#MeToo, avagy köztünk járnak a zaklatók és zaklatottak

Nemrégiben robbant ki Hollywood egyik legsúlyosabb botránya, amely során Harvey Weinstein producerről kiderült, hogy az elmúlt évtizedekben számtalan színésznőt zaklatott szexuálisan. Ahogy a botrány tovább dagadt, és egyre több dolog derült ki a producerről, ismét előkerült a szexuális zaklatás témája, illetve az, hogy mennyi embert érint ez világszerte. A #MeToo hashtaget Alyssa Milano amerikai színésznő indította útjára. Milano üzenetében az szerepel, hogy

ha minden nő, akit valaha ért szexuális zaklatás, csak annyit írna a közösségi oldalára, hogy „engem is”, az emberek talán átéreznék a probléma súlyát.

Azóta a #MeToo úgy terjed, mint egy vírus, kiderült, nálunk is létezik a szereposztó dívány, és számtalan Facebook-ismerősünknél villog a #MeToo hashtag. Vagyis azért, mert nem beszéltünk róla, mégis itt vannak körülöttünk a zaklatók és zaklatottak.

Néhányan nekünk is vallottak. A vallomások mellett pedig azt szerettük volna megtudni, hogyan előzhetjük meg a szexuális abúzust, és mit tegyünk, ha már áldozatai voltunk.

Egyik fiatal hölgy, akinek Facebookján ott a #MeToo hashtag, Zillmann Zsuzsa, aki saját elmondása szerint roppant kíváncsi arra, hogy mekkora méretet ölt ez a mozgalom, ha egyre többen és többen vállalják fel, hogy különböző formában és mélységben, de érintettek a szexuális bántalmazásban. „Szinte nincs olyan nő, aki megúszta volna, lassan kislány nincs. Mégis kell hozzá bizonyos fokú bátorság, hogy fel tudjuk vállalni. Pedig, ha belegondolunk, mi bajunk lehet abból, ha bármit is kiteszünk, felvállalunk a virtuális világban” – mondja Zsuzsa. Hozzáteszi: ennek a mozgalomnak a figyelemfelkeltés a célja, rádöbbenteni mindenkit, hogy ez valóban sok nőt érint.

– sorolja Zsuzsa. Szerinte a szexuális bántalmazás alapvetően a hatalommal, a hatalom fitogtatásával függ össze, valamint azzal, hogy a bántalmazóból hiányzik mindenféle empátia a másik fél irányába.

A mára már kétgyermekes édesanya segítséget sosem kért és kapott, még a legdurvább történeteinek a feldolgozásához sem, viszont annál többször hallotta azt, hogy „ó, ne légy már ilyen érzékeny, mit szívod fel a vizet ilyen semmiségeken”. Úgy véli, ha valaki szóvá teszi a neki nem megfelelő viselkedést, alapvetően kétszer bántják, éppen ezért legtöbb nő azt a stratégiát alkalmazza, hogy megpróbálja meg sem hallani a megjegyzéseket, és – ráadásul – mosolyogva tovább megy, legfeljebb kerüli az illetőt a jövőben.

Zsuzsa úgy érzi, bár sokszor a nőket hibáztatják, ha szexuális zaklatás alanyai lesznek, ez nem állja meg a helyét, nem kell ugyanis szűk szoknyát hordani ahhoz, hogy valaki csípős megjegyzéseket kapjon.

„Nem öltöztem kihívóan, nem hordtam rövid szoknyát, szűk blúzt, néha úgy néztem ki, mint a saját nagyanyám. De bármennyire elbújtam, ráadásként megjegyezték öregurak, hogy ők a zsák alatt is bizony, látják az idomokat, nem tudom megúszni. Volt egy időszak, amikor az arcomat szét akartam vágni, hogy valahogy hagyjanak békén, tényleg nem lehetett mozdulni a sok megjegyzéstől. A stratégiám az lett, hogy nekifogtam alpári módon káromkodni. Ez elég visszás: szende lányarc, mégis káromkodik, mint a kocsis, ez eléggé jó falnak tűnt. És megjött a hangom, igaz, jó későre, de visszaszólok, attól visszariadnak a szájhősök” – fogalmaz Zsuzsa, aki rájött, nincs veszíteni valója azzal sem, ha megszakítja a kapcsolatot az ilyen emberekkel.

Rámutat, alapvetően a szakmai kapcsolatokban zavarja igazán ez a megnyilatkozás, ott ugyanis nem nőként és férfiként kellene megnyilvánulni, hanem szakemberként.  Úgy véli,

ha ő nem tesz megjegyzést az illető férfi szexualitására vonatkozóan, a ruhájára, a feszes fenekére, akkor ezt elvárhatja fordítva is.

„Indiában volt egy eset: megfogta egy ottani férfi a fenekemet, erre egy csoport férfi körbevette, és elrendezték az illetőt, nem néztem, hogy mit csináltak vele. Talán ezt kellene, hogy egymást a férfiak sem kellene biztassák, túllicitálják az ilyesmiben, hanem épp ellenkezőleg, állítsák le, zárják ki az ilyet maguk közül. Mert már az iskolában is ez van, a fiúk kergetik a lányokat, tapogatják, beszorítják a vécébe, ez egyáltalán nem kellemes” – magyarázza Zsuzsa. Hozzáteszi: ő két fiút nevel, akiknek megtanítja, hogy így soha ne viselkedjenek, a mai lányoknak meg meg kell tanítani, hogy ezeket nem tehetik meg velük, ha két generáció megtudná ezt tenni, akkor talán változna valami hosszútávon is. Ugyanakkor Zsuzsa szerint az erőszakperekben sem szabadna a vádló és a vádlott egymás mellett álljon, talán az is egyfajta megoldás lehetne.

Ő is: jelezte Facebook-falán Bús Ildi újságíró, saját történetét is megosztva a nyilvánossággal. „Amikor általános iskolás voltam, a hazafelé vezető úton mindig átmentem az egyik utcában a túloldalra egy bizonyos ház előtt, ahol egy – számomra – öregember hajolt ki mindig a kerten, nyújtogatta a kezét, és minden lánynak beszólt mindenféle ocsmány dolgot. Féltem, és bár a házat eladták, mai napig átmegyek a túloldalra. Egy másik történetben, már felső tagozaton, egy fiatal tanárom mondta, hogy maradjak óra után a kabinetjében, szeretne velem beszélni” – emlékezett a sajtós. Amikor bement hozzá, először feldicsérte, majd felajánlotta, hogy jót tenne neki, ha órák után jógázni járna hozzá.

– írta Ildi.

Szerinte ami most a #MeToo mozgalommal történik, az a társadalomnak egy tudatra ébredése. Amióta történetét megosztotta a Facebookon, többen írták neki, hogy velük is történt ilyesmi, nők, férfiak egyaránt. „Érdekes, hogy egy volt iskolatárs – nálam négy évvel idősebb – is rám írt azzal, hogy ez ugye az a bizonyos tanár volt. Az írásból felismerte, mert voltak róla sztorik. És szerintem ez a legnagyobb gond, hogy akik tudják is, legtöbbször félrenéznek” – vélte az újságíró. Így volt ez annak a bizonyos sepsiszentgyörgyi zongoratanárnak az eseténél is, akit 2011-ben kiskorú diákjának megrontásával gyanúsítottak meg.

„Amikor először írtam az esetről, még nem tudtam, kiről van szó. Felhívtam tanár ismerőseimet, és mindenki nevesítette őt is és a diáklányt is. Tehát tudták, de félrenéztek. Sőt, utána még mentegették is a tanárt azzal, hogy ha látnád, hogy öltözött, viselkedett az a lány. Szóval hányingerkeltő volt” – ecsetelte Ildi.

Az újságíró úgy véli: jó ez a mozgalom arra, hogy felhívja a figyelmet a jelenségre, egyre többen vállalják a nyilvánosságot, ha valamilyen – fizikai vagy verbális – bántalmazás érte őket, ugyanakkor bátorítást adhat a fiataloknak, hogy ne engedjék magukat ilyen helyzetbe hozni. „Én nem látom úgy, hogy ezentúl nem viccelhetsz egy kollégával, viszont a zaklatást pont ez különbözteti meg a poénos helyzetektől, hogy az utóbbira te is vevő vagy, élvezed, mosolyogsz rajta. De akinek nem engeded meg, az nem teheti rád a kezét, nem mondhat neked obszcén dolgokat, nem nyomhatja hozzád a hasát, nem állhatja el az utadat az ajtóban, nem fogdoshat, és egyáltalán nem teremthet olyan légkört, hogy félj, gyengének, megalázottnak érezd magad. A következő lépés meg az lenne, hogy ne nézzünk félre, ha hallunk, látunk, észlelünk ilyen esetet. Mert pont a félrenézés miatt alakul ki a szégyenérzet” – mutatott rá a sajtós.

Az erőszak nem szakmafüggő

Bajka-Barabás Réka színész elsősorban azt nehezményezi, hogy egy Hollywood-i történet kellett ahhoz, hogy a világ hangosan rámozduljon erre a jelenségre. Pedig az agresszió, az erőszak egyidős az emberrel, és valószínűleg az a mozgalom is, amely igyekszik megelőzni, tudatosítani, gyógyítani azt.

„Hosszú évekig kínoztam magam nagyszínpadon zsörtölődős feleség, könnyűvérű, buta nő, iszákos, férfias nő, szende szűz, szinte kivétel nélkül klisészerű szerepekben. Folyamatosan egészségügyi problémáim voltak, előadásokat kellett lemondanom, mert vagy a gyomrom, vagy a fejem vagy a hangszálaim adták fel a szolgálatot. Ott zakatoltak bennem a színészmesterség tanáraim kiértékelő ékesszólásai: a génjeimmel baj van, aszexuális a téli bakancsom, mikor leszek már végre igazi nő? Az alkoholista rendező zsarolásai ilyen távlatból már nevetségesnek tűnnek. Pár éve volt a mélypont, amikor munkaszerződés nélkül maradtam” – emlékezett a színész, aki – a jelenségtől nem éppen függetlenül – 2015-ben Pufi Színház névvel magánszínházat alakított, most színházi nevelésben utazik a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt. Főként gyerekekkel, ifjakkal találkozik tantermi színházi programok keretein belül.  Ilyenkor döbbenetesen intim információk birtokába jut a gyerekekről, szinte kérdezés nélkül. Egy alkalommal azonban csődöt mondott az eszköztár: olyan kedvtelen, passzív, lehangolt kamasztársasággal volt dolga, mint még soha. A műhelyfoglalkozás után kiküldte őket levegőzni. A következő csoportnak szóló programon ott maradt egy pár lány az osztályból, és az egyikük az épp csomagoló, indulásra készen álló színésznőnek

hirtelen megnyílt: tanárjuk molesztálja őket.

„Akkor összeállt a kép a fejemben: az egész osztály üveges tekintete, motiválatlansága, a betűjáték sikertelensége... Ösztönösen megöleltem a lányt, majd kapkodva kérdeztem a részletekről” – írta le az esetet a színésznő. Barátait, ismerőseit faggatta: mi az eljárás ilyenkor?

Nem hagyta nyugodni a tudat, hogy tanú, felelősséggel tartozik, döntenie kell. Arra a következtetésre jutott, hogy valószínűleg rengeteg bántalmazott gyerek él közöttünk, aki nincs olyan kapcsolatban a környezetében élő felnőttekkel, hogy el merje mondani, ha valami rossz éri. „Akkor kristályosodott ki bennem az elhatározás, hogy előadás keretében, nyilvánosan fogok állást foglalni az erőszak ellen, amikor egy történetfoszlány szíven ütött, miszerint egy rendező bántalmazott egy színésznőt Kolozsváron. Budapestre vittem magammal a történetet, épp egy szakmai találkozó volt, s egy volt osztálytársammal éjjeleken át beszéltünk, dolgoztuk fel a jól eltemetett traumáinkat. Ekkor kezdem el felismerni azokat a jeleket, következményeket, melyek a bántalmazások hatására alakultak ki bennem is” – fogalmazott az előadóművész.

Bajka-Barabás Réka így tulajdonképpen nem is a mostani mozgalom miatt lépett a nyilvánosság elé: „Valójában nem ehhez a globális akcióhoz szerettem volna tudatosan csatlakozni, csak úgy kicsiben, mítú-val jeleztem vallomásomat a MimeBassCover című előadásunkról, meg is lepett, hogy az interneten ekkora megmozdulás indult pár napja: petíció indult, szolidaritási akcióban fognak össze túlélők.”

A művésznő elmondta: nem tudja, hogy igazából mi is történik az erdélyi színházakban, a művészvilágban.

– hangsúlyozta.

 Ott virít a két bűvös #MeToo szócska a Csép Andrea oldalán is, aki parlamenti képviselőként is vállalja, hogy ő is volt bizonyos helyzetek áldozata.

– állítja a képviselő, aki szerint a #MeToo mozgalom lehetőséget ad arra, hogy közösséget vállaljunk hasonló helyzetű nőkkel, hogy a bántalmazottak érezhessék, nincsenek egyedül. Ugyanakkor a közösségi oldal tematizál is, hiszen most világszerte sokkal többen beszélnek a szexuális bántalmazásokról. Elismeri, azáltal, hogy ő közéleti szereplőként felvállalja, hogy vele is történtek dolgok, sokan megbotránkoznak, de ő nem tagadhatja meg az identitását. Bár több helyzetről tudna mesélni, Csép Andrea úgy érzi, egy volt, amelyik igazán mély nyomot hagyott benne még 18 éves korában. Akkor fiatal szakemberként Magyarországon kezdett el dolgozni egy Erdélyből kitelepedett házaspár ékszerészetében, akikkel össze is barátkozott. Mivel egy idő után családi barátnak számított, sokat vigyázott kis gyerekükre, töltötte náluk a hétvégét, nem számított semmi bántó dologra, szépen lassan mégis azt tapasztalta, hogy a családfő – aki ugye főnöke is volt egyben – egyre gyakrabban teremtett olyan helyzeteket, amikor kettesben maradtak, olyankor elkezdte ecsetelni, hogy miket álmodott éjjel a fiatal lánnyal, miközben a kabátot feladta, megsimogatta, erősen magához ölelte, stb.

Bár a közeledés egyre kellemetlenebb, határozottabb volt, ő 18 évesen nem nagyon tudta kezelni, nem mert szólni sem a feleségének, sem a szüleinek, inkább felépített egy saját védelmi rendszert magának, hogy ne maradjon kettesben a férfival.

Végül megelégelte, és emiatt a történet miatt költözött haza – meséli.

„Ma már másként cselekednék, simán megmondanám a feleségének, és nagyon gyorsan kikerülnék a helyzetből, de akkor ezt nem tudtam egyszerűen megtenni. Az idők során azonban megerősödtem én is, bátor lettem, nem féltettem az állásomat, a pozíciómat, megmondtam, mit lehet és mit nem” – fogalmaz a képviselő. Hozzáteszi: ma is igyekszik még az afféle szexista megjegyzéseket is megfordítani, hogy: „Menjél előttem a lépcsőn, mert olyan jó látni”. „Amikor hallom ezeket, visszafordítom: mi lenne, ha te mennél előttem, hogy nézzem meg te is ilyen kellemes látvány vagy-e? Ezen meglepődnek a férfiak” – mondja.

Csép Andrea hozzáteszi: az, hogy beszélünk az egészről, nagyon fontos, ez a mozgalom célja is, ugyanakkor beszélni kell erről otthon a gyermekeinkkel, be kell vonni a prevencióba a pedagógusokat, és biztassuk egymást is. „Azt tanácsolom, merjünk visszautasítani. Ha valakit azért fognak kirakni a munkahelyéről, mert visszautasította a főnököt, akkor tovább lehet lépni feljelentéssel.  De ne akarjunk olyan munkahelyen dolgozni, ahol a főnök minden reggel megfogja a fenekünket, miközben letesszük a kávét elé. Ez megalázó. Nem csak számunkra, de arra nézve is, aki ezt megteszi” – fogalmaz a képviselőnő.

Kakassy Blanka pszichológus szerint a szexuális bántalmazás nem is annyira a szexről, hanem a hatalomról, a hatalommal való visszaélésről szól. Általában a hatalommal élő, az erősebb teszi az erőszakot a gyengével, az idősebb, az erősebb személy visszaél a gyengébbel, a gyerekkel vagy a fiatalabbal.

– magyarázza a pszichológus. A szakember szerint ugyanakkor nem csak a bántalmazás formája, milyensége számít, hanem az is, hogy milyen életkorban követték el azt az áldozaton. „Minden, ami gyerekkorban történik, az a legmarkánsabb. A gyerekkori szexuális bántalmazás egy életre okoz traumát, egy életre okoz problémákat a teljes személyiségben. Nem csak az áldozat nemi életében fogja a jeleit produkálni, hanem mindenféle területen, a munkájában, az önértékelésében és így tovább” – mutat rá Kakassy Blanka. A szakember szerint a gyerekek esetében elkövetett bántalmazást ráadásul általában nem idegenek követik el, hanem közvetlen ismerősök, a szülő barátai, nagyszülők, nevelők, szomszédok. Ezek pedig még súlyosbítják a helyzetet, hogy az elkövető olyan, akiben megbízott a gyermek.

A felnőttek esetében is azt nevezzük nemi erőszaknak, ha valakit nemi érintkezésre kényszerítenek, de ezenkívül is van számos, sértő molesztáló helyzet, a zaklatások, a bepróbálkozások, amelyek szintén zavarók, kellemetlenek. A különböző traumáknak különböző eredményei lehetnek.

A pszichológus szerint a szexuális bántalmazás után a titokkal, a szégyennel, a bűntudattal marad az áldozat, akarva akaratlan saját magát hibáztatja a gyermek és a felnőtt is.

Lehet, hogy csak simán azért, mert megijedt, mert nem küzdött eléggé, mert nem tudta elkerülni a megtörténteket, de hibáztatja magát.

Ugyanakkor alvászavar, álmatlanság, rémálmok, stressz jelentkezik, de mindenféle veszélyezettség-érzés és iszony, akár tériszony is jelentkezhet, nem is beszélve a különböző – alkoholtól, kábítószertől való – függőségek kialakulásáról.

Kakassy Blanka szerint a feldolgozásban az segít, ha beszélünk róla, de ott van az a furcsa helyzet, hogy sokszor még azt is elítélik, ha beszél az áldozat az ilyenekről. A szakember szerint a terápia jelent igazi megoldást, mert ott nem csak biztonságos körülmények közt lehet beszélni róla, hanem segítséget is kap az áldozat az elgyászoláshoz, ahhoz, hogy túllépjen a bűntudaton, elengedje, feldolgozza a traumát.

A most terjengő #MeToo mozgalom is egyfajta feldolgozása lehet a történteknek, ugyanakkor figyelemfelkeltés is – véli a pszichológus, aki szerint, ha fel akarjuk hívni valamire a figyelmet, arról beszélni kell.

A szexuális zaklatási helyzetek megelőzési módjairól Manuela Ionescu alezredessel, a Hargita Megyei Rendőrfelügyelőség bűnmegelőzési osztályának koordinátorával beszéltünk. Rámutatott: vannak bizonyos helyzetek, amikor valóban nehéz megelőzni, hogy ilyesmi megtörténjen, és a férfiak elég könnyen fel tudják menteni magukat, amikor ilyesmire vetemednek. „Sok férfival beszéltem a témáról, akik gyakran hivatkoznak arra, hogy provokálták őket, mert túl kihívó a nő ruházata, viselkedése. Én ebben nem hiszek, ha erre hivatkozunk, az már az a szint, hogy van-e sapkád vagy nincs” – mondta érdeklődésünkre az alezredes. Ettől függetlenül úgy véli, a nőnek nem árt, ha tesz néhány óvintézkedést. „Vigyázni kell arra, hogy milyen jelzéseket adunk, milyen üzenetet továbbítunk. Egy munkahelyre például nem ildomos túl rövid szoknyában menni, inkább viseljünk olyan öltözéket, ami tiszteletet ébreszt. A tiszteletet nem lehet kierőszakolni, ki kell érdemelni” – véli a koordinátor. Manuela Ionescu szerint hogy mit hordunk az utcán, az egy másik történet, de az irodai közösségekben ajánlott már csirájában elfojtani minden olyan jelenséget, amiből később gond lehet.

– fejtette ki az alezredes. Persze nehezíti a helyzetet az, hogy ezek a dolgok nem egyszerre szakadnak rá a nőkre, egy-két ártatlannak tűnő megjegyzéssel, tapogatózással, poénnal kezdődik, de ilyenkor a legjobb ezt felismerni, letisztázni, hányadán is állunk, sok későbbi kellemetlenségtől kímélhetjük meg magunkat, mutatott rá az alezredes.

Ha ez mégse vezetne eredményre, még mindig van olyan egy olyan lépés, amely még nem keveri bele a hatóságokat, de a legtöbb esetben meghátrálásra készteti a zaklatót. Ez egy olyan módszer, amely később akár bizonyíték is lehet:

írásban kell értesíteni az illetőt arról, hogy magatartása számodra elfogadhatatlan, és hagyja abba.

„Egyszerűen írsz egy dátummal ellátott és aláírt levelet neki, amelyben felhívod a figyelmét arra, hogy pontosan mi az, ami zavar téged. Vigyázni kell arra, hogy az üzenet ne legyen félreérthető, ne akarjunk például kedveskedni, poénkodni benne, mert visszájára sülhet a szándék, még azt hiszi, hogy szerelmes levelet kapott. Tárgyilagosan, röviden, de tisztességtudóan fogalmazzunk benne. Ezt a dokumentumot később, ha szükséges, a bíróságok bizonyítékként elfogadják” – fejtette ki az alezredes. Szintén hatékony módszer, ha beavatunk másokat a történetbe: barátokat, kollégákat, akik később akár tanúk is lehetnek. És persze készíthetünk videó- vagy hangfelvételt is. Az okostelefonok elterjedésével ezt már viszonylag könnyen megtehetjük, az elhangzott célzások, illetlen meghívások szintén perdöntő bizonyítékok lehetnek. És nem, nem kell aggódni amiatt, hogy az illető beleegyezése nélkül készül ez a felvétel, hangsúlyozta a rendőr. Ráadásul minden olyan cselekvés, ami arra irányul, hogy megállítsa a zaklatást, kettős haszonnal kecsegtet: bizonyító jellege mellett megelőző hatása is lehet.

Ha nem éppen a legnagyobb főnök vagy a tulaj a zaklató, hanem egy kolléga, középvezető, akkor lehet értesíteni az illető felettesét is. Ha viszont nincs felette már senki, illetve ha kimerítettük az összes, tőlünk függő lehetőséget, akkor vegyük igénybe a különböző állami hatóságok segítségét. Ezen a vonalon is több lehetőségünk van: ott van például a nők és férfiak közötti esélyegyenlőséget biztosítani hivatott Országos Esélyegyenlőségi Ügynökség, az ANES, amelynek 0800-500 333-as zöld számán szakavatott segítséget kaphatunk. Panaszunkkal fordulhatunk továbbá az Országos Diszkriminációellenes Ügynökséghez, a munkaügyi felügyelőségekhez illetve természetesen a bíróságokhoz, a rendőrséghez is. Utóbbi esetben, biztosított Manuela Ionescu, a rendőrök teljes komolysággal fogják kivizsgálni az ügyet, az új Büntető Törvénykönyv egyébként nem csak a szexuális, hanem egyáltalán a bármilyen jellegű zaklatást, az úgynevezett bullying-et, azaz a megfélemlítést is inkriminálja, mint olyan bűncselekményt, amely bírsággal vagy akár néhány hónapos elzárással is büntethető.

Ha mindennek következtében jogaink sérültek, elveszítettük például az állásunkat vagy nem jutottunk hozzá egyhez, a hatóságok elrendelhetik a jogsérelem helyreállítását.

A panaszt írásban kell megtenni, de nem muszáj személyesen: postai úton vagy interneten is eljárhatunk.

Létezik ugyanakkor a témában – igaz, román nyelven – egy jól összeállított, áttekinthető weblap, a hartuiresexuala.ro. Az itt található információk segítenek eldönteni azt is, hogy egy bizonyos helyzet szexuális zaklatásnak tekinthetünk-e vagy sem, hogy mi a különbség a zaklatás és a flörtölés között, illetve megtalálhatjuk azoknak az intézményeknek az elnevezését és elérhetőségeit, amelyekhez fordulhatunk.