A cementlap, amely kiállta az idő, de még a háborúk próbáját is

A mettlachinak is nevezett cementlapot az 1800-as évek második felében készítették először, bár azt nem lehet tudni, hogy egész pontosan a franciák, az olaszok vagy a spanyolok „találták fel”, mindegyik magáénak vallja.

Eleinte luxuscikknek számított, és csak a nagyon gazdagok engedhették meg maguknak, aztán a technológia elterjedésével az egyre nagyobb mértékű gyártásnak köszönhetően

a huszadik század elején vált nagyon népszerűvé.

A térségben most éli reneszánszát, egyre többen érdeklődnek iránta, bár az erdélyi otthonokban talán túlságosan is népszerű csempékkel még mindig nem veheti fel a versenyt. Sok lakás fürdőszobáját ugyanis a kilencvenes években divatba jött, állig felcsempézett falak jellemzik, oda is szokás mifelénk csempét tenni, ahol soha egy csepp víz nem érintkezik a fallal – sok esetben tehát teljesen indokolatlanul költünk hidegburkolatra.

A cementlap Nyugat-Európa után Magyarországon is teret hódított, két nagyobb gyár is működött a századfordulón, és végül a gyarmattartó országok gyarmatain is, Közép- és Dél-Amerikában, a Karib-szigeteken, Észak Afrikában, így Marokkóban is. A második világháború után a drága, kézműves technológia miatt a cementlapok folyamatosan szorultak ki a piacról, sok manufaktúra és gyár állt le.

Az utóbbi időben azonban sok belsőépítész és lakberendező fedezte fel a színes lapokban rejlő szépséget és lehetőségeket.

Ha máshol nem, de lépkedhettünk már a budapesti bérházak folyosóin régi kézműves cementlapokon, de a polgári lakások konyháit is cementlappal burkolták, ezek tehát kiállták az idő, de még a háborúk próbáját is.

Panni a Budai hegyekben lévő házukban él családjával, és először a konyhája falburkolatánál használt cementlapokat, amelyeket egy szentendrei vállalkozás révén szerzett be. Itt bontott, használt, tisztított cementlapok közül válogatott 20 x20 centiméteres darabokat, és férjével 10x10 centisekre vágva azokat, patchwork technikával tették fel a mosogatókagyló és a vágópult mögé – mesélte a Liget olvasóinak a budapesti otthon tulajdonosa. Az előszoba és a fürdőszoba megtervezésénél már nem is volt kérdés, hogy milyen burkolat lesz – meséli Panni, hiszen egyértelmű volt számukra, hogy ide is cementlap kerül. Ide újonnan vásárolt darabokat tettek, és bár jóval nehezebb vágni, lerakni, mint a csempét, de a végeredmény megéri a fáradtságot.

A cementlapok vastagabbak az átlagos burkolatoknál, sima csemperagasztóval fel lehet őket tenni, a lapokat impregnálni kell, azaz egy speciális folyadékkal át kell kenni, hogy egy védőréteget képezzünk a felületen.

Nem szabad ecetes, savas tisztítószerekkel takarítani, mert foltot hagyhat rajta – olvashatjuk a cementlapkészítő manufaktúrák oldalain.

Egyszerű gerendapolcot, fából készített tárolószekrényeket álmodtak és valósítottak meg saját kezűleg a konyhába, néhol pedig téglaburkolattal kombinálták a fát és a cementlapot. A színes, karakteres lapok mellé egy túlgondolt bútor vagy akár a színes fal sem  talált volna.

Erdélyben kevés helyen lehet kézzel készített cementlapokat vásárolni, ezért sem annyira elterjedt a lakberendezésben, bár egyre többen érdeklődnek iránta, és az sem ritka, hogy magyarországi manufaktúráktól szerzik be a lapokat. Kutasi Bíborka saját marosvásárhelyi bútorfelújító és lakberendező műhelyében találtunk cementlapokat, bár bevallotta, nem hoztak nagy mennyiséget belőle, kevés van készleten, mert ha valaki kiválasztja, hogy milyet szeretne, megrendelik neki Budapestről.

– tette hozzá Kutasi Bíborka.