet okozni másoknak. Munkáival sikerül.