Megdönteni Gyergyóditrót?

Liget 2020. március 02., 11:46 utolsó módosítás: 2020. március 02., 12:17

A gyergyóditrói eset hátterében munkahelyi konfliktus, a ditrói pékség egykori munkavállalóinak elégedetlensége áll(t), amit az újonnan alkalmazott két Sri Lanka-i vendégmunkás megjelenése hozott felszínre. A Székelyhon napilap  háttérinformációs kiadványa, a Kilátó a ditrói események utóéletével foglalkozik.

Háromra duzzadt a ditrói pékségben dolgozó vendégmunkások száma. Ők nem tudnak arról, hogy fenyegetések miatt kellett Gyergyószentmiklósra költözniük •  Fotó: Beliczay László
galéria
Háromra duzzadt a ditrói pékségben dolgozó vendégmunkások száma. Ők nem tudnak arról, hogy fenyegetések miatt kellett Gyergyószentmiklósra költözniük Fotó: Beliczay László

A több oldalas összeállításban többek között cáfolni próbálják, hogy a székely idegengyűlölő lenne, de az is kiderül, hogy a román nyelvű média miként „tálalja” a témát. Mert azt az olvasók is érzékelhették, hogy az utóbbi hetekben mind a magyar, mind pedig a román média kedvenc témája a Gyergyóditróban dolgozó két srí-lankai-i vendégmunkás esete (időközben megérkezett a harmadik is, továbbiak várhatók).

A román média túldramatizálta az esetet, ezzel is azt próbálván bizonyítani, hogy mennyire intoleráns, xenofób a magyar.

Habár erről viszonylag keveset cikkeznek, a többségében román településeken is történtek hasonló, vagy a ditróinál sokkal durvább, szintén srí-lankai vendégmunkásokat ért atrocitások és, habár a hatóságok nem igazán akarják elismerni, Romániában is van migránsprobléma, írják az összeállítás egyik cikkében.

Falugyűlés Gyergyóditróban •  Fotó: Beliczay László
Falugyűlés Gyergyóditróban Fotó: Beliczay László

A Kilátó tematikus mellékletben továbbá statisztikai adatokat is találnak az érdeklődők arra vonatkozóan, hogy Hargita és Kovászna megyében él a legkevesebb tartózkodási engedéllyel Romániába érkezett külföldi. Ha fellapozzák a Kilátót, egy romániai jogi kisokost is találnak, amely segít tisztázni azt, hogy tulajdonképpen ki is számít migránsnak, megtudhatják, hogy milyen körülmények között vállalhat munkát egy külföldi Romániában, és egyáltalán hogyan lehet kiváltani a munkáltatói engedélyt.

Keressék a Székelyhon napilap hétfői Kilátó mellékletét!

1 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.