Elvonult a vihar, felsütött a nap. Dalok a viharról

Viharos időket élünk, szinte minden nap dörög, villámlik, feketül az égbolt valahol a környéken. Már az ősember is félt tőle, hát még a mai ember, amely lassan semmit nem mer nyugodtan a szájához emelni vagy az égre bátran felnézni. Nem is csoda, hogy a vihar, az ítéletidő ellen sok mindent igyekeztünk kitalálni az neanderthali embertől a mai pop-rockzenészekig. Míg előbbiek között utóbbiak nem, utóbbiak között előbbiek viszont ma is akadnak, szellemi értelemben véve persze, de nyilván nem ők írták a következő dalokat. Hármat angolul, hármat pedig magyarul.

„Oh, a storm is threatning / My very life today / If I don’t get some shelter / Oh yeah, I’m gonna fade away” (ez magyarul kábé így van: egy vihar fenyegeti ma az életemet, ha nem kapok menedéket, egyszer eltűnök) – énekli Mick Jagger a dal elején (Keith Richards-szal ketten írták ezt a dalt is), ha pedig tovább utazunk a szövegben és a dalban, könnyen rájöhetünk, hogy ez a „storm” bizony a háborút jelenti. 1969-ben jelentette meg a Stones a Let it Bleed című albumát, egy olyan korban, amikor minden és mindenki zaklatott volt, mert a hatvanas évek végén éppen minden volt, csak csend nem. Viharos idők jártak, hogy így mondjam.

Ötven évvel ezelőtt, 1971 júniusában jelent meg a Doors utolsó stúdióalbuma, az L. A. Woman, rajta ezzel a csodálatos, misztikus dallal, amit több mint két évtizeddel később Hobo Vándor az úton címmel magyarított a Jim Morrison-emlékalbumára, amelynek ez is lett a címe. Pár nap múlva pontosan ötven éve lesz annak, hogy Párizsban elhunyt Jim Morrison, a dal szövegének írója és előadója, a rockzene történetének egyik legeredetibb, legmarkánsabb személyisége. A Riders on the Storm finom zongorafutamába, érdekes ritmusába könnyen beleszeretett rengeteg dzsessz- és popzenész az elmúlt ötven évben, de sajnos Snoop Dogg is.

„Tánder..!!!”, azaz „Villl-lám...!!!” – visította mindenki a kilencvenes évek elején a rockbulikban az Ácé, vagyis az „Észidiszi” (vidéki székely szóhasználatban: „ÁcséIstennyilaDécsé”) akkori legnagyobb slágerét. The Razors Edge címmel ugyanis olyan stúdiólemezt készített az akkor nem feltétlenül világverő formában leledző együttes, amelyről ez a szám igazi klasszikus lett. Tematikailag egy villámcsapást mesél el, állítólag a zenekar tagjai egy repülőn ültek, viharban, amikor a gépbe csapott a „ménkü”, ahogy azt Csíkban mondják. Mindenesetre több, zseniális feldolgozás is született belőle, magyar fülnek a gugli-fordítást rámondó hangmém, a Meg leszel villámcsapva nagyon szórakoztató szövegileg, zeneileg pedig a finn Steve 'N' Seagulls feldolgozása.

Minden idők egyik legnagyobb hatású magyar szövegírója, Bródy János írta az Illés zenekar egyik legnagyobb vihart kavart dalát. Az Elvonult a vihar eredetileg az 1972-ben megjelent, Add a kezed című lemezre készült, szövegében talán egy népdalt ismerhetünk fel, de az egész kompozíció hangvétele kicsit az akkor divatba jövő progresszív rockot játszó zenekarok produkcióira hajaz, az énekhangok is nagyon különlegesek, a szöveg pedig egyszerűen zseniális. „Elvonult a vihar, felsütött a nap, / De az én életem öröm nélkül maradt. / Elszálltak a felhők, tiszta lett az ég, / De a zúgó vihar visszajöhet még” – nem tudom más, hogy van vele, de itt a vihar alá nem tudom nem beérteni 1956-ot vagy az 1968-as csehszlovákiai eseményeket és az ezeket követő emigrációt. Szóval Bródy János nagyon tudott a szavakkal és a sorokkal bánni, illetve üzenni. Viharon innen és túl. 2005-ben az akkori magyar alterock-szcéna együttesei egy „tisztelgés-albumon” tizenhárom Illés-dalt dolgoztak fel, az Elvonult a vihart a Kispál és a Borz játszotta el fantasztikusan.

Hobo (Földes László) már a hatvanas évek végén jelen volt az akkori magyar zenei életben dalszövegeivel és írásaival, ám zenekara, a Hobo Blues Band csak 1978-ban alakult meg, első albuma, a Középeurópai Hobo Blues két évvel később jelent meg. Ezen a magyar történelmi képeket felvillantó Viharban születtem (a B-oldal harmadik dala, már ha az LP-t látjuk magunk előtt) annyira időtálló, hogy Hobo még a mostani koncertjein is rendszeresen játssza. „Mohácson meleg volt, Világoson sötét, / Aradon úgy féltem, megléptem mielébb!// A Balaton mellé stoppal jártam sokat, / Szárszón nem nyaraltam, jön a tehervonat” – szóval itt a történelem viharai fel vannak fűzve egymásra, a mohácsi vésztől a világosi fegyverletételen át József Attila haláláig. Ami a feldolgozásokat illeti, kiváló a Csík Zenekaré, de nálam a kolozsvári unitáriusok kórusa mindent visz. 

Fütyörészős, „country-kus” (vagy kantrikus..?) dal ez, a Quimby Kilégzés című, szerintem egyértelműen legjobb albumáról. Kiss Tibor az első rehabilitációja alatt és után írta ezt a zseniális albumot, rajta olyan darabokkal, mint a Most múlik pontosan, az Autó egy szerpentinen, a Sehol se talállak, a Nyina, a Magam adom, a Don Quijote ébredése, a Legyen vörös, hogy csak néhányat említsünk az összesen 17 (!) dalt tartalmazó lemezről. A Viharon túl, szélcsenden innen az album záródala. „Így hát elindulok rajta, / Nem nézek se jobbra se balra, / Csak hazafelé, egyenesen, / Kaland a karma, / Kicsi kincsem / Viharon túl, szélcsenden innen” – könnyen kitalálható, hogy ez esetben a vihar azt a szörnyű időszakot jelenti, amely a rehab előtt tombolt Kiss Tiborban.  

A vihar és a szerelem szavakat egymás mellé tesszük, akkor talán a viharos szerelem a legelterjedtebb szókapcsolat. Tudunk erre hirtelen egy dalt mondani...?