Hadik: huszárcsínyről még nem készült ekkora kaliberű film

Nem sok film készült forradalmi huszárokról az elmúlt több mint fél évszázadban, sőt egy kezünkön meg tudjuk számolni azokat. Ott van Sára Sándor klasszikus filmje, az 1978-ban megjelent 80 huszár, amit előszeretettel tűz műsorára a nemzeti ünnepek apropóján a közmédia, vagy válik ingyenesen megnézhetővé a Magyar Nemzeti Filmarchívum felületén. De ott van még az 1985-ben megjelent, Cserhalmi György főszereplésével készült Szirmok, virágok, koszorúk, de nagy jóindulattal idesorolhatjuk még a Kőszívű ember fiai 1965-ös filmadaptációját, amiben fontos szerepet játszik Baradlay Richárd és huszárcsapata.

De a Jankovics Marcell-féle János vitéz animációs feldolgozása is egyfajta „huszárfilm”, hiszen bár egy hősköltemény, de a cselekmény nagy részében Kukorica Jancsi huszárkalandjait is bemutatja annak minden népmesei túlzásával együtt.

János vitéz: időtálló mese az örök emberi értékekről

Nem számít, hogy mikor és hol láttuk először, az iskolai kötelező tananyagon túl örökre a szívünkbe zárhattuk János vitézt és az ő gyönyörű Iluskáját Jankovics Marcell egész estés animációs filmjének köszönhetően. Petőfi elbeszélő költeményéhez hasonlóan ez a rajzfilm is örök.

A huszárokról (is) szóló magyar filmek sora ezekkel tehát ki is merült, a Magyar Nemzeti Filmintézetnél azonban az elmúlt években meglátták a lehetőséget, és megteremtették a feltételeket (vagyis több mint kétmilliárd forintot biztosítottak a produkciónak), hogy

egy újabb nemzeti hősről készüljön egészestés játékfilm, aki történetesen huszár volt, sőt legendás huszárcsínyt is hajtott végre, így 2023-ra Hadik András hőstetteit azok is megismerhetik, akik nem igazán járatosak magyar történelem fontos alakjainak korrajzaiban.

Az osztrák örökösödési háború, majd a hétéves háború fontos alakja, aki ráadásul a székelyek számára is nagy jelentőséggel bír, hiszen a madéfalvi vérengzés túlélői számára amnesztiát eszközölt ki a bécsi udvarban, majd Bukovinában öt falut népesíttetett be velük (ezért is nevezték el az egyik települést Hadikfalvának egy másikat pedig Andrásfalvának, hogy így köszönjék meg azt, megteremtette az újrakezdés lehetőségét a szülőföldjükről elmenekült székelyek számára).

Hadik és a székelyek

Székelyföldön március 17-én kezdték vetíteni, Csíkszeredában, Kézdivásárhelyen, Maroshévízen az elkövetkezendő napokban mutatják be a Hadik című magyar történelmi kalandfilmet, amelynek forgatókönyvét Berlin 1757-es megsarcolása ihlette.

Hadik András azonban nem emiatt maradt fenn a magyar történelemben, hanem máig is élő emlékét Berlin megsarcolásával, valamint a Császári-Királyi Hadsereg első számú katonai vezetőjeként vívta ki, aki elsőként kapta meg a Mária Terézia-rend nagykeresztjét, aminél rangosabb kitüntetés nem volt az Osztrák-Magyar Monarchiában.

A berlini huszárcsíny tehát nem utolsó filmes alapanyag, ennek kivitelezésével pedig a főként színházi világban tevékenykedő Szikora János rendezőt bízták meg, ám az Aranyélettel is bizonyító Dyga Zsombort is megkapta maga mellé technikai rendezőnek, aki a csatajelenetek kivitelezésért és a látványos részekért felelt,

a filmen pedig ezeknél a jeleneteknél látszik is, hogy rengeteg pénzből, a hollywoodi kosztümös filmek mintájára valósították meg.

A Hadik – bizonyos aspektusaiban – olyan mintha egyfajta élőszereplős János Vitéz-feldolgozás lenne. A makulátlan és tisztaszívű, nagybetűs hős figurája teljesíti amit a haza kíván tőle. Közben a rá jellemző szerénységgel nem győzi hangsúlyozni, hogy

a magyar furfangnak és vitézségnek nincs párja, és hogy neki ujjgyakorlat lenne lekaszabolni a porosz halálfejeseket.

Erre ugyanis a császári hadsereg osztrák talpasai nem képesek, hiszen azok a saját lábukban is megbotlanak, és épeszű haditervet sem tudnak kidolgozni, csak mennek a saját fejük után és a hozzájuk beosztott magyar huszárok ellen ármánykodnak.

Egy ilyen közjáték után kapja meg élete megbízását Mária Terézia császárnőtől a hősködésbe és a folyamatos macska-egér harcba belefáradt, családjához hazatérő Hadik András (Trill Zsolt újabb, hibátlan alakításában), hogy velük rövid időt eltöltve, csapatával újra Frigyes porosz király és az osztrák-magyar uralkodónő háborújában találja magát. A film forgatókönyvírója itt rendesen kiszínezi a valóságot és él az erős filmes túlzás elemeivel, hiszen

a filmben megmutatottakkal ellentétben Hadik nem egy világtól elzárt birtokon, főúrként élt, ugyanakkor nem személyesen a királynőtől kapta a megbízást, hanem levélben, és neki kellett kidolgoznia a hadicselt, vagyis, hogy valamilyen módon megsarolja a Frigyes király és serege nélkül maradt, de még így is bevetetetlen várfalakkal körülvett birodalmi fővárost, Berlint.

Hadik pedig parancsot teljesítő katonaként nem tétovázott, és rátermett huszárjaival hosszú, majdhogynem öngyilkos küldetésre indult, a filmben pedig „teherként” szász gyalogosokat is kap a seregébe, hogy

meglegyen a magyar-osztrák konfliktus is, ami számos komikus pillanatot hivatott szolgálni, azonban közel sem sikerült annyira humorosra, mint amilyenre azokat a készítők szánták.

A szászok ugyanis a Szabó Győző által alakított Ried ezredessel kivétel nélkül sem a meneteléshez, sem pedig a harchoz nem értő dilettánsokként lettek ábrázolva, akik ráadásul zsoldos mivoltukból kifolyólag bármikor elárulták volna a küldetést, és magukra hagyták volna a hős huszárokat, akik tűzön-vízen keresztül, maguk is képesek lettek volna bevenni Berlint, a köztük fennálló ellentét azonban kimerült néhány kakaskodós jelenetben a film két fontos mellékszereplője között.

Hadik legfontosabb kapitánya, a Molnár Áron által játszott Gvadányi a forrófejű ifjonc, akinek mindig a begyében vannak a lenézett szász talpasok, de ő az, akit diplomataként „beküldenek” Berlin falai mögé, hogy ott a védtelenül maradt császári arisztokráciát megnyugtassa arról, hogy

ő magyar huszárként nem eszik csecsemőket, hiszen azok jól átsülve nem mennének le a torkán.

Ilyen és ehhez hasonló „poénok” próbálják kissé humorosabbá tenni az egyébként magát halálosan komolyan vevő hőseposzt, ezek azonban csak néha késztetik nevetésre a nézőt, akár a gyengébb hollywoodi vígjátékok eszelős karaktereinek megnyilvánulásai, amilyen Revicky Gábor Thun mestere is lett a filmben, akire a mindent felrobbantani akaró, megbolondult tűzszerész szerepét osztották, és aki az egyetlen komikus figurája az alkotásnak.

De van itt velejéig gonosz és bosszúszomjas porosz ezredes, akinek életcélja Hadik párbajban való legyőzése, betegeskedő rangidős huszár, aki végül a film leglátványosabb összecsapásával, a halált hozó golyóval a testében még kioszt kardjával néhány végzetes csapást, a hadviseléshez nem értő porosz király, és a huszárok közelségétől elaléló hitvese (akivel Hadik egyébként nem találkozhatott Berlin megsarcolakor, hiszen egy jól őrzött erődítménybe menekítették előle). Az is érthetetlen, hogy Hadik legnagyobbra tartott bajtársának halálát miért vágták egy montázsba Gvadányi lovának elpusztulásával (ami miatt elég komolyan vehetetlen lett a végső jelenetsor), de ezeket a húzásokat nincs értelme számonkérni a készítőkön, akik

a legjobb tudásuk szerint készítették el a filmet, abban bízva, hogy egy színvonalas, nagyköltségvetésű, hazai produkcióval öregbítik a magyar filmgyártás eddigi hírnevét.

A hollywoodi filmekre hajazó látványos jelenetek is időnként komolyan vehetetlenek voltak, hiszen hiába akarták a készítők a Gyűrűk ura legendás, az Új-zélandi hegyekben játszódó nagytotálos jeleneteit imitálni, ha közben a néző nem tudott elvonatkoztatni attól, hogy a Hadikban a hegyen való átkelést Magyarország valamely elhagyott salakdombján vették fel, továbbá épphogy nem idézték meg a János vitéz azon jelenetét sem, ahogy hőseink a hegy tetején felhőt húznak magukra a tűző nap elől, de

ha még elrugaszkodottabb lett volna a produkció a valóságtól, nem sok hiányzott volna ennek a kivitelezéséhez sem.

A Hadik azonban minden hibája ellenére egy látványos kosztümös dráma, amit érdemes moziban megnézni. Bár a harcjelenetek többségében látszik a megkoreografáltság (hiszen minden ágyútűznél repülnek a statiszták, és a rángatózó kamerafelvételek hátterében látszik, hogy a huszárok üresben hadonásznak a kardjaikkal, az ellenség pedig a suhintás szelétől esik össze), ugyanakkor

a készítők a vért is kispórolták a 12-es korhatárbesorolásba való beleférés miatt, hogy minél szélesebb korosztály nézhesse meg a filmet.

A karakterek nem túl összetettek és nincsenek jellemfejlődések sem a filmben (hacsak Gvadányi és Ried ezredes megbarátkozását nem vesszük annak) a Hadiktól mégsem várható ilyesfajta komplexitás, hiszen ahogy fentebb is írtuk,

egyfajta hőskölteménynek készült, ami a legendás magyar hadvezér, Hadik András érdemeit és hőstetteit hivatott elmesélni.

Ezt a célját pedig maradéktalanul teljesíti is a film, mi pedig újabb nagyköltségvetésű magyar látványfilmmel gazdagodtunk, amit majd időnként újranézhetünk a nemzeti ünnepek apropóján a magyar kereskedelmi csatornákon, majd pedig a köztévé és a nemzeti filmarchívum különböző felületein.

És legalább most a széles közönség látványos kivitelezésben,

pazar részletességű kosztümökben, izgalmas csatajelenetek megnézésre révén ismerheti meg a legendás Hadik Andrást a róla szóló Wikipédia-szócikken és a történelemkönyveken túl.