Gondolták volna, hogy először ad helyet vallásos tematikájú kiállításnak a marosvásárhelyi Kultúrpalota? Az ötszáz éves reformáció tiszteletére megnyitott tárlaton néztünk szét.

„Az iskola kényszer. Mindig az volt és mindörökre az is marad, és tanár és diák egyaránt ennek a kényszernek köszönheti, hogy egyáltalán létezik.” Ezt a Kant idézetet olvashatjuk színházi prospektusként szolgáló kockás iskolai füzet hátulján a Klamm háborúja című előadásról.

Volt már korábban egy színházi fesztiválja Szatmárnémetinek, amit megszüntettek, most Tranzit Feszt néven élesztették újra. Villáminterjúnkban Bessenyei Gedő Istvánnal, a Harag György Társulat művészeti igazgatójával a fesztivál tanulságairól beszélgettünk.

Sződligetről érkezett a kolozsvári színire, majd annak elvégzése után Temesvárra szerződött. Molnár Bence azon színművészek közé tartozik, akik nem Erdélyben születtek, mégis ide vonzotta őket a hely és az itteni színiegyetemek. Ő itt is ragadt. Elbeszélgettünk vele.

Különös, hogy néha egy törékeny alkatban milyen markáns egyéniség lakozik, Borbély B. Emília naiva szerepekre is alkalmas külseje egy nagyon is karakteres dívát hordoz magában. A Székelyudvarhelyt, Békéscsabát és Marosvásárhelyt is megjárt, gyergyói születésű temesvári színművésszel beszélgettünk.

Shakespeare biztos nem gondolta, hogy szonettjének tizennégy sorosából valaki drámát kreál és színre viszi, ráadásul olyan formában, hogy a darabból egy egész életmű visszakacsint.

Antonio szerepe Shakespeare vígjátékában szerény színészi feladat, de a Szegedi Szabadtéri Játékok egyik előadásában benne lenni egy erdélyi menedzser igazgató számára kincses bánya. Lehetőség újabb kapcsolatok kiépítésére, de egy rokon intézmény kulisszatitkainak meglesésére is.

Igazi, huszonegyedik századi népszínművet csinált Béres Attila a Vízkeresztből. Lelkületét illetően olyasmit, mint amit Shakespeare idején csinálhattak a Globe színházban, ahol a korabeli közönség mulatott és sírt, vagy akár közbe kiabált egy előadáson.

Örök probléma a művész számára: hogyan lehet tetszeni a közönségnek, eközben értékesnek, tartalmasnak lenni. Korszerűen fogalmazni, mégis közérthetőnek maradni. A modernitás útját járni, mégis dekódolhatónak lenni. Példákat követni, de úgy, hogy a mondanivalók ne vesszenek bele a formai útvesztőkbe.

Sokadszor gondolkodtam el komolyan azon, hogy vajon milyen motiváció, generális szándék, érzéshalmaz, kifejezési vágy húzódik meg a vajdasági magyar rendező, Urbán András őrjöngő előadásai mögött. Pacsika Emília kritikája.

A holland társulat neve: BOG, ez az ő nyelvükön nagyjából íjat jelent. Az íj szerkezete, tudjuk, egy ívet formáz, ahogyan az élet is a kezdet, a csúcsfeszülés és a lankadás ívét rajzolja meg a születéstől a halálig.

Egy alternatív színházi fesztivál nemcsak arra jó, hogy megtudjuk, milyen színvonalon teljesít a színházművészet eme fajtája mostanában, hanem arra is, hogy láthassuk, milyen problémák és mondanivalók feszítik azokat alkotókat, akik projektjeikkel nincsenek repertoárhoz, ízléshez, elvárásokhoz kötve.

A marosvásárhelyi Ariel Színházban Porogi Dorka rendezésében hónapok óta játsszák a Madame de Sade című darabot, amely Párizsban, valós történelmi korban mutat be egy fiktív történetet, a botrányos életű filozófus, de Sade márki feleségéről és annak családjáról.

Valódi homo ludens, egy örökké játszó ember, aki benne él a szerepeiben, aki színház nélkül „hivatásos felnőtté” válna, s ez nagyon unalmas, szürke állapot lenne számára.  Bartha László Zsolttal, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művészével beszélgettünk.