Horrorbeütésekkel tűzdelt érzelmi hullámvasút lett a harmadik Galaxis őrzői-film

Ma már kétség sem férhet hozzá, hogy James Gunn Hollywood geek-pápája, az erőszakos viselkedése miatt szebb napokat is látott Joss Whedon (Buffy, a vámpírok réme, Angel, Bosszúállók, Bosszúállók: Ultron kora) kettétört karrierje után. Gunn „titulusa” pedig most épp a Marvelnek fáj a legjobban, ugyanis hiába készíthette most el a rosszul öregedett tweetjei miatt korábban kirúgott rendező a Galaxis Őrzői-trilógia befejező részét, már egy ideje a „konkurenciánál” dolgozik – épp azon –, hogy felrázza a bukásokat és megosztó képregényadaptációkat készítő DC-filmes univerzumot.

Most azonban Marvel-rajongók milliói örülhetnek annak, hogy

James Gunn – hacsak egy hattyúdal erejéig is – félretéve az őt ért sérelmeket –, visszatért, hogy megrendezze a harmadik Galaxis őrzői-filmet

(miután csinált a konkurenciának egy egész jó Öngyilkos osztag-rebootot és egy abból kinőtt sorozatot, ami a megosztó Békeharcosról szólt). Hiba is lett volna egy másik rendezőre bízni a Galaxis őrzői harmadik részének elkészítését, hiszen Gunn ebből, a korábban kevésbé mainstream, a fősodor mellett létező, egyfajta

űrbéli Bosszúállókként is értelmezhető szedett-vedett csapat tagjaiból csinált szimpatikus és szerethető figurákat.

A rendező a sajátos humor belecsempészése mellett a karakterek gyengeségeit és diszfunkcionalitását is ki merte domborítani, időnként meglehetősen esendő formában ábrázolva őket. Bár a Galaxis őrzői a Végtelen háborúból (abba most ne menjünk bele, hogy Star Lord volt-e a hibás amiatt, hogy Thanost nem sikerült legyőzni a szülőbolygóján) és a Végjáték történéseiből is kivették a részüket, ott láthattuk is, hogy teljesen másként funkcionáltak, mint saját, önálló filmjeikben, amiket Gunn dirigált.

A Galaxis őrzői a Bosszúállókat segítve poénkodtak, hősködtek, arcoskodtak, a végén pedig gyászoltak is, de hiányzott az az esszencia, amitől tényleg azok a hősök voltak, akiket a korábbi filmjeikben láthattunk csapattá, sőt egyfajta családdá alakulni.

A harmadik Galaxis Őrzői-filmről a bejelentésétől kezdődően lehetett tudni, hogy az előző két résszel egy trilógiát fog kiadni, és egy korszak lezárása lesz, aminek a végén már nem láthatjuk ezeket a szuperhősöket ugyanúgy mint eddig, sőt menetközben a Gamorát és a Draxet játszó színészek: Zoe Saldana és Dave Bautista is igyekeztek egyértelművé tenni, hogy ők bizony a jövőben nem szándékoznak visszatérni további Marvel-filmekbe, pláne nem ezeknek a karaktereknek a bőrébe, így a nézők

joggal feltételezhették azt, hogy a lezárásban fájdalmas búcsút kell vennünk valamelyik karaktertől

(Gamorát mondjuk már a Végtelen háborúban „kinyírták”, így nála igazából az volt a kérdés, hogy miként hozzák vissza a karakterét a harmadik Galaxis őrzői filmbe).

Gunn pedig a Marvel-fedélzetén, még egyszer utoljára azt csinált, amit akart: írt egy drámai és meglehetősen sötét fordulatokban is gazdag forgatókönyvet, összerántotta a kedvenc színészei egy részét (akik között ott az öccse, Sean Gunn és a felesége, Jennifer Holland is), és kezdődhetett az utolsó forgatása a stúdiónál, hogy

méltóan zárja le sokak kedvenc diszfunkcionális és lelki traumák által gyötört szuperhőseinek történetét.

Az eredeti csapat időközben kiegészült az első és második részben még a velük szembenálló Nebulával és a rendkívül aranyos és csupaszív Mantissel, aki a karácsonyi különkiadásban (egy rövid felvezető a harmadik rész elé) tényleg a lelke lett a csapatnak.

Gunn ezúttal nem Star Lord traumáiban vájkált tovább, hanem egy másik fontos szereplő, Rocket meglehetősen sötét és tragikus múltjába kalauzolja a nézőt, miközben a különböző okok miatt épp szétesőben levő csapat próbálja őt megmenteni. Újabb cukiságfaktorként megkapjuk még Cosmo-t az asztronauta-kutyát (akinek a Borat második részében debütált, azóta pedig A-listás színésszé vált, bolgár Maria Bakalova adja a hangját), úgyhogy

Gunn több fronton is bombázza az állatbarát nézők szimpátiáját, legyen szó egy végtelenül aranyos és esetlen mosómedve-kölyökről, akin épp kísérleteket végez az Evolúció gonosz Mestere, vagy egy asztronauta-szerkóban futkározó eb, akire sértődöttségből nem akarja mondani a legjobb barátja, hogy ő bizony egy jó kutya.

Ám ha ebben ki is merülne a cuki állatokat bemutató szegmens, akkor talán nem lenne ennyire megosztó a film hiszen ott egy másik véglet megmutatása is: a horrorba hajló állatkínzós-jelenetek helyenként már öncélúnak és túlzónak hatnak egy ilyen családbarát film esetében. James Gunn tehát eléggé szabadon engedte az amúgy sem visszafogott képzelőerejét, és

elkészítette az eddigi legmeghatóbb, de egyben legfurább és legőrültebb Galaxis őrzői-filmjét, ami igazi érzelmi hullámvasútként működik a meglehetősen hosszúra vett, két és fél órás játékideje alatt.

A főgonosz Evolúció Mesterét is sikerült többdimenziós gonoszként ábrázolni, akinek érthetőek az őrületéből fakadó motivációi, a nagy dobásként beígért, Will Poulter által eljátszott Adam Warlockot azonban sikerült „elpazarolni”, holott a karaktere sokkal többet érdemelt volna, mint az eszköz szerepéből kitörni akaró nagyranőtt gyerek, de a film keretei most ennyit engedtek számára.

A Galaxis őrzői harmadik felvonása összességében egy jó film, ami azonban nehéz pillanatokat szerezhet az állatbarátoknak és a gyerekeknek, de úgy tűnik, hogy a Marvel benyelte ezt annak érdekében, hogy a rendező elkészítse a kritikailag és bevételi szempontból is elismert és nagyot menő két filmje lezárását, magyarán: hogy

készítsen egy a Végjátékhoz hasonló filmet az éppen dögrováson levő Marvel-filmes univerzum számára, ha már a Thor negyedik és a Hangya harmadik filmje lejtmenetet indított el a franchise-történetében, a Disney Plusra készített, szintén gyenge minőséget képviselő sorozatokról nem is beszélve.

Mik ezek a Marvel-sorozatok, és melyik hová kapcsolódik?

Egyelőre 23 mozifilm és hét sorozat alkotja a Marvel Filmes Univerzumot, de tovább bővül a franchise, és még több tartalmat kell végignézni ahhoz, hogy képben legyünk a szuperhősökkel teli világ eseményeivel. Felzárkóztató.

Ebben a filmben a látványos akciózásokon és a falról lemászó CGI-orgián túl olyan karakterek küzdelmeit kapjuk meg, akikhez a korábbi filmek ismeretében mind tudunk kapcsolódni valamilyen formában: az élete szerelmét elvesztő, önimádó Star Lord, a kiszolgáltatotti sorsból öntudatra ébredő Nebula, a tragikus múlttal rendelkező, és egy gyerek értelmi szintjén ragadt Drax, a csapat vezetését kényszeresen átvenni akaró Rocket, vagy épp a saját nevét ismételgető, minden formájában cuki Groot, a folyton szemforgató és utálkozó, alternatív-Gamora és az elképesztően aranyos Mantis mind olyan karakterek, akikkel azonosulni lehet valamilyen szinten, és

érdekli a nézőt, hogy mi lesz a sorsuk az újabb és újabb, a személyiségeiket formáló kalandok után.

A Galaxis őrzői harmadik része tehát úgy kellett a Marvelnek, mint éhezőnek a falat kenyér, szomjazónak a pohár víz és bár a nyitóhétvégi bevételei (114 millió az amerikai és 168 millió dollár a nemzetközi piacról) valamelyest elmaradtak a korábban becsülthöz képest, a film azonban nem szégyenkezhet, hiszen

letaszította a trónról a hetek óta ott tanyázó Super Mario-filmet, és várhatóan a pozitív kritikai fogadtatásnak köszönhetően a következő hetekre sem fognak nagyot zuhanni a jegybevételei, és nem kell időnap előtt, bukásként streamingre „száműzni”, ahogy történt ez a harmadik Hangya-film esetében.

James Gunn tehát megtette amit megtehetett, ismét szívvel-lélekkel rendezett egy meglehetősen fura képregényfilmet az általa újragondolt, hétköznapi néznivalónak szintén nem nevezhető, Az öngyilkos osztag után (ami egyébként a járvány miatt még moziban és streamingen egyszerre debütált), és most a DC-Studios egyik vezető fejeseként a Marvel konkurenciájánál eresztheti a jövőben szabadon a fantáziáját. A produceri és dirigáló feladatok mellett már meg is van (sőt el is készült már a forgatókönyvvel) a következő projektje, méghozzá

Superman-filmet forgat Superman: Legacy címmel, és csak annyit lehet még tudni róla, hogy nem a korábbi Acélembert alakító Henry Cavill, hanem egy teljesen új színész lesz a főszereplője.

Ahogy a Galaxis őrzői több szereplője, úgy Gunn is új útra indul, mi pedig tűkön ülve várhatjuk, hogy mi sül ki a legendás direktor boszorkánykonyhájában a Denevér- és Acélember jogait is magába foglaló filmstúdió berkein belül. Ha a Galaxis őrzői szintjén nem adja alább, akkor

a humort, az esetlen karaktereket és a szívmelengető pillanatokat nem nélkülöző filmeket láthatunk majd tőle a jövőben is,

de ezt már nem a harsány, és már nagyon kaotikussá váló Marvelnél, hanem az épp megújulni készülő DC-nél. Már csak az a kérdés, hogy Gunn révén megtalálja-e a saját hangját a Supermanes stúdió? A Galaxis őrzői példáját látva ehhez kétség sem férhet.