Már az ókori görögök és rómaiak (persze, nem együtt) is költöttek és énekeltek a borivás mellett, hiszen ők is tudták, hogy ez valami nagyon jó, pofás dolog, értelemszerűen később, magyar irodalmunkban is nagy népszerűségnek örvendett a bordal. Ott van például Balassi Bálint Borivóknak való, vagy Csokonai Vitéz Mihály Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz című verse, de Kölcsey Ferencnek is van Bordala, sőt még sok más költőnek.
Napjaink költőit, dalszövegíróit is gyakran ihleti meg egy jó pohár bor. Igaz, a huszonegyedik század elejének magyar pop-rockkultúrája kicsit más, mint Balassi és Csokonai kora, a rokokó és a rock még ha hangzásra közel is állnak egymáshoz, némi stílusjegybeli különbség azért van közöttük.
Induljunk egy paródiával: tulajdonképpen ez egy Ákos-paródia – mint tudjuk, a sztár-költő-énekes nagy borász hírében áll, erre Mirigyék egy Bonanza Banzai-alapra hangolva utalnak. Az ember iszik, vedel, tölti magába azt, amihez hozájut – Magyarországon sajnos nagy kultúrája van a kannásbornak, vagyis az úgynevezett tablettásnak is. Aki nem ivott ilyet, az nem is élt a kilencvenes években. Must vagy soha!
Az Amorf Ördögök együttesben énekelt régebb Péterfy Bori is – a vicces „kacatpopot" játszó csapatnak nem az Együgyű bordal a leghíresebb száma, de egy kellemes reggae-s alap, szövegsziporkák boros hangulatban. Ilyen egy jó bordal a huszonegyedik század elejéről, ide fejlődtünk Balassin keresztül az ókori görögöktől.
„Érzelmeink birtokában / Az élet elsodor / Mi vagyunk a birtokában / Mint palackban a bor." – jó sorok, igaz? A Quimby először a Diligramm című lemezére vette fel az eredeti verziót, de a zenekar fennállásának tizenötödik évfordulójára kiadott Family Tugedör (2006) válogatáslemezére is került egy másik verzió ebből az eléggé komor, elszállós "kvimbiszámból". A bor mellett a csajokról, a szakításról szól ez a szám, egy igen borongós, komoly dalról van szó.
Ebben minden benne van, amit a mai magyar borászatról tudni érdemes: szőlőfajták, termelők, jó és rossz szokások – a Belga mindig tudja, hogy mitől és hogyan döglik a légy. „Igyál fröccsöt nyáron, de ebbe a borba / ne tegyél semmit, ebbe nem kell a szóda / de botrány, hogy nem tér ki a Bétéká arra, / hogy emberiség elleni bűntett a vébéká" – ha mindenki betartaná ezeket a jótanácsokat, amiket a srácok elmondanak ebben a több mint öt percben, akkor nagyot lépne előre a borkultúra Magyarországon, például eltűnne a kannásbor.
Ez a dal annyira szép, hogy egyre többen dolgozzák fel, alább ezeket is bemutatjuk. A Kistehén volt énekes-gitáros-dalszerzője, Kollár-Klemencz László évek óta szólópályán van, novelláskötetei jelentek meg, illetve nagyszerű lemezeket készít. Ezek közül a Rengeteg majdnem öt éve jelent meg és ez tartalmazza az egyik legszebb magyar bordalt, amely az utóbbi évtizedekben született ebben a műfajban.
„Iszom a bort, ölelem a babámat, / Úgysem érem keresztül a hazámat, / Úgysem érem keresztül az / Erdő felett a csillagos eget, / Ebbe a kis gyertyába / Lehozni tudom neked!”
Nem csoda, hogy ezt a dalt többen is feldolgozták, ezek a szép gondolatok nem csak a Kollár-Klemencz hangján hallhatók. Vegyük sorba ezeket.
László Attila: Iszom a bort
Az egykori tehetségkutatóban feltűnt háromszéki fiatalember mára maturizálódott, felnőtt, hangja is ezzel egyenes arányban nagyon sokat fejlődött, így ő is megpróbálkozott e lassan klasszikusnak minősülő dallal.
Urbányi Zóra: Iszom a bort
Az egyik legkülönlegesebb feldolgozás az Amerikában született magyar dzsesszénekesnő, Urbányi Zóra révén született. Benne van a dalban még Barabás Lőrinc trombitás, valamint Miles Jay játszik nagybőgőn. Tavaly ősszel készült a felvétel, ami egyszerűen hátborzongató, fantasztikusan el van találva.
Varsányi Kata: Iszom a bort
Van még egy énekesnő, aki kacérkodott ezzel a dallal: Varsányi Kata énekli, Varsányi Péter egyszerű gitárkíséretével, de van benne zongora, no meg egy karácsonyfa is, hiszen ünnepre készült el a feldolgozás.
Bagossy Brothers Company: Iszom a bort
A legkomplexebb, népi hangszerekkel bevezetett dalverziót a gyergyószentmiklósi Bagossy Brothers Company rögzítette még 2019-ben, a dal iszonyatosat ment a videómegosztón. Persze ehhez nemcsak a népzenei bevezető és kíséret, hanem az igen jó érzékkel elkészített videóklipp is hozzájárult, no meg az előadásmód, amely egyszerűen telitalálat. Tényleg csak koccintani lehet erre egy pohár jó magyar borral!
Kanyarodjunk azért még egyet haza a végén: Orbán Ferenc és egyik zenekara, a Borvilági (BRVLG) is ebben a borműfajban utazik, lemezt is jelentetett meg Nemcsak borivóknak címmel, mely teljes egészében itt hallgatható meg.
Egészségünkre!
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.