A fokhagyma útja. Franciaországból Csíkba

A tavaly ősszel elültetett fokhagymát már betakarították a földekről, a fokhagymacsokrok katonás sorrendben száradnak az állványokon. Most már a munkafolyamat egyszerű, bár időigényes. Levágják a szárát, a gyökérzetét, megtisztítják a külső héjától, majd zsákokba kerül – mutatja Bilibók Róbert.

A csíkszentléleki férfi tavaly próbálkozott először a fokhagymatermesztéssel, egyelőre úgy néz ki, a sok munka nem szegte kedvét, az ősszel már két hektáron ülteti el ezt a közkedvelt gyógy-és fűszernövényt.

„Először hazai fajtát akartam ültetni, de utánanéztem kicsit a terméshozamnak, és rájöttem, hogy jobban megéri, ha a külföldi, nagyobb terméshozamú fajtát választom. Így jutottam el Franciaországba, ott ajánlottak két fajtát, de én ragaszkodtam egy harmadikhoz, noha azt mondták, az nem lesz annyira jó erre a vidékre. Valóban így is volt. Az általuk ajánlott két, fehérebb fajta sokkal többet termett, mint az, amit én választottam. Ez utóbbi kissé lilás, kisebb a terméshozama, de nekem valahogy jobban tetszik. Kóstoltam mindhármat, de ízben nem érzek köztük nagy különbséget” – magyarázza.

A szentléleki agrármérnök elégedett munkája gyümölcsével: egy hektárról nyolc tonna fokhagymát gyűjtöttek be,

ez a mennyiség – azt mondja – jónak számít, de ehhez, mint minden más kultúránál, itt is fontos betartani a technológiai folyamatot. „Vegetációban nem egy nehéz kultúra, de egy jól előkészített területet, gyommentes magágyat igényel, hiszen a fokhagymának nincs gyomelnyomó képessége. Ha hektárokban számolunk, azt képtelenség kézzel gyomlálni, kapálni. Egyébként a fokhagymánál a vegetáció első felében lehet még használni gyomirtókat, kétharmadában már nem. Így, ha nincs jól előkészített talajom, a gyom fel fogja vetni. Ez a titka az egésznek” – mondja és közben büszkén mutatja az udvarán most éppen pihenő, régivágású kis traktort, amelyet nemrég vásárolt meg, már használta is, de még kell rajta szépíteni.

Hogy megéri-e ezzel foglalkozni? Most gondolkodás nélkül azt mondja, igen. Igaz, máris volt, aki azzal „biztatta”, hogy bele fog bukni.

Egyelőre – fűzi hozzá – a cél az, hogy a vetőmagot visszakapja, ez pedig már sikerült. Egyébként a termés túlnyomó részét tőle is vetőmagnak vásárolják fel, a többit értékesíti, a nem piacosabbakat pedig feldolgozzák fokhagymakrémnek.

s nem akartam itthoni másod- vagy harmadosztályú vetőmaggal dolgozni. Igazából szerettem volna egy bemutató parcellát, amelybe a híres makói fokhagymát is elültettem volna a tavaszi fajtából, aztán sajnos a koronavírus-járvány miatt nem tudtam beszerezni. Amit végül én elültettem, az őszi fajta, sokkal jobb ezt termeszteni, ugyanis október végén, november első felében elültetjük, és kora tavasszal már zöldell” – jegyzi meg. Nevetve mondja, nehézsége is van ám a fokhagyma termesztésének, ugyanis nagyon sok kézi munkát igényel. „Olyan családnak jelenthet alternatívát, amelynek kisebb parcellái vannak, és azt családilag tudja gondozni napszámosok nélkül. Én a nehézségek dacára sem bántam meg, akár azt is elképzelhetőnek látom, hogy több gazda ültessen fokhagymát, és közösen vásároljanak egy ültető, valamint egy betakarító gépet.”

Vannak még tervei, mint sokan mások, ő is kipróbálta már a külföldi kétkezi munkát, de fontosnak tartotta a hazatérést, a gyökereket. „Szeretem, mikor csend van a földeken. Vettem egy régi traktort, egy permetező gépet, s egyedül csináltam mindaddig, amíg nem igényelt már kézi munkát, arra már segítségeket fogadtunk. Én szeretem itthon” – mondja derűsen.