Vedd le a kalapot, ha megnézed. Tisztult a segesvári csata képe

A segesvári (vagy fehéregyházi) csata az 1849. évi erdélyi események egyik legfontosabb ütközete volt: a magyar honvédek a túlerőben levő osztrák-orosz sereg ellen vették fel a harcot, de a Bem József által irányított néhány ezres hadtest több órás küzdelem után vereséget szenvedett. Ebben a csatában tűnt el nyomtalanul Petőfi Sándor, ám nem ez, hanem a későbbi, 1849 augusztusának elején lezajlott ütközetek (a nagycsűri és a szebeni) voltak a végzetesek a magyar szabadságharc számára.

A költő eltűnése, halála miatt rengeteg titok és találgatás övezi azóta is a csata végkimenetelét, egy ilyen kiállításnak pedig az a célja, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba. A ma már speciális eszközöket, a technika egyre fejlettebb vívmányait is bevető régészet (és a szakszerű, legendátlanított forráskutatás) az a tudományág, amely segíthet ebben.

2018–19-ben egy igen átfogó és összetett kutatást végzett a csata helyszínén az ELTE Régészettudományi Intézete, a Maros Megyei Múzeum, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, illetve a Petőfi Irodalmi Múzeum közös projektje.

Nem, Petőfit természetesen nem találták meg, de nem is ez volt a cél. Köztudott, hogy a csata után a halottak több tömegsírba kerültek, ezek egyikében lehetnek Petőfi Sándor maradványai is.

Gazdagodó Petőfi-legendárium: létezik egy másik, ispánkúti tömegsír?

Hamarosan újabb válaszokat kaphatunk a 170 évvel ezelőtti fehéregyházi csatával kapcsolatos kérdésekre, miután elvégzik a tervezett régészeti feltárásokat. Addig is elevenítsünk fel egy olyan részletet, ami lehet a helyi legendárium része, de akár figyelemre méltó, öröklött szájhagyomány is.

Az ütközet helye néhány év múlva talán nem is lesz már kutatható, ugyanis Segesvár és a mellette levő települések (Fehéregyháza, Héjjasfalva) annyira gyorsan fejlődnek, és olyan gyorsan épülnek be a területek, hogy talán egy idő után csak körülbelül lehet megmutatni, hogy hol zajlott le az 1849 évi csata, amely egyébként jól indult a magyarok szempontjából. A délelőtti ágyúzásban az oroszok egyik legfontosabb tisztjét, Grigorij Szkarjatyin vezérőrnagyot végzetes lövés érte.

A hadszíntéren körülbelül 3300 magyar katona állhatott szemben mintegy 9 ezer főnyi orosszal (köztük kozákokkal) és osztrákkal, a magyar sereg erősítést várt, amely nem érkezett meg, s habár emberfeletti erővel próbálta kiverni az egyik magaslatról az oroszokat, az végül nem sikerült. A kozák lovasság délután eldöntötte a csatát, a menekülés közben Petőfi eltűnt, Bem Józsefet pedig egy mocsaras, ingoványos terepről csak este tudták kimenekíteni a honvédek. A legyőzött magyar sereg mintegy ezer halottat és sebesültet veszített.

A kutatás többek között azt tudta megmutatni, hogy a nyomok alapján az erdei csatában a magyar alakulatok mennyire tudtak előrenyomulni a segesvári erdőben. Több épen maradt, illetve szétrobbant ágyúgolyó látható a kiállításon, illetve más, fém maradvány is (puskagolyók, repeszdarabok). Olyan, nem a helyszínen talált, de a korabeli hadviselést érzékeltető fegyverek (puskák, kardok) is vannak, amelyek segítségével el tudjuk képzelni a harcokat, illetve

két, Petőfihez kapcsolódó tárgy is van: egy olyan üvegpohár, amit neki tulajdonítanak, illetve a székelykeresztúri Gyárfás-kúria híres körtefájának egy darabja.

A termet, amelyben a kiállítás van, 19. századi festmények (pl. Bemről) és a Haller-birtokon, a legismertebb tömegsír mellett felállított emlékműről, megemlékezésekről szóló régi fényképek töltik ki.

A kutatást egy néhány perces kisfilm is bemutatja – ebben láthatunk olyan jeleneteket, amikor a régészek az erdős domboldalon, a csata közelharcainak helyszínén kutatnak. Elképesztően nehéz feladat lehetett rohamozni ezen a terepen, hiszen felfelé a kutatók is nehézkesen haladnak, az avarból és a földből fémdetektor segítségével sorra kerültek elő olyan maradványok, amelyek az ütközet hevességét jelezték.

A film után már egy másik terembe, egy olyan korábbi kiállításra tudunk átlépni, ami szintén az 1848–49-es forradalommal és szabadságharccal kapcsolatos.

Ereklyék a raktárból. A szabadságharc és a megtorlás tárgyi emlékei

Megdobbanhat az ember szíve, amikor Damjanich János fekete nyakkendőjét látja maga előtt – ez volt ugyanis a vezérőrnagyon, amikor kivégezték. Az 1849-ben elbukott magyar szabadságharcnak és a megtorlásnak állít emléket az a kiállítás, ami a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban állítja el a lélegzetet.

Amikor arra gondolunk, hogy alig 18-20 éves, jobbára újoncok rontottak fel a domboldalakon, hogy kiüssék az orosz alakulatokat onnan, és eldöntsék a csata végkimenetelét, tényleg jön, hogy lekapjuk a kalapot. Sokszoros túlerővel szemben tették ezt, azért, hogy ha nem is döntik el a magyar szabadságharc végkimenetelét, de legalább késleltessék annak bukását.

A legnagyobb baj talán az, hogy ez a helyzet az azt követő százötven évben még többször is megismétlődött a magyar történelemben. De azért jó egy ilyen kiállítást megnézni, mert ismereteket szerzünk, talán jobban át tudjuk érezni azt, hogy valójában mi is történt ott.